2016. február 13., szombat

Az Európa Kollégium lakóinak kötelező volt meghallgatni a VMSZ-Fidesz-es politikust

Az újvidéki Európa Kollégium egyetemista lakóinak kötelezővé tették, hogy politikai előadást üljenek végig. 

Az európai parlament fideszes képviselője, Deli Andor sajtótájékoztatót és előadást tartott csütörtökön az újvidéki Európa Kollégiumban. A politikus előadásán való részvételt a kollégium vezetése kötelezővé tette a diákok számára. Erre a rendezvény beharangozójában is emlékeztették a diákokat.

deli-a-ek
A rendezvény pártpolitikai színezetét az is tovább erősíti, hogy több számos VMSZ-es vezető politikus is jelen volt. Mindez persze nem kellene, hogy különösebben meglepő legyen, hiszen az Európa Kollégium egyik alapítója az Európa Alapítvány vezetőségét is a VMSZ-hez köthető vagy épp a pártban funkciókat is vállaló politikusok alkotják. Míg magában az épületben is lépten-nyomon Pásztor Istvánról és fideszes politikusokról készült képek vannak felfüggesztve a falra, mintegy dekorációként a diákok számára.
Ennek ellenére is morális kérdéseket vet fel, hogy egy diákotthon milyen jogcímen kötelezi lakóit egy megválasztott politikus előadásának a végigülésére? Hiszen ennek nem csak józan ésszel belátható aggályai vannak, de a törvény által szabályozott feladatkörök túllépése miatt akár büntetőjogi felelősséget is vonhat maga után. 
 
Nem kell a külföldi gyámság? 
 
Deli Andor, aki a VMSZ politikusaként alapozta meg a jövőjét, egy Szerbiában be nem jegyzett párt által képviselői mandátumhoz juttatott politikusként tartott előadást és sajtótájékoztatót tegnap Újvidéken. 
 
Korábban azonban éppen a VMSZ elnöke, Pásztor István beszélt arról a magyarországi politika Délvidéken való megjelenése kapcsán, hogy "Nincs szükségünk arra, hogy mások jöjjenek gyámkodni felettünk és hogy ők oldják meg problémáinkat. Itt vagyunk mi magunk, tudjuk, mik a problémák és azt is tudjuk, miként kell ezeket a problémákat megoldani”.
 
A különbség csupán annyi, hogy ezeket a szavakat a VMSZ elnöke Szávay István, a Jobbik alelnökének szánta, míg a VMSZ-Fideszes hibridképviselő esetében elnézi ugyanezt az apróságot. 
 
Ami nem is csoda, hiszen míg a Fidesz kormány 50 milliárd forintnyi közpénz elkötéséhez adott gyakorlatilag szabad kezet a VMSZ-nek, addig a Jobbik a pénzek előre leosztásának gyanúja kapcsán kirobbant "mutyilistás" botrány miatt kérte számon a szerbiai kisebbségi kormánypártot. 
 
Így képviseli az érdekeinket? 
 
Deli Andor egyébként egyike volt azoknak a képviselőknek, akik még tavaly nyáron megszavazták a TTIP-et, vagyis azt a kereskedelmi megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy óriáscégek akár államokat is beperelhessenek.
Az EP és az Egyesült Államok szabad kereskedelmi megállapodása (TTIP) lehetővé teszi, hogy transznacionális nagyvállalatok országokat pereljenek be elmaradt haszon címén, ha az adott állam saját honpolgárai érdekében olyan fogyasztó- és környezetvédelmi jogszabályokat hoz, ami sértheti egyes cégek érdekeit. 
Lássuk be a délvidéki magyar emberek csak nyerni tudnak majd a Deli Andor által is megszavazott TTIP-vel.
R. P.  
Közzétette: Szerkesztő 2016. február 12. péntek, 20:43
http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/51219-2016-02-12-19-48-30

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése