2016. október 11., kedd

A mai a Szabadkai Rádió utolsó közszolgálati adásnapja

A mai a Szabadkai Rádió utolsó közszolgálati adásnapja
Fotó: Facebook
A stúdióban lekapcsolták a lámpát
A Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztősége utolsó közszolgálati adásnapjának műsorait hallhatták ma. Holnaptól a 104.4 MHz-en új koncepció szerint, másfajta műsorok szólnak majd, jelentette be Facebook-oldalán a szerkesztőség.
A Vajdasági RTV tegnap adta hírül, hogy a közel fél évszázados múlttal rendelkező Szabadkai Rádió, amely korábban önkormányzati tulajdonban volt, a szabadkai VTV ComNet tulajdonába került, miután valamivel több mint 1 600 000 dinárért megvásárolták a nyolc korábbi dolgozó tulajdonába került részvényeket.
Németh Ernő, a magyar nyelvű műsorok szerkesztőségének immáron egykori fő- és felelős szerkesztője az RTV-nek nyilatkozva aggodalmának adott hangot, hogy megszűnhet a magyar nyelvű adás, ugyanis az új tulajdonost a törvény már nem kötelezi a korábbi műsorrend fenntartására. Emiatt a magyar mellett a horvát, a bunyevác és a német nyelvű műsorok sorsa is kilátástalan.
A nyilatkozatban Németh Ernő a politikai akarattól tette függővé a 48 éves múlttal rendelkező rádió magyar műsorának megmaradását, a ma közzétett információ azonban már az utolsó közszolgálati adásnapról tudósít.
„Azon munkatársak nevében is, akik az elmúlt csaknem 48 évben az adásokat készítették, búcsúzik Önöktől Piuković Norbert, Tóth Imre, Gloncsák László, valamint Balázs Szilvia, Giliján Norina, Kanalas Zsófia, Varga Zsuzsanna, Vörös Imelda, Dukai István, Pintér Ferenc és Németh Ernő. A viszont hallás reményében maradunk tisztelettel" – fogalmaznak a tájékoztatásban.
Mint ismeretes, a médiaház augusztus 31-e óta korlátolt felelősségű társaság (kft.) formájában működik, ezzel zárult le a hosszan tartó privatizációs folyamat, amelynek során nem sikerült vevőt találni a rádióra. A Szabadkai Rádió tavaly novembertől hét dolgozóval működött, akik 10 hónapon át kaptak 45-50 ezer dináros bruttó havi jövedelmet, nyilatkozta szeptember elején a Vajdaság Mának Ljubiša Stepanović, a Szabadkai Rádió igazgatója, s rámutatott arra, hogy az akkori új tulajdonosok egy felhalmozott adósságot is örököltek.

Ernő Németh · Újvidéki Egyetem BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék 
Az utolsó bekezdés információja téves! Egy parát sem kaptam tavaly december 1. óta. Közel egy évig ingyen dolgoztam én is. A korábbi igazgató megkötött velünk egy szerződést, miszerint jogosultak vagyunk tiszteletdíjra, ez az összeg most a rádió új tulajdonosát terheli. Hogy mekapjuk-e valaha is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése