2017. február 24., péntek

Hága: Bosznia kezdeményezte a szerb népirtás újratárgyalását

Hága: Bosznia kezdeményezte a szerb népirtás újratárgyalását

Bosznia-Hercegovina jogi csapata csütörtökön délután átadta a Hágai Nemzetközi Bíróságon a Szerbia ellen népirtás miatt indított per újrafelvételi kérelmét, közölte az N1 tévé. Az indítványt a bíróság iktatójában adják át, amely ellenőrzi a határidőkre vonatkozó technikai részleteket, ezt követően juttatják azt el a másik félnek, vagyis Szerbiának, hogy nyilatkozzon annak tartalmáról. Erre 3-6 hónap áll rendelkezésükre, ezután válaszolhat rá Bosznia, a teljes revízió, amennyiben annak helyt adnak, évekig eltarthat.
Bakir Izetbegović a boszniai elnökség bosnyák tagja Szarajevóban úgy nyilatkozott, hogy nem volt rá szükség, hogy ez a testület a perújrafelvételről véleményt mondjon, hiszen azt megtette korábban, 2004 októberében. Az elnökség három tagja komolyan összeszólalkozott az ülésen, a horvát Dragan Čović elhagyta azt, a szerb Mladen Ivanić azzal vádolta a bosnyákokat, hogy válságot robbantottak ki, míg Bakir Izetbegović azzal vágott vissza, hogy a válságot azok okozták, akik népirtást követtek el.
Ilyen előzmények után került az ügy Hágába, ez a lépés minden bizonnyal elmélyíti a Bosznián belüli konfliktusokat, de kihat a régió stabilitására is. A témáról egy nappal korábban Belgrádban Aleksandar Vučić és Tomislav Nikolić egyeztettek a boszniai szerbek képviselőivel, ez alkalommal a szerbiai kormányfő azt mondta, a két ország kapcsolatai visszatértek a kilencvenes évekbe.
Az ügyről a Szabad Magyar Szónak február 10-én Várady Tibor nyilatkozott, aki korábban Szerbiát, majd Jugoszláviát képviselte Hágában. Mint mondta:, „Ismernem kellene azokat a tényeket (vagy állításokat), amelyekre támaszkodik a perújrafelvételi kérelem. Nem tudom eleve kizárni, de nehezen tudok elképzelni ilyen tényt. A politikai háttér egyértelműbb. Sajnos az utóbbi időben ismét színre léptek az etnikai csörték, és ez lépéseket is befolyásol. Ha egy bosnyák politikus nem tesz meg egy jogilag lehetséges (ha nem is ígéretes) lépést, ellenfelei azzal vádolhatják, hogy ő vetette el az igazságtétel esélyét.“


http://szabadmagyarszo.com/2017/02/23/haga-bosznia-kezdemenyezte-a-szerb-nepirtas-ujratargyalasat/,
2017. február 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése