2014. augusztus 19., kedd

Magyarellenes hisztéria miatt elmarad az Aracsi Puszta Tábor; a VMSZ hallgat

filesvElmarad az idén három naposra tervezett XII. Aracsi Puszta Tábor. A szervezők egy szerb civil szervezet és két párt durva provokációja miatt döntöttek úgy, hogy a további kellemetlenségek elkerülése végett elállnak a tábor megtartásától. 
A kizárólag magyarok provokálására szakosodott újvidéki ún. Antifasiszta Akció fantomszervezet újabb hazug közleménye szerint "Sziva Balázs a magyar neofasiszta mozgalom vezető személyisége, a tábor pedig a Jobbik magyar ultranacionalista párthoz és a magyar fasiszta jobboldal egyéb mozgalmaihoz közel álló személyek szervezésében valósul meg".
Az előző években egyértelművé vált, hogy az újvidéki "antifasiszták" célja, hogy betiltassák lehetőleg az összes magyar hagyományápoló rendezvényt, s minden olyan megmozdulást, amely a magyar nemzeti öntudat erősítését szolgálja. Emlékezzünk csak vissza gyűlöletkeltő reagálásaikra az 1848-as forradalom alkalmából szervezett eddigi délvidéki központi ünnepségek kapcsán. Az "antifasiszták" a magyar ünnepségeket náci gyülekezeteknek nevezték, amelyeknek részvevői magyar zászlót merészeltek lengetni (mintha valami tiltott szimbólumról lenne szó).
A szóban forgó szervezet legújabb közleménye megihlette a Liberális Demokrata Pártot és a Szerbiai Demokrata Pártot, amelyek követelték az illetékes állami szervektől, tiltsák be Sziva Balázsnak, a Romantikus Erőszak nemzeti rock zenekar énekesének akusztikus szólófellépését a rendezvényen. (Ugyanakkor egyértelmű, hogy nemcsak Sziva Balázzsal, hanem az egész rendezvénnyel, és úgy általában a magyarokkal van bajuk.).
Ezúttal is megmutatkozott, hogy a "liberális" és a "nacionalista" jelzők semmit sem jelentenek a szerb pártoknál, főleg azokban az esetekben, amikor a magyarok jogait "kell" taposni, amelyek közé a hagyományőrzés is hozzátartozik. Olyankor mindig egymásra találnak és összeborulnak.
Normális magyar rendezvényt tehát Délvidéken nehezen lehet megtartani. A Ravna Gora-i csetniktalálkozóval vagy pl. az Exit drogfesztivállal viszont nincs semmi baj.
A tábor keretében egyebek között délvidéki magyar értelmiségiek kerekasztal-beszélgetésére is sor került volna, valamint olyan programokra, mint például lovaglás, íjászat, fafaragás.
A délvidéki magyarságot tehát újabb támadás érte. A VMSZ egyelőre hallgat.
A képen: a kretén "Antifasiszta Akció" egyik "békés" plakátja
K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. augusztus 18. hétfő, 14:59  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése