2017. május 30., kedd

Megszűnik az Árgus



Közlemény

Megérkezett a Bethlen Gábor  Alapkezelő Zrt. május 28-i keltezésű értesítése, miszerint „forráshiány miatt nem részesíti támogatásban” az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesületet „a Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek működésének rezsi jellegű fenntartási költségeinek támogatása” című pályázatán. 
A levél végén ott áll a cinikus üzenet: „További munkájukhoz sok sikert kívánok!” 


Végel László – „az autokrata hagyomány megújulása” okán – arról ír, hogy „a pártfunkcionáriusok és a pártsajtó erélyesen figyelmeztette a ’független értelmiségieket’, hogy ne kiabáljanak be a partvonalon kívülről, amivel azt üzenték, hogy a megválasztott politikusokon kívül senki se szóljon bele a közügyekbe. Ennek folytán a vajdasági magyar közösségben nem is születtek kritikus, a közvéleményt mozgósító, bíráló hangnemű civil szervezetek. Részben ezzel magyarázható a közösség többségének távolmaradása a szavazóurnáktól, az alacsony részvételi arány még olyan fontos ügyekben is, mint a Magyar Nemzeti Tanács megválasztása”.[1]    
Végel rávilágított a vajdasági magyar közösség egyik legnagyobb társadalmi-politikai problémájára: a közösségen belüli párbeszéd teljes hiányára, a magyar pártok (a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ kivételével) marginalizálódására, a tömeges és tekintélyes civil szervezetek hiányára. Ezek az igazi demokrácia fontos tartozékai, amelyek nélkül nincs haladás, fejlődés.
Pénz, támogatás nélkül azonban manapság elképzelhetetlen bármelyik civil egyesület működése.    

Az újvidéki székhelyű Árgus[2] 2001. június 15-én alakult azzal a céllal, hogy figyelemmel kísérje az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok, első sorban a magyar közösség jogainak megvalósulását Vajdaságban.
A több mint másfél évtizedes tevékenysége alatt az Árgus egyedül, vagy más szervezetekkel közösen, számos tanácskozását, kerekasztalt, stb. szervezett. Ezek eredményeként közlemények, dokumentumok fogalmazódtak meg a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének érdekében, amelyek eljutottak a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz, az Európai Unió magyar képviselőihez, a szerbiai és nemzetközi szervezetekhez is. Bizonyos módon/mértékben segítették a magyar közösség jogainak jobb, hatékonyabb érvényesülését. Ennek értékelése azonban már mások feladata. 
Ez idő alatt az Árgus hét ún. fehér könyvet, amit évkönyvnek is neveztünk, illetve árnyékjelentést is közzé tett a délvidéki/vajdasági magyarok helyzetéről és jogairól. Az egyesületet ma már ismerik Budapesten, Brüsszelben, Strasbourgban, de az USA-ban is. A kiadványok által tanulmányozhatóvá, kutathatóvá vált az egyesület megalakulása óta folyamatosan készült teljes dokumentáció.
A hét kiadvány közül, a 2002-es évkönyv[3] megjelenését a Tartományi Művelődési és Oktatásügyi Titkárság segítette, a Jog s szülőföldhöz c. 2012. évi kronológiát[4] és a 2017-ben megjelent, a Délvidéki/vajdasági magyarok helyzete és jogai c. (árnyék)jelentés[5] kiadását pedig a budapesti Kisebbségi Jogvédő Alapítvány támogatta. A többit saját eszközeinkből publikáltuk.
Az egyesület működésének fenntartáshoz soha nem kértünk és nem is kaptunk más anyagi támogatást. Már csak azért sem, mivel a szervezet fontosnak tartotta a függetlenségét és a pártoktól való egyenlő távolságtartást. Egyedül Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő járult hozzá anyagilag is a működéshez. Most azonban anyagi eszközök nélkül a munka ellehetetlenült.

A magyarországi kisebbségpolitika nagy tévedése/hibája, hogy a szomszédos országokban nem fordított kellő figyelmet a civil jogvédő szervezetekre, azok működésére. Ezért helytálló Végel állítása, miszerint „a vajdasági magyar közösségben nem is születtek kritikus, a közvéleményt mozgósító, bíráló hangnemű (ebben az esetben jogvédő – B. A.) civil szervezetek”. Az aktuális magyar politika szerint ezekre nincs is szükség. Elegendő egy párt – nálunk konkrétan a VMSZ – létezése. Ez a párt viszont (néhány tisztség ellenében) lemondott a magyar érdek-képviseletről. Ennek meg is lett/van az eredménye.
Támogatás hiányában az Árgust tovább működtetni sajnos nem tudjuk, ezért hamarosan beindítom az egyesület megszüntetésének, a civil szervezetek nyilvántartásából való törlésének folyamatát.
Köszönjük szépen a (nem)támogatást!

BOZÓKI Antal,
az Árgus elnöke

Újvidék, 2017. május 30.


[1] Győzelemnek álcázott bukások sorozata. Célkeresztben a civilek: Családi Kör, 2017. május 18.
[3] Árgus 2002, Point-pres, Karlóca 2003, 503.
[4] Árgus 2013, Verzál 021, 346.
[5] Árgus 2017, Verzál 021, 256.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése