2015. április 2., csütörtök

Pásztor István ismét lódított? Februárban még azt ígérte, hogy ma megnyílik a régi horgosi határátkelő

Április elsején megnyílhat a régi horgosi határátkelő - ezzel a veretes címmel találkozhatott az az olvasó, aki február ötödikén az egyetlen napilapunk címlapját elolvasta. Azonban ma már láthatjuk, hogy Pásztor István ígérete csupán egy megelőlegezhető áprilisi tréfa lett.
kishazudosok
"Ígéretek szerint április elsején újra működésbe helyezik a régi horgosi határátkelőt, amely nemcsak tehermentesíti majd a jelenlegi horgosi határátkelő utasforgalmát, hanem az autópályadíj okozta nehézségekre is megoldást jelent (..), tudtuk meg Pásztor Istvántól, a Tartományi Képviselőház elnökétől Zorana Mihajlović közlekedési miniszternél tett látogatása után." - ezek a sorok voltak olvashatóak a Magyar Szóban még február elején, ám nagyot kellett ma annak csalódnia, aki hitelt adott Pásztor István szavainak, és a régi horgosi határátkelőt választotta volna, ugyanis az még egy jó ideig nem fogja fogadni az utasokat.
Csakis a kormányhatalom részeként van lehetőségünk a vajdasági magyarság érdekeit képviselni - ezeket a szavakat pedig már tegnap nyilatkozta Pásztor István a Pannon RTV stúdiójában, azonban ez az újabb beváltatlan kormányzati ígéret is csak azt mutatja, hogy a szerb kormány és Zorana Mihajlović miniszter asszony is az orránál fogva vezeti a kormányba beültetett díszmagyar pártot.
A Vajdasági Magyar Szövetség vezetőinek szavahihetősége eddig sem állt betonbiztos alapokon, de ez valószínűleg a jövőben sem fogja zavarni a kormánypárti erőt, amikor ígéretekről és a választók hitegetéséről lesz majd szó.
J. K.
Közzétette: Szerkesztő 2015. április 01. szerda, 21:25 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése