2016. április 26., kedd

Szerb média: "A haladók a magyarok segítségével uralkodnak majd Vajdaságban!"

a labtorloAz immár egyetlen úgy-ahogy ellenzéki szerb médium, a Srbin.info portál megállapítja: "A haladók a magyarok segítségével uralkodnak majd Vajdaságban!"
Rossz volt látni ezt a címet, annál inkább, mert nem fedi a valóságot.
A választási eredmények szerint a VMSZ ugyanis a delvidéki magyarság (hatalomhoz elegendő, de) csak kisebb részének a bizalmát élvezi. Ennélfogva nincs erkölcsi joga mindannyiunk nevében beszélni vagy éppen elvtelen koalíciókat kötni.
A VMSZ vezetői sajnos - a jelek szerint - elhitették a szerbséggel, hogy a pártjuk egyenlő az egész délvidéki magyarsággal.
Ebből kifolyólag a VMSZ által okozott összes többi probléma és kár mellett azt a megaláztatást is el kell viselnünk, hogy a szerb nyilvánosság mindannyiunkban a haladó párt lábtörlőjét látja.
Nem mintha túl sokat számítana a szerb társadalom véleménye, de azért nem egészen mindegy, hogy következetes és karakán, vagy meghunyászkodó és haszonleső nemzeti közösségnek tekint-e bennünket.
F. F.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése