2014. október 17., péntek

Magyarország "legnagyobb" külügyi eredménye: a szerb-magyar megbékélés - nyilatkozta Németh Zsolt

A magyar kormány egyik „legnagyobb eredményének” nevezte Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke csütörtökön Belgrádban azt, hogy jelentős lépések történtek a magyar-szerb történelmi megbékélési folyamatban.
Németh Zsolt a Történelmi főhajtás a Délvidéken című kiadványt mutatta be az Új kezdet? A kultúra, mint lehetséges híd magyarok és szerbek között című konferencián. Felsorolta mindazokat a lépéseket, amelyek oda vezettek, hogy tavaly a Csúrogon Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháborúban és utána ártatlanul kivégzett magyarok és szerbek emléke előtt.
A két elnök együttműködése bátorító, és erre az alapra lehet építeni – emelte ki Németh Zsolt. A politikus a magyar-szerb történész vegyes bizottság munkáját is méltatta, és reményét fejezte ki, hogy továbbra is folytatni tudják feltáró tevékenységüket. (A közös bizottság sokat emlegetett, de eddig be nem mutatott eredményeiről lehet szó. Évekig állítólagos pénzhiány miatt helyben topogott a bizottság. – szerk. megj.)
Németh Zsolt hozzátette, hogy a magyar, szerb és angol nyelvű kiadványban mindazokat a dokumentumokat és fényképeket gyűjtötték össze, amelyek a magyar-szerbmegbékélési folyamatról szólnak. Elmondta azt is, hogy az egyedülállónak nevezhető történelmi megbékélési folyamatnak meg kell őriznie hitelességét azzal, hogy további lépések történnek, és az elhangzott ígéreteket betartják. (Ahelyett, hogy rébuszokban fogalmaz a fideszes politikus, kimondhatta volna: Első lépésként szüntessék meg a Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságával szembeni érvényben lévő háborús bűnösséget kimondó rendelkezéseket! – szerk megj.)
A Belgrádi Magyar Intézetben tartott konferencián a kultúra fontosságát is hangsúlyozta a politikus. Kiemelte, hogy ennek a megbékélésnek folytatása a kultúrára tud épülni, mert a kultúra a történelem és a jog felett áll, és "ez hordozhatja a megbékélésnek, a toleranciának a tartalmait és értékeit". (Levegőbe mondott szavak, multikulti szöveg, semmi több – szerk. megj.)
Úgy fogalmazott: amikor magyar-szerb kapcsolatokról beszélünk, fontos, hogy kereskedjünk, fontos a Belgrád-Budapest vasútvonal, fontos a határtérség fejlesztése, de az is fontos, hogy ezt a kapcsolatot kulturális tartalmakkal is felruházzuk. „A történelem kegyetlen, mert feltár, a jog is kegyetlen, mert feltár, és a bűn nem évül el, ez pedig nem vezet el a megbékéléshez. A kultúra a történelem és a jog felett áll, ez hordozhatja a megbékélésnek, a toleranciának a tartalmait, értékeit” - fejtette ki.
Megismételte a kormány azon álláspontját, miszerint Magyarország támogatja Szerbia európai uniós integrációját, és a jó magyar-szerb kapcsolatok bizonyítékának nevezte, hogy júliusban magyar kulturális intézet nyílt Belgrádban. (Támogatja Szerbia csatlakozását, sajnos, feltételek és követelések nélkül, így a délvidéki magyar közösség létszáma és szerkezete tovább romolhat – szerk. megj.)
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy fogalmazott: a Belgrádi Magyar Intézet épületét tartalommal kell feltölteni, és a vajdasági magyarok elemi módon érdekeltek abban, hogy a magyar kultúrát a szerb fővárosban is megismerjék. „A magyar nemzet megbecsültsége minket erősít” - fogalmazott. (Mondja az ember, akinek belgrádi szervezetét túlnyomó többségben szerb nemzetiségűek alkotják – szerk. megj.)
MTI nyomán T. T.
Közzétette: Terhes Tamás


Németh Zsolt: A magyar kormány egyik legjelentősebb eredménye a magyar-szerb megbékélés

Németh Zsolt: A magyar kormány egyik legjelentősebb eredménye a magyar-szerb megbékélés
Németh Zsolt (Archív fotó)
A magyar kormány egyik legnagyobb eredményének nevezte Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke csütörtökön Belgrádban azt, hogy jelentős lépések történtek a magyar-szerb történelmi megbékélési folyamatban.
Németh Zsolt a Történelmi főhajtás a Délvidéken című kiadványt mutatta be az Új kezdet? A kultúra, mint lehetséges híd magyarok és szerbek között című konferencián. Felsorolta mindazokat a lépéseket, amelyek oda vezettek, hogy tavaly Csúrogon Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháborúban és utána ártatlanul kivégzett magyarok és szerbek emléke előtt.
A két elnök együttműködése bátorító, és erre az alapra lehet építeni – emelte ki Németh Zsolt. A politikus a magyar-szerb történész vegyes bizottság munkáját is méltatta, és reményét fejezte ki, hogy továbbra is folytatni tudják feltáró tevékenységüket. A Külügyi Bizottság elnöke azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a vegyes bizottság még Sólyom László magyar és Boris Tadić akkori szerb elnök megállapodása nyomán alakult meg, tehát összesen négy köztársasági elnök együttműködésére és közös akaratára volt szükség a magyar-szerb megbékélési folyamat lépéseihez.
Németh Zsolt hozzátette, hogy a magyar, szerb és angol nyelvű kiadványban mindazokat a dokumentumokat és fényképeket gyűjtötték össze, amelyek a magyar-szerb megbékélési folyamatról szólnak. Elmondta azt is, hogy az egyedülállónak nevezhető történelmi megbékélési folyamatnak meg kell őriznie hitelességét azzal, hogy további lépések történnek, és az elhangzott ígéreteket betartják.
A Belgrádi Magyar Intézetben tartott konferencián a kultúra fontosságát is hangsúlyozta a politikus. Kiemelte, hogy ennek a megbékélésnek folytatása a kultúrára tud épülni, mert a kultúra a történelem és a jog felett áll, és "ez hordozhatja a megbékélésnek, a toleranciának a tartalmait és értékeit".
Úgy fogalmazott: amikor magyar-szerb kapcsolatokról beszélünk, fontos, hogy kereskedjünk, fontos a Belgrád-Budapest vasútvonal, fontos a határtérség fejlesztése, de az is fontos, hogy ezt a kapcsolatot kulturális tartalmakkal is felruházzuk. „A történelem kegyetlen, mert feltár, a jog is kegyetlen, mert feltár, és a bűn nem évül el, ez pedig nem vezet el a megbékéléshez. A kultúra a történelem és a jog felett áll, ez hordozhatja a megbékélésnek, a toleranciának a tartalmait, értékeit” - fejtette ki.
Megismételte a kormány azon álláspontját, miszerint Magyarország támogatja Szerbia európai uniós integrációját, és a jó magyar-szerb kapcsolatok bizonyítékának nevezte, hogy júliusban magyar kulturális intézet nyílt Belgrádban.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy fogalmazott: a Belgrádi Magyar Intézet épületét tartalommal kell feltölteni, és a vajdasági magyarok elemi módon érdekeltek abban, hogy a magyar kultúrát a szerb fővárosban is megismerjék. „A magyar nemzet megbecsültsége minket erősít” - fogalmazott. (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17805/Nemeth-Zsolt-A-magyar-kormany-egyik-legjelentosebb-eredmenye-a-magyar-szerb-megbekeles.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése