2017. december 4., hétfő

A TARTOMÁNYI KORMÁNYELNÖK, KÖLTŐ

Van nekünk egy országunk. Van nekünk egy Vajdaság nevű tartományunk. Annak van egy vezetősége. Egy kormányelnöke. Igor Mirović. Egy haladó politikus, közgazdász, irodalmár.
        Régebben a radikálisoknál tevékenykedett, akkor szonetteket írt Šešeljhez, majd 2008-ban úgy érezte, neki is váltania kell, belépett a haladókhoz. Volt már pénzügyminiszter-helyettes, megbízott mezőgazdasági miniszter, regionális fejlesztési és helyi önkormányzati miniszter, a Vojvodina röplabdaklub elnöke. Újvidék polgármestere is szeretett volna lenni, de ez a vágya nem sikerült neki. 


        Sok mindenhez érthet ez az ember a megbízatásai alapján. Az utóbbi időben inkább politizál, az irodalmat kissé hanyagolja. Két verseskötete jelent meg. 1994-ben a Nebo nad Vizantijom (saját fordításban: Bizánc felett az ég) és 2003-ban a Kremen plamen (Kovakő láng - meghagyom az utókornak az irodalmi fordítást).
        Beodra (Novo Miloševo) egy alig 6000 lakosú kis falu Törökbecse községben. Közel 1000 magyar él ott. Ott van a székhelye a Bánáti Kulturális Központnak, mely az első magán kulturális központ Szerbiában. 2006-ban alapították családi vállalkozásként, igazgatója Radovan Vlahović irodalmár. Könyvkiadással, kulturális rendezvények, fesztiválok, zenei rendezvények, képkiállítások szervezésével foglalkoznak.
        Tavaly megalapították a Költészet Köztársaságot. Van himnusza, államelnöke, alkotmánya, útlevele, több mint 50 állampolgára. Az ötletet támogatta a törökbecsei önkormányzat és a Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztérium. Az egyéves évfordulón egy díjat is átadtak. Az elmúlt 50 év legjobb könyvét díjazták, mely még nem kapott semmilyen elismerést. Eszembe nem jutna, hogy ilyen kritériumok alapján ítéljek oda egy díjat… Az elmúlt 50 év legjobb könyve, mely még nem kapott semmilyen elismerést… Szerintem, a világon sincs még egy ilyen…
        És ki kapta az elismerést? A haladó tartományi kormányfő, Igor Mirović. A 2003-ban megjelent kötetéért. Világbajnok ötlet. Most mit csodálkozzak, Mirović könyve megfelel a követelményeknek, az elmúlt 50 évben írta, a kutya sem ugatta meg, nem hogy díjazta volna… A tartományi kormányfő költészetének elismerését, az egyik legtekintélyesebb tudományos és irodalmi központ, a Matica Srpska vezetője ajánlotta. A jutalmak között szerepel az is, hogy újra kiadják a kötetet… Majd a tartomány támogatja…
        Különben a Költészet Köztársaság alkotmányának (hogy én miket nem olvasok el!) második pontja világosan kimondja, hogy a költészet nem állhat egyetlen ideológia illetve politika szolgálatában sem…

        Hallottam egy versét, a „költő” saját tolmácsolásában. Nem hiszem, hogy valaki lefordítja egyszer magyarra e sziporkákat. Bár, sosem lehet tudni. A koalíciós partner bármire képes… 
 
Egri Emma
2017. december 4. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése