2015. január 23., péntek

Lopják a sírköveket Bánátban


Manapság már nem hír, ha valamelyik sírhelyről ellopják a virágot, elviszik a frissen ültetett díszcserjét, a virágtartót, levágják a sír fedőlapjának a fémkarikáit. A sírgyalázás a bánáti temetőkben azonban egyre elképesztőbb formákat ölt.
Az elhanyagolt, sorsukra hagyott sírhelyekről elvisznek mindent, amit pénzzé lehet tenni. De nem csak azokról. Erről megbizonyosodhatott a napokban két testvér is, a kátyi Joka Peić és az udvarnoki Boja Gyólai. A szüleik sírjáról ugyanis a napokban eltűnt a két sírkő. Mint mondják, már korábban is tűntek el a sírokról virágvázák, de a legutóbbi eset túltett minden eddigin. A sírkövek súlya ugyanis van vagy fél tonna, ami arra utal, hogy jól szervezett banda lehet a dolog mögött. A nyolc évvel ezelőtt felállított fekete márványból készült sírkövek egyébként 1200 euróba kerültek. Az esetet jelentették a rendőrségnek, amely több hasonló eseten is dolgozik. Voltak lopások a szerbcsernyei temetőben, az aradáci evangélikus temetőben, az eleméri temetőben. A sorsukra hagyott német temetőkből a tolvajok már korábban elvittek mindent, ami elmozdítható volt.
A rendőrség minden esetben vizsgálatot indított (estenként a kőfaragóknál is jártak), de a tettesek csak ritkán kerültek meg.


K.I.
Magyar Szó, 2015. január 22., 5. o. és

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése