2015. május 23., szombat

Rehabilitálás és restitúció – négy évvel később*



Jogi szempontok

Szerbiában az elvett vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról szóló törvényt csak 2011. szeptember 26-án,[1] a rehabilitálási törvényt[2] pedig 2011. december 5-én, vagyis több mint 66 évvel a második világháború után, a közép-kelet európai országok közül utolsóként fogadta el a törvényhozás.
            A vagyon-visszaszármaztatási, vagy restitúciós törvényben meghatározott határidő a kérvények átadásra 2014. március 1-jével lejárt. Az elkobzott vagyon visszaigénylésének előfeltétele a volt tulajdonos(ok) sikeres rehabilitálása.
            Nem találhatók pontos adatok arra vonatkozóan, hogy a vajdasági magyarok közül hányan indítottak rehabilitálási eljárást a bíróságok előtt, milyen számban befejeződtek be azok sikeresen, illetve mennyi van még folyamatban, sem arra vonatkozóan, hogy közülük hányan követelték vissza a konfiskált vagyont.
– A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által működtetett Jogsegélyszolgálaton keresztül kb. 200 ilyen (rehabilitálási – B. A.) eljárás indult az elmúlt években, amelyek közül kevés fejeződött be – nyilatkozta Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Határok nélkül c. 2014. 11. 06-án elhangzott műsorában.[3] Ez a szám azonban sem nem teljes, se nem végleges és Varga arról sem nyilatkozott, hogy ezek közül hány eljárás zárult le sikeresen. A rehabilitálási eljárások kezdeményezésének határideje egyébként öt évben van törvényileg megszabva, ami 2016. december 15-én jár le.

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy úgy a rehabilitálási, mint a vissza-származtatási eljárások hosszadalmasak és bonyolultak. „Nehéz és rögös”[4] utat kell megjárnia annak, aki vállalja ezeket a sok türelmet, kitartást és anyagi kiadást is jelentő eljárásokat.
Az ügyészségek általában a rehabilitálást ellenző véleményükkel és a kedvező végzések elleni fellebbezésekkel akadályozzák az eljárás sikeres befejezését. A bíróságok sem alkalmazzák mindig következetesen a jogszabályokat, a kérelmezőtől követelik, hogy írásos bizonyítékkal igazolja, megjárta például a járeki tábort, holott köztudott, ilyen bizonyítékot nem lehet beszerezni, illetve nem mindenki őrizte meg a szabadulásakor kiadott iratot, hogy abba a helységbe vissza nem mehet, ahonnan elhurcolták.  
Dobi Kálmán (1906) néhai újvidéki hentes mester rehabilitálását leánya 2012. május 22-én kérelmezte az újvidéki Felső Bíróságnál. Édesapját ugyanis 1944 novemberében elvitték a családi házától és az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégezték. Csaknem egy évvel később az akkori hatóságok – minden bizonyíték nélkül – „elmenekült háborús bűnösnek nyilvánították”, minek alapján a családot az összes ingó- és ingatlan vagyonától megfosztották.
A Szerb Köztársaság nevében eljáró újvidéki Felsőfokú Ügyészség a rehabilitálási kérelmet elvitatta, hangoztatva, hogy „nincsen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a nevezett személyt egyáltalán kivégezték volna”.
Az újvidéki Felső Bíróság elutasította az ügyészség álláspontjait és Dobi Kálmánt, a 2013. szeptember 23-i végzésével, rehabilitálta. A végzés kimondja, hogy Dobi Kálmánt „nemzeti okból végezték ki a Szerb Köztársaság területén, bírósági és közigazgatási ítélet nélkül, ami miatt hatályukat veszítik azok a jogi következmények, amelyek ebből a jogellenes tettből következtek”. Az újvidéki Népbizottság és Járásbíróság 1946. évi záradéka „a meghozatalától kezdve, valamint ezeknek a jogi aktusoknak minden jogi következménye is semmis” – áll a bírósági végzésben.
Az ügyészség a rehabilitálási végzés ellen 2013. szeptember 9-én fellebbezést nyújtott be az újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz, amely a 2014. április 30-án keltezett döntésével a fellebbezést elutasította és az elsőfokú végzést megerősítette, amely ezzel jogerős lett.
Matuska Márton Elhallgatott razzia c. könyvében – Vérengzés Újvidéken (1944-45) közölt adatok szerint Újvidéken 305 áldozata volt a partizánok bevonulásának.[5] Eddig csak erről az egy rehabilitálásáról van tudomásom, ami matematikailag elenyésző szám. Jó lenne megtudni, hogy a listán lévők közül másokat rehabilitáltak-e?

A rehabilitálási perek során több esetben találkoztam a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarok kollektív bűnösségét kimondó két 1945. évi határozattal.
A 2014. október 30-i 3877-es számú szerb kormányhatározat[6] első pontja kimondja, hogy a kormány „hatályon kívül helyezte[7] a Megszállók és Segítőtársaik[8] Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 2/45. számú, 1945. január 22-én kelt (felsőbb utasításra hivatkozó) szigorúan bizalmas[9] határozatát,[10] amellyel megállapította[11] és háborús bűnösnek nyilvánította a vajdasági Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát”.
A határozat második pontja „hatályon kívül helyezi a Megszállók és Segítőtársaik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt (2i44/45 számú – B. A.) határozatát a vajdasági Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánításáról”. 

 


Službeni glasnik RS [A SZK Hivatalos Közlönye], 121. szám, 
20145. november 5., 26-27. o.

A titeli magyarokról – akikkel szemben ugyanazt az eljárást alkalmazták, mint a csúrogi és mozsori magyarokra – sem a két konkrét 1945. évi, sem a mostani kormányhatározat nem tesz említést. A történelmi dokumentumok szerint, a három falu: Csúrog,[12] Zsablya és Mozsor csaknem minden magyar lakosát – a „kollektív bűnösségük” koholt vádjával – kitelepítették, gyűjtőtáborba szállították, vagy kivégezték.
A határozat indoklásából kiderült, hogy „jogerős határozat[13] hatályának megszűnéséről szóló határozatnak[14] – a közigazgatási eljárási törvény 255. szakaszának 3. bekezdése szerint[15] – „csak a jövőben van joghatálya”.[16] Magyarán ez azt jelenti, hogy a mostani kormányhatározatnak – a bírósági rehabilitációs végzésekkel ellentétben – visszamenő/kezdettől számított hatálya nincsen. Vagyis: csak a hatályon kívül helyező határozat meghozatala napjától előre nézve érvényes (nem pedig a megszüntetett végzés keltezésétől).
Amennyiben továbbvigyük ezt a gondolatot, akkor a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok 2014. október  30-ig (amikor a kormány meghozta a határozatot) továbbra is kollektív háborús bűnösök, attól kezdve pedig nem. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szerb kormány el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét. Eltörölte a „jövőre nézve”, nem pedig a sérelem elszenvedése pillanatától.
Mindebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy született egy megkésett, deklaratív[17] kormányhatározat, amely a formálisan eltörli ugyan a három közösség magyarjainak kollektív háborús bűnösségét, de „csak a jövőre nézve”. Ugyanakkor nem rendezi annak sem az erkölcsi (az érintetteknek továbbra is le kell folytatni a rehabilitálási eljárásokat), sem az anyagi következményeit (a károsultak nem kapják vissza az elvett vagyonukat, nem részesülnek kárpótlásban), stb. Érdemben, tehát, nem változott semmi. Vagyis feltehető a kérdés: Mit is kaptunk ezzel a határozattal?

A vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban elmondható, hogy az illetékes ügynökség nagyon lassan, szinte vontatottan dolgozik, eddig kevés határozatot hozott.
 Amikor az Újvidéki Televízió Napjaink c. 2015. február 9-i műsorában javasoltam, hogy a magyar képviselők a szerb palamentben terjesszék elő a vagyon-visszaszármaztatási törvény olyan módosítását, hogy „a három falu lakosai kapjanak új határidőt a restitúciós kérvényei átadására”.
Varga László képviselő, aki részt vett a műsorban a javaslatot azzal hárította el, hogy a kérvényeket a törvényes a határidőben „mindenki átadhatta”. Hangoztatta: Ahhoz, hogy a parlament elfogadjon egy törvénymódosítást 126 képviselő támogatása szükséges, ezért nem látja semmiféle realitását annak, hogy újra megnyissák a határidőt”.  (Ez nem egy meggyőző válasz, mivel a Szerb haladó Pártnak – SNS, amellyel a VMSZ koalíciós szerződést kötött, a szerb képviselőházban 136 képviselője van.[18])
Itt jegyzem meg, hogy a magyar kormány több alkalommal is hosszabbította az 1992. évi, az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló – a vajdasági szerb és más nemzetiségi lakosokat is érintő – XXXII. törvényben[19] megszabott határidőt a kárpótlási kérelmek benyújtásának határidejét.
  
Az restitúciós ügyek közül kiemelném a Köztársasági Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség 2014. szeptember 29-én jogerősé vált „részleges”, határozatát, miszerint az igénylő visszakapta a csúrogi szülői házat. Konkrétan annak a családi háznak és a 4ár 22m2 területű szántónak a visszaadásáról van szó, amelyet a – most már – tulajdonos szüleitől konfiskáltak Csúrogon, a Zsablyai Járási Népbíróság 1945. 11. 13-i döntésével.


A határozat 2014. szeptember 29-én jogerős.

                A tulajdonos az ingatlanokkal szabadon rendelkezhet, azzal az egyetlen feltétellel, hogy amennyiben eladná azokat, „Szerbiának, Vajdaság Autonóm Tartománynak és a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van”.   
            A végzés azért „részleges”, mivel visszakövetelés tárgya volt egy, az ugyanazon telekkönyvi betétben és helyen lévő, 02a 88m2 területű szántó is, amelynek visszaadásáról, mivel „építkezési területen lévő parcelláról van szó, utólag döntenek, amikor arra meglesznek a törvényes feltételek”. Erre akkor kerül majd sor, amikor az eljáró hatóság „megállapít minden, a döntéshozatalhoz fontos tényt”. Hogy ez pontosan mennyi idő múlva történik meg, azt a határozat azonban már nem említi.   
A kérelmező – elmondása szerint – személyesen megtekintette az ingatatlant és megállapította: „nagyon rossz állapotban van, és a házban valaki él”.    
A határozat – ismereteim szerint – az első jogi irat, amely visszaadja a kollektív bűnösséggel is sújtott csúrogi illetékességű magyar személy elkobzott ingatlanok tulajdonjogát az egyenes ági leszármazottjának.
Az új tulajdonos azonban nem lehet teljesen elégedett a határozattal, mivel az egykori családi ház eléggé rozzant állapotban került a tulajdonába. Ez mellett, az ugyancsak elkobzott szántó visszaadására még várnia kell. Jogilag megoldatlan az is, hogy a mostani tulajdonosnak joga lenne-e követelni az értékkülönbséget és a 69 évi használati bért?

A rehabilitációról szóló 2011. évi törvény[20] (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 92/11 száma) 22. szakasza alapján „a rehabilitált személy számára a szabadságvesztés idejét kétszeres terjedelemben külön szolgálati időnek ismerik el”.
            A 22. szakasz 2. kezdése kimondja, hogy „a rehabilitált személynek külön szolgálati időként elismerik a szabadságvesztés utáni munkanélküliség effektív idejét is, legtöbb két év terjedelemben, amennyiben a munkanélküliség az érintett személy jogai és szabadságai sérelmeinek a következménye volt”.  
            A törvény 23. szakasza értelmében „az a személy, akinek – a 22 szakasz alapján – elismerték a külön szolgálati időt, legkevesebb nyolc évre szólóan, havi térítményre (külön pótlékra) jogosult, a Szerb Köztársaságban az előző évi átlagfizetés 50% értékében”. Ennek a pótléknak „az elszámolását a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap (a továbbiakban Nyugdíj-biztosítási Alap) végzi”.
Az említett alap egészen mostanáig, az ellene indított bírósági és közigazgatási perek ellenére, elutasította, illetve illetéktelennek nyilvánította magát a határozathozatalra, mindaddig, „amíg az illetékes minisztérium nem hoz utasítást az eljárás módjáról”.
Az ügyben a Köztársági Polgári Jogvédőnél tett panaszomra kapott, a 19-39000/13 számú, 2015. március 16-i válaszlevélből arról értesültem, hogy a több mint három éves utánajárás végül meghozta az eredményt: A Közigazgatási Bíróság végül illetékesnek nyilvánította a Nyugdíj-biztosítási Alapot a rehabilitálási törvény 22. és 23. szakasza alapján, vagyis a szabadságvesztés idejének elismerésére és a külön pótlékról való döntéshozatalra.

A kérelmező 1941-ben született Csúrogon. Gyermekként, 1945. január 23-án – a család többi tagjával együtt –, a járeki táborba hurcolták, ahol kilenc hónapot töltött. Most ezt az időszakot kétszeres terjedelemben, vagyis egy év hat hónap terjedelemben ismerte el neki a nyugdíjbiztosító. Ennek alapján jogosultságot szerzett nyugdíjának a kiigazítására, illetve a növelésére, a (most már) megnövel szolgálati évekkel alapján. 

A közigazgatási eljárás még 2012. április 12-én lett beindítva és a végzés 2015. április 16-án lett meghozva.




A járeki táborban töltött idő elismeréséről szóló határozat

A Nyugdíj-biztosítási Alap honlapjáról már letölthető a szabadságvesztés idejének elismerésére szolgáló űrlap.[21] A kérelmezőnek az űrlaphoz mellékelnie kell:
1.      a személyi igazolványának fénymásolatát,
2.      a rehabilitálásról szóló végzésnek az eredetijét, illetve hitelesített másolatát,
3.      a szabadságvesztés idejét igazoló bizonyítékokat,
4.      a szabadságvesztés utáni munkanélküliségről szóló bizonyítékot,
5.      a valamelyik banknál nyitott számláját igazoló bizonyítékot (a folyószámla kártya fénymásolatát) és
6.      az összegnek a felhatalmazott személy, gyám vagy intézmény részére való kifizetéséről szóló dokumentumot.

A Nyugdíj-biztosítási Alap igazgatója időközben meghozta a rehabilitált személyeknek járó külön pótlék összegéről szóló a határozatot, miszerint ez az összeg a 2015-ös évre havi 22.265,00 dinárt tesz ki.[22]
            A törvényben és a kísérő jogszabályokban sérelmezhető, hogy erre a külön pótlékra csak azoknak a személyeknek van joguk, akiknek a szabadságkorlátozása legalább négy évig vagy, vagy (a jobbik esetben) három évig tartott és még két évig munkanélküli volt.
Ez azt is jelenti, hogy a meghurcolt, táborba zárt vajdasági magyarok közül szinte alig, vagy éppen senki nem számíthat erre a külön pótlékra, csak a szolgálati évek növelésére és – ennek alapján – a nyugdíjának a (minimális) kiigazítására.

Az Újvidéki Rádió hétvégi, 2015. május 16-17-i tájékoztató műsorában Jelica Timotijević, a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap Kommunikációs Szektorának igazgatója (sic!!) elmondta, hogy „eddig 46 kérvény érkezett a külön pótlék elismerésére, amelyek közül 20 pozitív elbírálásban részesült”.
              A külön szolgálati időt, a rehabilitálási törvény szerint, nem regisztrálják az anyakönyvi nyilvántartásban és nem veszik tekintetbe a nyugdíjra való jog megszerzésekor, illetve ennek nem lehet hatása a nyugdíj összegének újbóli meghatározására. A külön szolgálati idő, a rehabilitálási törvény szerint, a havi külön pénzbeli pótlék megvalósításának az alapja – hangzott el Timotijević nyilatkozatában.[23]
            Ebből arra lehet következtetni, az Alapnak nincs szándékában a törvénytelen szabadságelvonás idejével arányosan növelni az érintettek nyugdíját. Más szóval – az igazgató asszony értelmezése szerint – olyan jogról van szó, amit elismertek ugyan, de annak nincsen semmilyen anyagi vonzata. Akkor meg minek a törvény? Mi értelme van a hosszadalmas eljárásnak? Hol voltak a VMSZ köztársasági képviselői, amikor ezt a rossz törvényt meghozták? Most kíváncsian várjuk az Alap határozatát, hogy – az elismert másfél év alapján – növeli-e az ügyfelem nyugdíját.   

Időközben – 2015. május 5-én – jogerőre emelkedett az Újvidéki Alapfokú Bíróság ítéletével egymillió dinár összegű kárpótlást fizetésére Kötelezte a Szerb Köztársaságot a járeki tábort kiskorában megjárt rehabilitáltnak meg a szabadsága megfosztása miatt elszenvedett lelki fájdalmak utáni nem anyagi kárpótlás jogcímén, valamint kötelezte a per költségeinek megtérítésére. Szerintem ez is egy első ilyen ítélet, amely útmutatás lehet a rehabilitálási kárpótlás összegének megítélése tekintetében.
            A bírósági eljárás 2012. október 3-án lett beindítva. Ez azt jelenti, hogy az ítélet meghozatalára több mint két és fél év után került sor és még hátra van a végrehajtási eljárás.
***
            Habár még egyik folyamat – se a rehabilitálási eljárások, se a vagyon-visszaszármaztatás – nincs befejezve, az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a két törvény alkalmazása, azon túlmenően, hogy – a vajdasági magyarok szempontjából – mindkét területen vitatott rendelkezéseket is tartalmaz – lassan, vontatottan, számos akadállyal is nehezítve halad.
Az eddigi eredményekkel, különösen a visszaszármaztatást és a nyugdíjjogokat illetően nem lehetünk megelégedve. Azt is mondhatnánk, hogy kifejezetten szerények, szinte egyedinek mondható sikeres esetekről van szó. Jogaikat csak azok tudták érvényesíteni, akik végigjárták a hosszadalmas, akadályokkal terhes és költséges bírósági eljárást.
            Ezt a két témát azonban nem tekinthetjük lezártnak mindaddig, amíg átfogó tanulmány vagy kimutatás nem készül a rehabilitálási és a restitúciós eljárásokról. Csak akkor tudunk beszámolni arról, hogy a vajdasági magyarok tekintetében mi volt a hozadéka ennek a két törvénynek, amiről aztán tudományos tanácskozást is lehetne tartani.
A kormányzati többséghez tartozó VMSZ parlamenti képviselőinek (és természetesen a párt vezetőjének) politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége a két törvény megfogalmazásával kapcsolatban (is) kétségtelen. A délvidéki magyarság érdekeinek érvényt szerezni nem tudtak, viszont „belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe”.[24] Ebből aztán komoly anyagi és egyéb hátrányok is keletkeztek.
Varga László, az említett TV-műsorban azt is elmondta, hogy „a termőföld visszaadását gyakorlatilag teljesen leállították, mivel várják a törvény módosítását” (a természetbeni visszajuttatás megvalósítása érdekében).
A VMSZ képviselőknek lehetőségük volt ezeknek a kérdéseknek az elfogadható módon való rendezésére, ami sajnos nem történt meg. Fontosabb volt számukra a hatalomban való részvétel és néhány jól fizetett (kormány)tisztség megszerzése, mint a vajdasági magyarok érdekeinek képviselete. Teljesen érthetetlenül állunk ezekben a témákban a magyar kormány érdektelensége előtt is.
Az Európai Parlament 2015. március 11-i állásfoglalásában a Szerbiáról szóló 2014. évi eredményjelentésről (2014/2949(RSP)[25] (a 29. pontban) „felszólította a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására; javasolta továbbá a kárpótlási törvény további módosítását a természetbeni kárpótlással kapcsolatos minden eljárási és jogi akadály megszüntetése érdekében”. Reméljük, hogy ennek a „felszólításnak” eredménye is lesz, és hogy a történelmi igazságtétel mégis valamivel előbbre jut.

Temerin, 2015. május 23.
Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd


* A Hol tartunk, merre tovább 25 év után c., temerini Impresszum Polgárok Egyesülete szervezésében 2015. május 23-i temerini tanácskozásra készült írás. 
 
[1] Zakon о vraćanju oduzete imovine [Törvény az elvett vagyon visszaadásáról]. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 72. szám, 2011. szeptember 28.
[2] Zakon o rehabilitaciji. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 92. szám, 2011. december 7.
[3] Az interjút Németh Ernő készítette: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-11-06
[4] H. G.: A magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek Zentán. VajdaságMa: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17928/A-magyarellenes-atrocitasok-aldozataira-emlekeztek-Zentan.html és Hhzs.: Mindnyájuknak kijár a rehabilitáció. Magyar Szó, 2014. november 11., 13. o., valamint http://www.magyarszo.com/hu/2520/vajdasag_zenta/118271/Mindny%C3%A1juknak-kij%C3%A1r-a-rehabilit%C3%A1ci%C3%B3.htm, 2014. november 11. [11:28]
[5] Keskenyúton Délvidéki tragédiánk 1944-45 Alapítvány, Budapest 2015. Az áldozatok névsora, 261-269 o.
[6] Službeni glasnik RS, 121. szám, 2014. november 5. 26-27. o.
[7] A VMSZ honlapján (http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vmsz-kezdemenyezesere-szerb-kormany-hatalyon-kivul-helyezte-harom-falu-csurog) található fordításban a szerb „UKIDA SE” szavakat a „HATÁLYÁT VESZTI” szavakkal jelenik meg. A szerb „ukinuti” szónak több jelentése is van: eltöröl, megszüntet, megsemmisít, érvénytelenít, hatályon kívül helyez, visszavonás (Srpskohrvatsko-mađarski rečnik/Szerbhorvát-magyar stótár. Pokrajinski zavod za izdavanje udžbenika/Tartományi tankönyvkiadó Intézet. Novi Sad, 1975. harmadik kötet, 456. o.).  A „hatályát veszti” szavaknak inkább az „izgubiti pravnu snagu”, vagy a gubitak/gubljenje (pravne) važnosti felelne meg.
[8] A 6-os alatti fordításban a szerb „pomagača” szó „segítőik”-re lett fordítva.
[9] A 6-os alatti fordításban kimaradtak „Str. pov” szavak. Lásd a dokumentumot.  
[10] A szerb „odluka” magyar megfelelője a „döntés”, vagy „határozat”.
[11] A 6-os alatti fordításban kimaradt az „utvrđivanju” szó, amellyel az ominózus döntés szerzői vélhetően a magyarok által elkövetett háborús bűnökre utalnak. A fordítási észrevételek miatt nem ártana ellenőrizni a VMSZ honlapján közölt magyar nyelvű szöveg egészét.
[12] A falunak 1910-ben 10 180 lakosa volt, ebből 7211 szerb és 2730 magyar nemzetiségű. A háború után, 1948-ban tartott összeírás szerint a lakosság 7929 főt tett ki, ebből 7293 szerb, 193 magyar, a többi más nemzetiségű. A hiányzó magyarok közül 695 személyről van arra vonatkozó adat, hogy áldozatául esett a titói rendszer terrorjának: a faluban 1944. október dereka és 1945. január 23-a között végrehajtott emberirtásnak, majd a haláltáborban elszenvedetteknek. Negyvenöt januárjában ugyanis a falu teljes maradék magyarságát háborús bűnössé nyilvánították, és a 25 km-re levő Járek (Tiszaistvánfalva) német faluban kialakított haláltáborba deportálták őket. Még a templomukat és a temetőjüket is lerombolták. Hasonló sors érte Zsablya és Mozsor helység mintegy 2300 főt kitevő magyar lakosságát is. Forrás: 1. A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest, 1912, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 880; p. 2. Matuska Márton: A megtorlás napjai. Újvidék, Magyar Szó – Forum, 1991, 393 p.; 3. Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? Temerin, 2004, A VMDP Történelmi Bizottsága, 242 p.; 4. Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? Óbecse, 2007, a szerző kiadása, 192 p.
A legutóbbi (2011-es) népszámláláson 90 csúrogi, 85 zsablyai és 14 mozsori vallotta magát magyarnak.

(70 év után eltörölték a magyarok kollektív bűnösségét Szerbiában – Ennek kellene örülnünk?

Közzétette: Haraszthy Ágoston 2014. november 02., 18:56) 
[13] A magyar fordításban „végzés”.
[14] A magyar fordításban „végzés”.
[15] Törvény az általános közigazgatási eljárásról (A JSZK Hivatalos Lapja, 33/97. és 31/2001. szám, A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 30/2010. szám). Lásd a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapján: http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven (a 37-es szám alatt).
[16] Lásd az indoklás 7. bekezdésében. A 6-os alatti fordításban: „jogerős végzés hatályának megszüntetésről szóló végzés alapján csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”.
[17] deklaratív: kinyilatkoztató, kikiáltó, bemutató tartalmú jogi norma, ami végrehajtási rendelkezést v. szankciót nem tartalmaz (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006, 127. o.).
[18] Poslanička grupa [Képviselői csoport]. Srpska napredna stranka [Szerb haladó Párt]: http://www.parlament.gov.rs
[19] Magyar Közlöny. A Magyar Köztársaság Hivatalos lapja, Budapest, 1992. június 2., 56. szám.
[22] A határozat a SZK Hivatalos Közlönyének 2015. február 20-i 19. számában jelent meg. www.pio.rs/lat/aktuelnosti/137-vesti.html
[23] Az idézett szöveg az Újvidéki Rádió Novosti [Hírek] c. műsorában hangzott el. A riportot Nevena Vrtulek készítette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése