2014. augusztus 1., péntek

Csorba Béla Pásztor Bálintnak: Ne szavazzanak a médiatörvényre!

A VMDP elnöke levélben kérte erre a VMSZ-es parlamenti képviselőcsoportot

Csorba Béla Pásztor Bálintnak: Ne szavazzanak a médiatörvényre!
Csorba Béla
Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke levélben fordult Pásztor Bálinthoz, a VMSZ parlamenti frakcióvezetőjéhez, s arra kéri a képviselőt és az általa vezetett VMSZ-es parlamenti képviselőcsoportot, hogy "a magyar kisebbséget károsan érintő következményei miatt" ne szavazzák meg a médiatörvényt. Csorba Béla levelét az alábbiakban teljes egészében ismertetjük.

Tisztelt Képviselő Úr!
A vajdasági magyar közvélemény a tájékoztatási eszközökből értesülhetett arról, hogy Szerbia Képviselőháza sürgősségi eljárásban megkezdte a médiatörvényekről szóló törvényjavaslatok régóta halogatott vitáját, s bármely pillanatban esedékes azok elfogadása a kormányoldalt támogató parlamenti többség részéről, melynek Ön és pártja is biztos támaszát képezi. Egyúttal arról is értesülhettünk, hogy a borítékolhatóan biztosra vehető változások súlyos helyzetbe fogják hozni az eddig önkormányzatok által alapított és működtetett, privatizálásra ítélt médiákat, köztük több fontos és jelentékeny szakmai múlttal rendelkező magyar intézményt is, mint pl. a szabadkai és a topolyai rádió.
A Magyar Szónak adott nyilatkozatában Ön azzal igyekezett elébe vágni az aggodalmaknak, hogy a szakminiszterrel kötött különalku értelmében a törvényjavaslat szövege biztosítékot kínál az eddigi sugárzási nyelvek és az eddigi műsorszerkezet fenntartására az elkövetkező öt éven keresztül. Önnel ellentétben az érintettek korántsem ilyen optimisták, a Szabadkai Rádió magyar adásának megbízott főszerkesztője meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy a tervezett változásokat intézménye nem éli túl. Egyébként a média területén eddig végrehajtott magánosítások is pesszimizmusát támasztják alá.
Tisztelt Képviselő Úr!
Tisztában vagyok a VMSZ kormányzati felelősségvállalásából adódó ambivalens helyzetével, és azzal is, hogy minden különalkunak ára van. Meggyőződésem szerint azonban a helyi magyar média elherdálásra és elsorvasztásra ítélése ehhez túlságosan magas ár. Éppen ezért arra kérem Önt és az Ön által vezetett VMSZ-es parlamenti képviselőcsoportot, hogy a magyar kisebbséget károsan érintő következményei miatt ne szavazzák meg a kérdéses törvényt!
Tisztelettel:
Csorba Béla, a VMDP elnöke

Temerinben, 2014. július 31. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése