2014. augusztus 9., szombat

Augusztus 9.



Emőd napja.
Régi magyar személynév. A régi emik (szopik) ige származékának, az emő (szopó) szónak a –d kicsinyítőképzős alapja. Jelentése: kis csecsemő. 
350 – (Nagy) Szent Izsák, az önálló örmény egyház megteremtőjének ünnepe.
1173 – Elkezdődött a pisai torony építése, amit nem terveztek ferdére.
1619 – Jamestownban a virginiai angol telepesek képviselői megalkották az Újvilág első törvényhozó gyűlését, amelyen határozatot hoztak többek között, az adó- és közügyekről, az erkölcsről és a dohány árának megállapításáról.
1896 – Megszületett Jean Piaget svájci pszichológus, polihisztor, fő témája az ember értelmi fejlődésének vizsgálata.
1910 – A. J. Fisher szabadalmaztatta az elektromos mosógépet.
1918 – Megszületett Robert Aldrich amerikai filmrendező (A piszkos tizenkettő, Mi történt Baby Jane-nel?, Tíz másodperc a pokolban).
1927 – Megszületett Daniel Keyes amreikai író, világhírű regényéből (Virágot Algernonnak) nagy sikerű film is készült.
1945 – Az Egyesült Államok atombombát dobott Nagaszakira, három nappal a hirosimai támadás után. A bombázásnak körülbelül 74 ezer halálos áldozata volt.
1949 – Megszületett Faragó Laura énekes (Szivárvány havasán, Júlia szép leány, A magyar dal évszázadaiból).
1953 – Budapesten megszületett Delhusa Gjon énekes, zeneszerző és szövegíró.

Augusztus 9. – A világ őslakosainak nemzetközi napja, a bennszülött népek világnapja. 
1982-ben ezen a napon ült össze először az ENSZ őslakos népekkel foglalkozó munkacsoportja.
Az ENSZ Közgyűlése 1993. december 21-én New Yorkban határozatban hirdette meg a világ őslakos népeinek nemzetközi évtizedét, amely 1994. december 10-én kezdődött. A határozat kimondta, hogy évente megtartják A világ őslakos népeinek nemzetközi napját is, amelyet első ízben 1995-ben ünnepeltek. Az idén zárul az a program, amelyet 2004-ben az ENSZ Közgyűlése a 2005 és 2014 közötti időszakra hirdetett meg. Ez a világ őslakos népeinek második évtizede "Cselekvés és méltóság" címmel.
Az ENSZ keretében működő Őslakos Ügyek Állandó Fóruma (Permanent Forum on Indigenous Issues), az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya (United Nations Department of Public Information) és a Világ Őslakosainak Nemzetközi Évtizede elnevezésű bizottság "a bennszülött népek által épített szövetségek, szerződések, megállapodások és más konstruktív együttműködési lehetőségek" kiterjesztésén dolgozik ez év végéig, illetve a következő program meghirdetéséig.
Céljuk, hogy előmozdítsák és védjék a világ őslakos népeinek jogait, elismertessék eredményeiket és hozzájárulásukat a világ problémáinak megoldásához. Vallják, hogy az őslakosok "élő dokumentumok", akik azt példázzák, hogyan lehet együtt élni tiszteletben tartva egymást egy közös cél érdekében. Az őslakosok ahhoz is hozzájárulnak, hogy olyan társadalomban éljünk, amely odafigyel a környezetére, földjére, természeti erőforrásaira, miközben szellemi, kulturális és történelmi örökségét is megóvja.
Becslések szerint 70 országban mintegy 300-350 millió ember él természeti körülmények között. A világ több okból is hálás lehet a bennszülötteknek: hagyományos földművelő módszereik a föld megőrzésének, a biológiai változatosság fenntartásának kedveznek, gyógynövényeken alapuló gyógyászatuk tapasztalatait pedig a gyógyszergyártó cégek használják fel. A fejlődés azonban sokuk számára eddigi életmódjuk feladását, földjeik elvesztését, és új betegségek megjelenését hozta. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése