2016. március 12., szombat

Amit a magyar pártsajtó elhallgat



NINCS SZERENCSÉNK A VEZETŐKKEL

A bosnyákok követelik a jogaikat, a magyarok nem!


A szerb kormány a március 3-i ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról szóló akciótervet, ami az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalások 23. fejezetéből (Igazságügy és alapvető jogok) eredő követelmény.
A 81 oldalas, 11 fejezetből álló dokumentum (I. Személyi státus; II. A megkülönböztetés tilalma; III. Művelődés és sajtó; IV.  Vallásszabadság; V. Nyelv- és íráshasználat; VI. Oktatás; VII. Demokrácia és részvétel; VIII. A nemzeti kisebbségek arányos részvétele a közügyekben és a közvállalatokban; X. A nemzeti kisebbségi közösségek gazdasági helyzete; XI. Nemzetközi együttműködés) az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium honlapján található.[1] – Az Akcióterv elfogadásával a Szerb Köztársaság kiegészítette az emberi- és kisebbségi jogok intézményes és törvényhozási stratégiáját – olvasható a honlapon.

– Az Akcióterv kidolgozásakor különösen figyelembe lettek véve a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak javaslatait, tekintettel arra, hogy ezek a testületek a legnagyobb mértékben mutathatnak rá és azonosíthatják a nemzeti kisebbségek szükségleteit – olvasható a dokumentum bevezetőjében.[2]
Az Akcióterv kidolgozóinak ez az állítása nem felel meg az igazságnak. Ezt a fontos dokumentumot ugyanis a magyar közösség egyetlen intézményes testülete nem vitatta meg, se nem hagyta jóvá!
Hajnal Jenő, az Magyar Nemzeti Tanács elnöke (a VMSZ Magyar Összefogás listáról) – annak ellenére, hogy Tari István a testület (VMDK – Csonka Áron) képviselője több beadványban is javasolta, hogy az MNT tűzze napirendre ezt a témát – határozottan elutasította annak még a felvetését is.[3]

A Bosnyák Nemzeti Tanács (BNV) március 8-án az alábbi levelet intézete Aleksandar Vučić szerb kormányfőhöz:
– A Bosnyák Nemzeti Tanács nem ért egyet és erélyesen tiltakozik a Szerb Köztársaság kormányának döntése ellen, hogy nem teljes és nem legitim nemzeti kisebbségi akciótervet fogadott el a 2016. március 3-i ülésén.
Tekintettel arra a tényre, hogy a bosnyákoknak nem tették lehetővé a részvételt a befejező-végső változat kidolgozásában, hogy erről előzetesen nem foglalt állás a Köztársasági Nemzeti Kisebbségügyi Tanács, valamint hogy nincsenek beleépítve a Bosnyák Nemzeti Tanácsnak, mint a bosnyákok a legfőbb képviselő testületének a követései és javaslatai a Szerb Köztársaságban, a Bosnyák Nemzeti Tanács szemszögéből az így elfogadott nemzeti kisebbségi akciótervnek nincsen meg a szükséges legitimitása.
A Bosnyák Nemzeti Tanács úgy tartja, hogy egy ilyen nemzeti kisebbségi akcióterv elfogadása veszélyezteti a Szerb Köztársaságban élő bosnyákok vitális érdekeit, ami ékesen mutatja, hogy a szerb kormány és a többi állami szerv a bosnyákokkal szemben nyílt nem toleráns politikát folytat. Ezzel a tettével a Szerb Köztársaság kormánya kimutatta világos törekvését, hogy a bosnyákok irányában a jövőben is tevékeny nem toleráns, nem törődés politikát folytat és lehetetlenné teszi az Alkotmánnyal, törvényekkel és nemzetközi jog által garantált jogok megvalósítását.
Az ilyen akcióterv elfogadásával a Szerb Köztársaság kormánya és a többi állami szerv közvetlenül sértik a joguralom, a jogbiztonság és a nemzeti kisebbségek egyenrangúságának elvét, melyeket az állam legfőbb jogi aktusa kinyilvánított, ami visszalépést jelent Szerbia európai integrálódási folyamatában.
A fentiekre való tekintettel, a Bosnyák Nemzeti Tanács ezúton követeli a Szerb Köztársaság kormányától, hogy helyezze hatályon kívül az aktust, amellyel a 23. csatlakozási fejezet – Igazságügy és alapvető jogok keretében elfogadta a nemzeti kisebbségi akciótervet.
A Bosnyák Nemzeti Tanács követeli a Szerb Köztársaság kormányától, kötelezze az akcióterv kidolgozásával megbízott munkacsoportot, hogy a nemzeti kisebbségi akciótervbe sorolja be a Bosnyák Nemzeti Tanács javaslatait és követeléseit – olvasható a Dr. Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke által aláírt levélben.[4]




Nem volt betekintésem a Bosnyák Nemzeti Tanácsnak az akciótervvel kapcsolatos „javaslataiba és követeléseibe”. Ennek az írásnak nem is ez az apropója, hanem az hogyan viszonyult a BNV a bosnyákok, és hogyan MNT a magyarok jogai iránt.
A Bosnyák Nemzeti Tanács megmutatta, hogy kiáll a közössége jogainak megvalósításáért, az MNT pedig, hogy nem. Ugljanin nem csak a szerb kormánynál tiltakozott, de nemzetközösítette is ezt a kérdést. A kapcsolódó írásokból látszik, hogy a BNV küldöttsége minderről értesítette Horvátország, Románia, Bulgária és Magyarország nagykövetét is.[5] 
A BNV ugyancsak „felszólította az Európai Unió minden szervét és képviselőjét, hogy a 23. fejezetről szóló tárgyalások megnyitása előtt kötelezze a Szerb Köztársaság kormányát arra, hogy az akciótervbe vegye fel a Bosnyák Nemzeti Tanács javaslatait”.[6]
A BNV még tavaly novemberben távozott az akcióterv kidolgozására alakított munkacsoportból, mivel „az állam képviselői ignorálták a bosnyákok minden problémáját és javaslatát”. Később, „egy sor javaslatot és kiegészítést nyújtottak be a munkacsoportnak, de azokat nem fogadták el”.[7] 
Mit tett a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség annak érdekében, hogy a vajdasági magyar közösség nyílt, megoldásra váró problémái, követelései, elvárásai bekerüljenek az akcióterve? Vagy nekünk erre nincsen szükségünk?
Adva volt a lehetőség, de az kihasználatlanul maradt. Ez már önmagában is elegendő ok, ami miatt Hajnal Jenőnek, az MNT elnökének és Nyilas Mihálynak, a tartományi kormány alelnökének, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárnak, akik részt vettek az akcióterv kidolgozásában, távoznia kellene tisztségből.

Újvidék, 2016. március 12.
BOZÓKI Antal


Kapcsolódó írások:

– BNV PREDLOŽILO AKCIONI PLAN KAO PROGRAM RJEŠAVANJA NAGOMILANIH PROBLEMA BOŠNJAČKOG NARODA U SRBIJI [A BNT AKCIÓTERVET JAVASOLT A SZERBIAI BOSNYÁK NÉP FELGYÜLEMLETT PROBLÉMÁINAK MEGOLDÁSÁRA]

http://www.bnv.org.rs/bnv-predlozilo-akcioni-plan-kao-program-rjesavanja-nagomilanih-problema-bosnjackog-naroda-u-srbiji/#more-12722, 2016. január 20.

– VLADA DA STAVI VAN SNAGE AKCIONI PLAN KOJI NE SADRŽI ZAHTJEVE BNV

[A KORMÁNY HELYEZZE HATÁLYON KÍVÜL AZ AKCIÓTERVET, AMELY NEM TARTALMAZZA A BNT KÖVETELÉSEIT]

BNV: Akcioni plan za manjine staviti van snage [BNT: A nemzeti kisebbségi akciótervet hatályon kívül helyezni]

– PREDSJEDNIK BOŠNJAČKOG NACIONALNOG VIJEĆA UPUTIO PISMO PREDSJEDNIKU VLADE REPUBLIKE SRBIJE [A BOSNYÁK NEMZETI TANÁCS ELNÖKE LEVELET INTÉZETT A SZER KORMÁNYFŐHÖZ]

http://www.bnv.org.rs/predsjednik-bosnjackog-nacionalnog-vijeca-uputio-pismo-predsjedniku-vlade-republike-srbije/, 2016. március 8.

Ugljanin: Akcioni plan za manjine nepotpun i nelegitiman [Ugljanin: A nemzeti kisebbségi akcióterv nem teljes és nem legitim]

http://www.rts.rs/page/stories/sr/story/9/Politika/2238532/Ugljanin%3A+Akcioni+plan+za+manjine+nepotpun+i+nelegitiman.html


[2] Uo. 3. oldal, 5. bekezdés.
[3] Lásd az MNT 14. (2016. január 29-i) és 15. (2016. február 26-i) ülésével kapcsolatos tudósításokat, írásokat. Lásd még az „Ami provokálhatja  közösségünket”: http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/50918-2016-02-03-21-00-03, 2016. február 03. [21:55] és http://www.vmdk.org.rs/, 2016. február 3. ) és a Megbukott az MNT c. írásomat: http://www.vmdk.org.rs/, 2016. február 29. és http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/51787-2016-02-29-20-09-04, 2016. március 01. [12:06]

[4] BNV PREDLOŽILO AKCIONI PLAN KAO PROGRAM RJEŠAVANJA NAGOMILANIH PROBLEMA BOŠNJAČKOG NARODA U SRBIJI [A BNT AKCIÓTERVET JAVASOLT A SZERBIAI BOSNYÁK NÉP FELGYÜLEMLETT PROBLÉMÁINAK MEGOLDÁSÁRA]

[5] Uo.

[6] VLADA DA STAVI VAN SNAGE AKCIONI PLAN KOJI NE SADRŽI ZAHTJEVE BNV [A KORMÁNY HELYEZZE HATÁLYON KÍVÜL AZ AKCIÓTERVET, AMELY NEM TARTALMAZZA A BNT KÖVETELÉSEIT]

[7] BNV: Akcioni plan za manjine staviti van snage [BNT: A nemzeti kisebbségi akciótervet hatályon kívül helyezni]




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése