2016. március 6., vasárnap

VMSZ DIKTATÚRA VAGY ALTERNATÍVA?



Kik képviseljék a vajdasági magyarokat?

Kovács Elvira (Szentmihály, 1982), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke fontosnak tartotta (vagy feladatul kapta), hogy a pártja ellenőrzése alatt tartott Magyar Szónak[1] és Pannon RTV-nek[2] nyilatkozzon a Magyar Mozgalom (MM) február 27-i közgyűléséről, amelyen döntést hoztak, hogy a mozgalom indul a soron következő választásokon”.[3]
Kovács Elvira, „politikai pályafutása a 2000-es évek elején kezdődött”, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség tagja lett. Időközben – pártja segítségével – látványos politikai funkciókra tett szert: 2007 közepétől (a most feloszlatott) szerb parlament képviselője, az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlésének tagja, az Európai integrációs bizottság elnökhelyettese, frakcióvezető-helyettes, az Emberi-, kisebbségjogi és nemek közötti egyenjogúsággal foglalkozó, valamint a Gyermekjogi bizottság tagja, 2005 óta a VMSZ alelnöke, 2009-től 2015-ig a VMSZ Női Fórumának elnöke[4]... Újabban a Hét Nap Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének is tagja.[5] Ebből bizonyára nem kevés anyagi haszna is származ(hat)ott.

 
Kovács Elvira (Ótos András felvétele)

Nincsen se szándékomban se időm arra, hogy Kovács Elvira politikai pályafutását elemezzem, sem azt, hogy milyen eredménnyel képviselte a vajdasági magyar közösséget a szerb parlamentben és külföldön.[6] Röviden csak talán annyit, hogy hűen reprezentálta pártja politikáját, aminek most élvezzük „a gyümölcseit”. Erről majd – reményeim szerint – rövidesen véleményt mondanak a választók.  Ezúttal csak a pártalelnök-asszony legutóbbi megnyilatkozásáról lesz szó, amely rávilágít a VMSZ és a sajtó összefonódására is.[7] 
            – Fény derült arra, ami számunkra eddig is világos volt. Annak ellenére, hogy a Magyar Mozgalom tagjai megalakulásuk óta civil szervezeti mivoltukat hangoztatják, megnyilvánulásaik és tevékenységük teljes egészében politikai pártra utal. Úgy véljük, hogy ez egy tragikus és felelőtlen döntés. A közösség megosztottságához vezet, aki pedig a közösség megosztottságára törekszik, az hosszú távon nem akarhat jót ennek a közösségnek, a vajdasági magyarságnak. Az MM a nyilvánosság előtt elismerte, hogy politikai ambíciói vannak, már nem burkolózhatnak civil köntösbe. Ez is bizonyítja, hogy a VMSZ-ből való kizárásuk jogos volt, s az MM által kizárásuk után kreált akció csupán populista politikai pontszerzésnek számított – nyilatkozta Kovács Elvira a Magyar Szónak.[8]
            Ebben a megfogalmazásban néhány olyan gondolat is van, amelyen érdemes elidőzni: 
            Kovács Elvira felrója az MM-nek, hogy, miközben „civil szervezeti mivoltukat hangoztatják”, a „megnyilvánulásaik és tevékenységük” pedig „teljes egészében politikai pártra utal”.
Mindenkinek jogában áll civil szervezetet alakítani és működtetni is. Az ellen sem lehet senkinek kifogása, hogy az „MM tevékenysége politikai pártra utal”. A civil szervezeteknek is joguk van foglalni és véleményt nyilvánítani a közösség és a társadalmi élet kérdéseiben. Kovács Elvira szerint erre csak a pártjának lenne joga? 
            A VMSZ alelnöke nyilatkozatában feltehetően az MM-nek arra a döntésére utal, hogy „a szervezet indul a következő választásokon”, amikor azt mondja, hogy „ez egy tragikus és felelőtlen döntés”. Miért lenne „tragikus” és miért „felelőtlen” döntés, ha valamely szervezet (az egyéni jelölés lehetőségének hiányában) rész akar venni a választásokon? Elvégre a választásokon és a szavazáson való részvétel (is) alkotmányos jog. 
Azért – magyarázza Kovács – mert ez „a közösség megosztottságához vezet, aki pedig a közösség megosztottságára (talán: megosztására? – B. A.) törekszik, az hosszú távon nem akarhat jót ennek a közösségnek, a vajdasági magyarságnak”. Ezek szerint, aki nem a VMSZ-t/az egypártrendszert támogatja az a közösség megosztására törekszik? Nem (párt)monopolista, demokráciaellenes megnyilvánulás ez? „A többség zsarnoksága” ugyanis „nem demokrácia”.[9]
            A probléma tehát – Kovács szerint – az, hogy az MM részt kíván venni a választásokon és ezzel elvonja a választókat a VMSZ-től, „megosztja a közösséget”.
Ha ezt továbbgondoljuk, az derül ki, hogy a választásokon egyedül csak a VMSZ-nek kellene részt venni. Mindenki más, aki indul a választásokon, megosztja és „hosszú távon nem akarhat jót ennek a (magyar – B. A.) közösségnek”. Mi van akkor azokkal, akik nem értenek egyet a VMSZ politikájával?
Kovács, tehát, továbbra is az egypárti monopóliumot/diktatúrát, (érdek)képviseletet szorgalmazza, miközben ebből a vajdasági magyarságnak eddig semmi haszna, inkább csak kára származott! Az MM tevékenységében Kovács nem a VMSZ eddigi egyeduralmának (és a saját pozíciójának) a veszélyeztetését véli felfedezni? Vagy talán attól fél, hogy a szavazók véleményt mondanak a pártjáról? 

Az alelnök-asszony Magyar Szós-Pannon RTV-s nyilatkozatának másik kulcsfontosságú bekezdése így hangzott:
A Magyar Mozgalom nem nyújt semmiféle alternatívát. Nem kínál fel semmiféle megoldást, kizárólag a vajdasági magyar közösség szétverése a céljuk. A nyilatkozataik azt támasztják alá, hogy tragikomikus a történet. Nyilvánvalóan nagy a zavar a köreikben, mert ezek a nyilatkozatok egyáltalán nem következetesek. A társelnökök egymással szemben álló, konfúz kijelentéseket tesznek. Az egyik szerint önállóan, esetleg más kis magyar pártokkal együtt indulnak a választásokon minden szinten, a másik szerint nem kizárt az együttműködés belgrádi vagy újvidéki szerb pártokkal sem. Elzárkóznak a Szerb Haladó Párttal való koalíció elől, ez is bizonyítja, hogy teljes egészében elszakadnak a realitástól. Olyanok vezetik az MM-et, akik rosszul teljesítettek, s már nem tölthetnek be tisztségeket. Ezért e hiteltelen személyek a hatalomvágy és az önző pozíciószerzés miatt összefogtak. Ezeket az embereket az elvakult gyűlölet irányítja. Tudjuk, hogy becsapják az embereket, hiszen ha a közösség fontos lett volna a számukra, akkor folyamatosan terepen lettek volna, beszélgettek volna az emberekkel.
Kovács Nyilatkozatának ez a része – a becsmérlésen túl – egyrészt felrója az MM-nek, hogy „elzárkózik a Szerb Haladó Párttal (SNP) való koalíció elől”, ami szerinte azt is bizonyítja, hogy „teljes egészében elszakadnak a realitástól”, másrészt, hogy a mozgalom „hiteltelen személyek” gyülekezete, aki „a hatalomvágy és az önző pozíciószerzés miatt összefogtak”.
A VMSZ és a SZHP koalíciójából a vajdasági magyar közösségnek éppen semmilyen előnye nem származott, inkább hátránya. Gondoljunk csak a – VMSZ hathatós támogatásával elfogadott – kormányhatározatra a kollektív bűnösség megszüntetéséről a „jövőre nézve”, a rossz rehabilitálási és restitúciós törvényre, vagy éppen a földtörvényre, stb. Előnye ebből csak néhány VMSZ-esnek lett, akiket az SZHP államtitkári vagy más pozícióba emelt. A párt vezetőségének egyik kardinális hibája éppen a SZHP-vel való koalícióra lépés és a magyar érdekvédelemről való megfeledkezés. Ebben Kovács Elvirának is múlhatatlan érdemei vannak!

A magyar közösségnek – a VMSZ sokéves eredménytelen politizálása után – igenis alternatívára van szüksége! [Ezt a VMSZ-hez csatlakozó Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Magyar Egység Párt (MEP) vezetői (sajnos), még nem fogták fel.]  Hogy ez az alternatíva most az MM, vagy más szerveződés/koalíció lesz, előbb-utóbb elválik.
A MM-ban is – csakúgy, mint a VMSZ-ben – vannak „hiteltelen személyek”, akik „a hatalomvágy és az önző pozíciószerzés miatt összefogtak”. Annak a veszélyét sem szabad lebecsülni, hogy a mostani VMSZ-eseket a tegnapi VMSZ-sek váltják fel. Ezért a közelgő választásokon – a VMSZ ellenében – olyan jelölteket kell(ene) állítani, akik eddig nem vettek részt a hatalom gyakorlásában, nem voltak vezető szerepben. A választók aztán majd eldöntik, hogy kinek szavaznak bizalmat: a sikertelen VMSZ-nek, vagy egy új szerveződésnek/választási listának, amely felvállalja a hatékony magyar érdekképviseletet?
  
Újvidék, 2016. március 5.
                                                                                                            BOZÓKI Antal


[1] Virág Árpád: „Tragikus és felelőtlen döntés”. Magyar Szó, 2016. március 1. 1. és 5., vagy
[2] Kovács Elvira: Az MM beismerte, hogy politikai ambíciói vannak (video). http://pannonrtv.com/web2/?p=257017
[3] bajk: A magyar Mozgalom indul a választásokon. Magyar Szó, 2016. február 29. 4.

[5] P.E.: Hajnal: Az MNT elmúlt évének középpontjában a tartalmi fejlesztések álltak. Magyar Szó, 2016. február 27, 1. és 5., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2983/kozelet_politika/141887/Vitaszikr%C3%A1k-az-MNT-ben.htm 2016. február 27. [08:13] >> 2016. február 27. [21:57]

[6] Tevékenységéről néhány alkalommal bírálóan írtam, pld.: „Hiányos beszámoló” – eredménytelen munka. http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=2601, 2009. május 16. [22:33]; Szerbiáról tárgyalt az Európa Tanács. http://bozokiantal.blogspot.rs/2012/01/szerbiarol-targyalt-az-europa-tanacs.html, 2012. január 30.; Hét év semmittevés. http://www.delhir.info/cimlap/kiemelt-hirek/21087-2014-02-18-10-11-40, 2014. február 19. [10:52]; Akik megfelelnek, és akik nem. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/23792-2014-04-21-19-04-42, 2014. április 21. [19:56]
[7]A szóban forgó interjú – ahogyan az az esetek többségében lenni szokott – szerkesztői utasításra készült el. Az interjú készítésének pillanatában (10.30-kor) nem tudtam és talán nem is tudhattam volna, hogy a Pannon RTV is interjút készít Kovács Elvirával. Arról nem tehetek, hogy az alany szóról szóra ugyanazt mondta el vagy olvasta be nekem a nyilatkozata során, mint később a Pannonnak. Mást nem írhattam le, mint azt, amit az alany mondott – közölte Virág Árpád a Második nyilvánosság honlapján: https://www.facebook.com/masodiknyilvanossag
[8] Lásd az 1-es alatti írást.
[9] Jovan Komšić: Tiranija većine nije demokratija [A többség zsarnoksága nem demokrácia]. Danas, 2016. március 4. 6.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése