2015. március 19., csütörtök

A VMDK szerint az MNT megkárosítja a saját ösztöndíjasait


Az elfogadásra a javasolt tartományi jelképek történelmileg sem voltak helytállóak

 

A VMDK szerint az MNT megkárosítja a saját ösztöndíjasait
Csonka Áron és Tari István
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) mai sajtótájékoztatóján szó volt a tartományi hivatali jelképek körül kialakult helyzetről, valamint a Magyar Nemzeti Tanács ötödik rendes üléséről.
A sajtótájékoztató elején Csonka Áron, a párt elnöke elmondta, hogy megkapták a hivatalos választ Seszták Miklós magyar nemzeti fejlesztési minisztertől a röszkei határátkelőtől induló megyei matrica kapcsán, amelyben a szakminiszter sajnálatát fejezte ki, amiért a kérdést nem tudják maradéktalanul megoldani, ám válaszában jelezte, hogy dolgoznak a probléma mielőbbi elhárításán.
Csonka bejelentette azt is, hogy a VMDK idén ünnepli 25. születésnapját, ezen alkalomból a párt március 27-én, az óbecsei városháza dísztermében 17 órától díszülést tart majd, ahová szeretettel várnak mindenkit, aki a múltban vagy a jelenben kapcsolatban állt a politikai szervezettel. A részletes programot a párt a napokban közli majd.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a VMDK üdvözli, hogy nem kerültek elfogadásra a javasolt tartományi jelképek, hiszen a párt szerint a bemutatott szimbólumok történelmileg sem voltak helytállóak, mindamellett nem szimbolizálták volna a tartományban élő multietnikus közösségi képet sem. A szavazásról a VMDK vezetője kifejtette: "Döbbenettel fogadtuk mindazt a politikai mesterkedést, amelyet a tartományi képviselőház elnöke és pártja tanúsított ez ügyben, úgy látszik számukra fontosabb volt, hogy megfeleljenek a belgrádi koalíciós partnereiknek, mint az igazságnak és, hogy kiálljanak a vajdasági magyarság érdekei mentén".
A Magyar Nemzeti Tanács ötödik rendes ülése kapcsán Tari István, a VMDK képviselője elmondta, hogy egy sürgősségi előterjesztést nyújtottak be, ugyanis a képviselő szerint az MNT által támogatott ösztöndíjasokat megkárosítják, meglátásuk szerint ugyanis nem azt a támogatási összeget kapják a diákok, amelyre szerződtek. "Kiszámoltuk azt, hogy minden hónapban 4-5 euróval kevesebb pénzt kaptak az ösztöndíjasok, ha pedig ezt megszorozzuk 1200-al, akkor láthatjuk, hogy mi a helyzet ebben a kérdésben" - mondta el Tari István. Éppen ezért a VMDK képviselői azt javasolták, hogy minden hónap elején a banki középárfolyamnak megfelelően számolják el az ösztöndíjakat a diákoknak, azonban az előterjesztést nem szavazták meg a képviselők.
A képviselő ismét nehezményezte azt is, hogy az MNT úgy dönt egy-egy művelődési egyesület támogatásáról, hogy nem lehet tudni azokat kik vezetik, ami Tari véleménye szerint azért is fontos lenne, mivel számos esetben fordult elő összeférhetetlenség a döntéshozók és a támogatottak között, éppen ezért a VMDK egy jobban átlátható támogatási rendszert tartana megfelelőnek az MNT által kezelt közpénzek elosztásában.
Sz. A.
2015. március 18. [23:59]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése