2016. október 14., péntek

Az MNT nem tudja érvényesíteni a délvidéki magyarság érdekeit!

Az MNT üres puskája!-rövid beszámoló Ada KKT üléséről, részlet

 
Az ülésen külön napirendi pontja volt az óvodai hálózat karcsúsítása. Bár az előterjesztő új hálózat meghozatalának nevezte el, és nem adott tájékoztatót arról mi is változik valójában, a KKT bizottsági ülésein kiderült az egész mögött 5 óvodai tagozat összevonása van, ami 5 óvónő munkahelyét és 2 épület bezárását takarja.
Mivel az adai óvoda kiemelt jelentőségűnek számít a Magyar Nemzeti Tanács részéről, ilyenkor az idevonatkozó törvényes rendelkezések szerint ki kell kérni a MNT véleményét az óvodai hálózat javaslatáról. És itt kezdődik az a történet, amely megmutatja milyen gyenge a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény és milyen üres a MNT puskája!
Kezdjük azzal, hogy a MNT az óvoda kiemelt státusa miatt jogot formált az intézmény igazgató szerveibe való kinevezésekre. Ez abban nyilvánult meg, hogy az adai óvodába három helyi véemeszest neveztek ki. Dr. Tóth Bélát, az adai alapszervezet elnökét, Budai Bakai Ilonát, a községi szervezet irodavezetőjét, és Vastag Oszkárt, a helyi szervezet tagját. Ebből a kinevezésből is egyöntetűen meglehet állapítani a MNT csakis szakmai alapon végzi el feladatát :-)
Miért fontos ez? Azért mert az óvoda Igazgató Bizottsága, beleértve a MNT által kinevezett három IB tagot, egyhangúlag megszavazta az új óvodai hálózat javaslatát. Magyarán, támogatta az óvodai tagozatok összevonását, az épületek bezárását, óvónők elbocsájtását.
A dolgok menete innen kezdve a következő volt: az IB döntése visszakerült az önkormányzathoz, ahol a megfelelő szaktestületek megvitatták (ezeken a VMDK képviselői nem támogatták), majd kikerült a Képviselő-testület elé még 2016. szeptember 8-án, ahol levették napirendről a MNT véleményének elmaradása miatt.
Időközben az MNT Végrehajtó Bizottsága 2016. május 9-én megvitatta az óvodai hálózat javaslatát és nem támogatta az óvodai hálózat átrendezését, tehát nem adott pozitív véleményt. Ezt a záradékot megerősítette a MNT is 2016. május 27-i rendes ülésén.
Ahogyan azt a fentiekben már leírtuk ez a kérdés ismét Ada Község Képviselő-testülete elé került, de a képviselők nem kapták kézhez a MNT záradékát, amellyel nem támogatja az óvodai hálózat átszervezését. Valamint az MNT véleményének birtokában az adai önkormányzat Községi Tanácsa, a KKT szakbizottságai nem tárgyalták újra ezt a kérdést.
Kalmár Gábor, a VMDK Ada Község Képviselő-testületének küldöttje ezt szóvá is tette, ahogyan azt is elmondta a VMDK erre NEMMEL fog szavazni (a VMDK azt valja minden magyar gyermeket megilleti az anyanyelvű oktatás, nem számokban, pénzben mérjük az oktatást, hanem megtérülő befektetésként kezeljük, azt amit meg egyszer Szerbiában becsuknak, azt már később nem igazán lehet visszacsinálni).

 

Mi a történet tanulsága?

Elsősorban az, hogy az MNT politikai szempontok miatt olyan embereket delegál intézmények igazgatási szerveibe akik nem állnak feladatuk magaslatán. Az meg már egyenesen elképesztő helyzet, hogy az MNT által delegált IB tagok megszavazzák az óvodai hálózat karcsúsítását, az MNT maga meg azt ellenzi!
Hogy még szebb legyen a helyzet, ez történt a helyi véemeszben is! Az óvoda IB-an ülő véemeszesek megszavazták, míg a KKT-ban lévő véemeszsek ellene szavaztak! Ki itt a hülye?! Vagy egyszerűen a jobb kéz nem tudja mit csinál a bal?
Másodsorban, a tanulság az, hogy harmat gyenge a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény. A VMDK már többször hangsúlyozta a döntéshozatali jog fontosságát. Most a gyakorlatban megmutatkozott mennyire igazunk van. Szerbiában a véleményezés fabatkát sem számít, és a jogrendszerben a véleményezés nem kötelező jelleggel bír. Gyakorlatilag tippeket adunk mit és hogyan, hol lehetetlenítsenek el számunkra.
Harmadsorban, ez az eset kimutatta azt is milyen üres az MNT puskája! A döntéshozatali jog nélkül csak jól hangzó lózungokat tud puffogtatni, de érdemben nincsen kihatása a nemzeti érdekek érvényesítésére. Ilyen esetekben még panasszal sem élhet a felsőbb szervekhez, hiszen az önkormányzat beszerezte a MNT véleményét, a döntést azzal együtt hozta meg, csak éppen nem vette figyelembe.

VMDK Ada Község alapszervezete, 2016. október 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése