2014. szeptember 22., hétfő

A délvidéki magyar média és a politika összefonódása - Kinek kellene lemondania?

Elfogadhatatlan az újságírók  részvétele a választási kampányban
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete szerint elfogadhatatlan egyes újságírók és szerkesztők részvétele a nemzeti tanácsi választások kampányában - tájékoztat a szervezet közleményéről a Vajdaság Ma. 
A nemzeti kisebbségek október 26-án választják meg nemzeti tanácsaikat. Megállapítást nyert, hogy nemzeti kisebbségek nyelvén működő médiumokban dolgozó újságírók, szerkesztők is szerepelnek a pártlistákon, és aktívan részt vesznek a választási kampányban – áll a szakmai szervezet közleményében
„Ennek a gyakorlatnak véget kell vetni, mert ellentétes a médiaszabadság elvével, de ütközik a jó ízléssel is” – fogalmaz a szakmai társulás. A közleményben hozzáteszik: az újságírók és a szerkesztők is foglalkozhatnak aktív politizálással, ám ebben az esetben fel kell hagyniuk szerkesztői és újságírói tevékenységükkel.
Portálunk megvizsgálta, hogy a délvidéki magyarság esetében mit is jelentene, ha a magyar nyelven tájékoztató médiumok az újságírói szervezet ajánlásának eleget tennének.
Az MNT választásokon egyenlőre egy lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által indított Magyar Összefogás adta át Belgrádban az induláshoz szükséges támogatói aláírásokat. Az említett lista második helyén egyből a Hét Nap egykori mogulja Dudás Károly neve szerepel, aki azonban néhány éve átadta a stafétát kollégáinak, így az ő esetében már csak posztumusz keveredik a médiafüggetlenség a pártpolitikai célokkal.
Őt követi lejjebb, a 6. helyen Penovác Náray Éva, aki a VajdaságMa online hírportál munkatársa.
A Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének fő- és felelős szerkesztője
Németh Ernő, aki a Kossuth Rádió szabadkai tudósítója is, a 18. helyen szerepel a listán.
Azonban érdemes tovább is nézelődni a Szerbiában működő magyar szerkesztőségeink impresszumaiban, hiszen más pártpolitikai összefonódásokkal is találkozhatunk. Ilyen például az egyetlen magyar nyelven megjelenő napilapunk a Magyar Szó igazgatója Ökrész Rozália, aki korábban a tartományi pénzügyi titkárhelyettesi posztot töltötte be és idén tavasszal a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági listáján a 16. helyet foglalta el.
A lap főszerkesztő-helyettese Bajtai Kornél szintén a VMSZ színeiben volt képviselő a szabadkai Városi Tanácsban.
 
vmszsajto
Az Újvidéken, a Magyar Szó épületében székelő Mozaik TV-t  fenntartó Mozaik Alapítvány elnöke Kiss Gyula, aki a VMSZ Tanácsának is tagja. Míg a TV megbízott igazgatója Király Károly a VMSZ újvidéki városi képviselő-testületi listáján szerepelt két éve.
A szabadkai Pannon RTV-nél már az is sokat elárul, hogy azonos épületben székel mint a Vajdasági Magyar Szövetség központi irodája.

A televízió főszerkesztője Kozma Zoltán a VMSZ csantavéri alapszervezetének tagja, aki a helyi HKT-nak is a tagja volt VMSZ-es színekben. A rádió megbízott főszerkesztőjének pedig Soós Georginát nevezték ki még 2013 október közepén, éppen néhány héttel azelőtt, hogy házasságot kötött Kozma Zoltánnal a TV főszerkesztőjével. Kérdés, hogy a délvidéki magyar szerkesztőségek megfogadják-e a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének a tanácsait, vagy továbbra is azt vallják majd, hogy a pártpolitikai kötődésük mellett egyben a független és elfogulatlan újságírás erényét is képviselni tudják a munkájukban, a délvidéki magyarság tájékoztatásában?
 K. J.

Közzétette: Szerkesztő 2014. szeptember 20. szombat, 13:06 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése