2017. május 25., csütörtök

Szenttamás: Teljes erőbevetéssel dolgoznak a menekültek elhelyezésén

Szenttamás: Teljes erőbevetéssel dolgoznak a menekültek elhelyezésén
Ivica Dačić a szerb kormány első alelnöke, külügyminiszter részt vett Szenttamáson az építőanyag átadásán, amelyet a Szerbia regionális lakhatási projektumának keretében osztottak ki a menekülteknek. Dačić elmondta, hogy a program teljes erőbevetéssel valósul meg egész Szerbiában.
A miniszter hozzátette, hogy az elmúlt két hónapban Versecen, Paraćinban, Prokupljéban, Kruševacon és Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) helyezte le olyan épületek alapkövét, ahol majd a menekülteknek tudnak lakhatást biztosítani.
„Arra törekszem, hogy mindenben eleget tegyek a Menekültügyi Főbiztosság kéréseinek, ezért büszkén és elégedetten mondhatom, hogy a program teljes erőbedobással valósul meg egész Szerbiában”, nyilatkozta Dačić.
A külügyminiszter hozzátette, hogy a teljes projektum második alprojektjének keretében 250 falusi házat vásárolnak, 200 lakást és 120 montázsházat építenek, valamint 249 szállítmány építkezési anyagot adnak majd át a program alapjából, a Szerb Köztársaság pedig 70 szállítmánnyal járul hozzá a projekthez.
Az építési anyag kiosztását már 28 helyi önkormányzatban kezdték meg, összesen 319 család számára, áll a Külügyminisztérium közleményében.
Dačić a menekültek állandó integrációjával foglalkozó koordinációs bizottság vezetőjeként már hónapok óta részt vesz az ilyen, és ehhez hasonló eseményeken, ami arról tanúskodik, hogy a regionális lakhatási program megvalósításán intenzíven és elkötelezetten dolgoznak.
Dačić emlékeztetett arra, hogy áprilisban volt öt éve, hogy a szarajevói donátori konferencián bejelentették a program megvalósulását.
„Nagyon kitartónak kellett lennünk, hogy a program életbe lépjen és megkezdődjön az alkalmazása. Mindezt a nemzetközi partnereinkkel közösen értük el”, mondta a külügyminiszter.
Dačić kiemelte, hogy a regionális lakhatási program a példa arra, hogy meg lehet találni az utat a megoldáshoz, ha megvan a kellő akarat, írja az RTV.

2017. május 24. [12:49]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése