2015. december 30., szerda

VSZL: Nagybecskereken Petrovgrad fontosabb a vízgyárnál?

 
Nagybecskerek bejáratainál november végén új helységnévtáblák jelentek meg, amelyeken a város többnyelvű (szerb, magyar, román és szlovák) megnevezése sorába bekerült a Petrovgrad megnevezés is. Ezt a nevet a város 1935 és 1946 között viselte. A cirill és latin betűkkel kiírt táblákat a Városrendezési Igazgatóság helyezte ki. Így aztán a legnagyobb bánáti város, ha hivatalosan nem is, de új nevet (is) kapott. Az illetékesek szerint valójában a városnak egy történelmi, hagyományos megnevezése került fel a táblára.


Az új helységnévtáblák maradnak? (Fotó: Kecskés István)

Nagybecskereken 1992-ben referendumot tartottak arról, hogy a város a Zrenjanin helyett kapja vissza a Petrovgrad nevet. A részvétel 50 százalék alatti volt, és a szavazók többsége a Zrenjanin név megtartása mellett voksolt. Néhány évvel ezelőtt is volt egy kezdeményezés a város nevének a megváltoztatására, de nem került eljárásba.
Az új táblák kihelyezése kapcsán elsőként a nagybecskereki Szociális Fórum figyelmeztette az illetékeseket arra, hogy a helységnévtáblákon csakis az adott településnek a hivatalos neve szerepelhet. A szerbiai területrendezési törvényében pedig a Béga menti városnak egyetlen neve van: Zrenjanin.
A VSZL nagybecskereki szervezete a történtek miatt felelősségre vonást követel. Az államigazgatási és önkormányzati, valamint az építészeti és közlekedési minisztériumhoz fordultak, követelve a vitás rendelet visszavonását. Mindkét minisztériumban illetéktelenségre hivatkoztak. A ligások ebből arra következtetnek, hogy az állami szervek nincsenek tisztában a hatáskörükkel. Ezt a helyzetet kihasználva viszont az önkormányzatok visszaélnek helyzetükkel – azt tesznek, amit akarnak. A ligások szerint a nagybecskereki helyi hatalmat például inkább az foglalkoztatja, hogy mi lehet(ne) a település neve, miközben a város ivóvíz-ellátása továbbra is megoldatlan.
K. I.
Magyar Szó, 2015. december 29., 5., vagy


Kapcsolódó írás:
Kecskés István: Újáéllesztés helyett – új gyárak kellenek. Magyar Szó, 2015. december 287. 6, vagy http://www.magyarszo.com/hu/2933/vajdasag_nagybecskerek/138233/%C3%9Ajj%C3%A1%C3%A9leszt%C3%A9s-helyett-%E2%80%93-%C3%BAj-gy%C3%A1rak-kellenek.htm, 2015. december 28. [09:01]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése