2015. augusztus 8., szombat

Nagybecskereki Rádió: Nincs magyar műsor

  

A napokban csak zenét sugároznak a Nagybecskereki Rádió magyar műsoridejében. Ennek az oka pedig az, hogy szabadságra ment a magyar szerkesztőség egyetlen újságírója.
A 28 fős szerkesztőségben már csak mintegy tízen dolgoznak, mivel a dolgozók egy része a végkielégítéssel való távozás mellett döntött, mások pedig szabadságon vannak.
Mivel komoly érdeklődő a médiaház megvásárlására nem jelentkezett, most a rádió részvényeinek eladásával próbálkoznak, amire a foglalkoztatottak körében nincs nagy érdeklődés. Részben azért is, mert a többség erre nem jogosult. Ha ez sem sikerül, akkor leállítják a privatizációs folyamatot, és vagy megváltoztatják a vállalat alaptevékenységét, vagy pedig felszámolják a vállalatot.
A dolgozóknak erre az átmeneti időszakra minimálbért ígértek, de ennek a kifizetése is kérdéses.
A Nagybecskereki Rádió 36 éve sugároz műsort, a nyolcvanas évek elejétől naponta egyórás, vasárnap pedig másfél órás magyar adást is. Hétvégenként van (volt) szlovák és román nyelvű műsoruk is.
K.I.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése