2015. február 23., hétfő

"A szerbek tanulják meg az adott nemzeti közösség nyelvét ott, ahol annak tagjai többségben vannak" - mondta egy szerb!

aa Sasa-JankovicMindig üdítő színfoltként (sőt, talán szenzációként) hat, amikor egy szerb a nemzeti közösségek védelmére siet.
A jelek szerint Saša Janković köztársasági ombudsman az egyik legbátrabb és legtárgyilagosabb szerb közéleti személyiség, aki párszor szembeszállt a haladók rezsimjével (pl. rámutatott Vučić öccsének agresszív természetére, miközben a rendszer szolgái mártírt akartak belőle kreálni, valamint leleplezte az ún. katonai biztonsági hivatal lehallgatási botrányát), ismét felhívta magára a figyelmet.
Azt nyilatkozta, hogy Szerbiában még sok tennivaló akad az egyenrangú nyelvhasználat szavatolása, megőrzése, gyakorlati alkalmazása terén.
Kiemelte, hogy az anyanyelv használata egyrészt egyéni jog, amelynek tiszteletben tartása vagy megvonása közvetlenül befolyásolja minden ember hétköznapjait, valamint egyúttal kollektív jog, amely szorosan kötődik az adott nemzeti közösség létéhez, fennmaradásához.
A hivatalos használatban levő nyelveken történő tájékoztatás és oktatás biztosítása semmiképpen sem fogható fel, mint a szerb társadalom gyengesége, hanem ellenkezőleg: felbecsülhetetlen értéket és erőt jelent. Ahhoz, hogy teljes mértékben megvalósuljon, a társadalom minden szegmensének őszinte hozzájárulására van szükség, szögezte le az ombudsman, majd hozzáfűzte:
- Azokban a községekben, ahol túlsúlyban vannak valamelyik nemzeti közösség tagjai, szükséges, hogy a nyelvüket a többségi nemzethez tartozók is megtanulják, mert ily módon jobban megértik egymást a polgártársaikkal.
Ilyet is ritkán lehet hallani egy szerb szájából.
A képen: Saša Janković
K. P.    
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. február 22. vasárnap, 10:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése