2017. február 9., csütörtök

Éledezik a vajdmagyar politikai élet?

„A nepotista, sógor-koma-jóbarát alapú foglalkoztatás legékesebb bizonyítéka, hogy a polgármester saját legközelebbi rokonainak: feleségének, nővérének és komájának biztosított munkahelyeket a közintézményekben és állami vállalatokban.“

Hosszú hideg tél után a Magyar Mozgalom szabadkai változata, a Mozgalom a Polgári Szabadkáért erős tavaszi rajttal rukkolt elő.
Már az MPSZ-közlemény címének a szövege is ütős, talán egy kicsit túl ambíciózus is: „Felszárítjuk a nepotizmus és autokrácia mocsarát Szabadkán“.
A politikai célpont is ígéretes: maga a polgármester:
„A Mozgalom a polgári Szabadkért értékelése szerint a városi hatalom autokrata és egy olyan zárt politikai hatalmi központ irányítja, amelyre Szabadka polgárainak semmiféle befolyása sincsen. Ez különösen a városi képviselő-testület döntéshozatalakor szembetűnő, amely során a demokrácia nem több puszta formalitásnál, a gyakorlatban pedig a hatalmi többség diktatúrája érvényesül. Kiváltképp igaz ez a dr. Bogdan Laban polgármester körül összegyűlt legszűkebb hatalmi központra.“
Egy uppercut a VMSZ-nek is kijár:
Az önkényuralmi hatalomgyakorlás elmélyítéséhez jelentős mértékben hozzájárul a VMSZ is, amely ez által önmagát és politikáját is kilátástalan helyzetbe sodorta.
Ekkor jön a java, amiből lehet politikai tőkét kovácsolni:
„Ennek az önkényuralmi irányításnak az alappillérei a sógor-koma-jóbarát-alapú és párthovatartozás vagy származás szerinti foglalkoztatás. A nepotista, sógor-koma-jóbarát alapú foglalkoztatás legékesebb bizonyítéka, hogy a polgármester saját legközelebbi rokonainak: feleségének, nővérének és komájának biztosított munkahelyeket a közintézményekben és állami vállalatokban. Ugyanakkor folyamatossá vált belgrádi és újvidéki káderek elhelyezése Szabadka legfontosabb vállalatainak igazgatói székeiben.“
Ezek komoly megállapítások. Jó lenne neveket is látni, de ez már a tényfeltáró újságírók feladata lenne. A Magyar Szó, Pannon RTV, Hét Nap és most már a néhai Újvidéki RTV is kizárva: ők biztosan nem ismerik a polgármester feleségét és nem tudják hol dolgozik. Meg azt sem, hogy mi a nepotizmus.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése