2014. május 8., csütörtök

HIRÉRTÉK: ELVESZIK A MAGYAROK FÖLDJÉT, KONTRA „KÉT NŐ INZULTÁLTA PÁSZTOR ISTVÁNT”



(Rácz Szabó László, az MPSZ elnökének közleménye  2014. 05. 07.)

Kedden, 2014.05.06-án a  Magyar Parlament előtt, a parlament alakuló ülésének idején Gaudi-Nagy Tamás szervezett tiltakozó tüntetést az ellen, hogy a FIDESZ-KDNP kétharmados ererjével, valamint a baloldal teljes támogatásával még az előző ciklusban, az EU követelésének eleget téve olyan földtörvényt hozott, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország földjét vastagpénztárcás, államilag is támogatott külföldiek felvásárolhassák.
A tüntetők ezt a törvényt és annak megalkotóit nevezték meg a haza és a nemzet árulóinak.
Kétség sem fér ahhoz, hogy az ország annak földjéből áll, tehát az országot árúsitották ki. Mi még azt tanultuk, hogy akkor vált nemzetté a magyar, amikor Árpád apánk, Szent István letelepitette a magyar törzseket a Kárpát-medencében. Ez volt a legnagyobb tettük. Akik tehát eladják a földet, amelyet az államalapitók adtak a népnek, azok Szent István akarata ellen tesznek és ezzel a nemzet ellen tesznek. Vajon minek kell nevezni azokat, akik a nemzet érdekei ellen tesznek?
A földje, ásványkincsei nélkül elpusztul a nemzet, tagjainak pedig rabszolga, jobbágyi sors jut. A bizonytalanságba taszitott emberek élete pedig pokollá válik.
Nem csoda hát, hogy a nép dühösen tüntet, tiltakozik, ha a törvényhozás számára fontosabb az idegen – sokszor ellenséges - EU szolgálata, mint a magyar nép élete. Az ország és a nemzet egy és ugyanaz.
Mégsem ettől hangos a média, hanem attól, hogy Pásztor Istvánnak – aki mellesleg maga keveredett a tüntetés közelébe – két (ird és olvasd, mindössze kettő - 2) asszony  egyenesen a szemébe mondta amit gondol róla. Hazaárulónak nevezték, elébe álltak és talán le is köpték. Nevetséges apróság ahhozz viszonyitva, hogy kifosztják egész Magyarországot?
Én ugyan nem voltam a történések közelében, a videofelvételről tudtam tájékozódni.
Valóban nem helyénvaló embereket durván inzultálni, még akkor sem, ha azt valaki indokoltnak véli. Ugyanakkor az se helyénvaló, hogy egy apróságot ennyire felfújjanak és messzemenő következtetéseket vonjanak le belőle.
Pásztor István azt nyilatkozta, hogy kiszabadult a szellem a palackból, mintha legalább is a világháború tört volna ki amiatt, hogy lemndták mindennek. Az is kérdés, hogy mi válthatott ki ilyen kemény reakciót a nőkből. Talán az, hogy ellenzi a vajdasági magyarok autonómiáját, mert puszi pajtása lett a délvidéki magyarokat a földjükről előldöző szerb nemzeti radikális hatalomnak?
Egyébként, annak idején a Kossuth téren tüntettek Gyurcsány ellen is az emberek, hazaárulónak nevezték, tojással dobálták, leköpték, amikor még Pásztor az ő barátja volt. Itt szabadult ki a palackból az a szellem is, amely következtében a FIDESZ-KDMP 2010-ben, majd 2014-ben ismét kétharmados többséget szerezhetett a parlamentben, amiért ugyancsak azok nyelték a paprikasprét, kapták a bot ütéseket, veszitették el a szemük világát, akik ma is tüntetnek az ország kisemmizése ellen és kérdezni mernek a politikusoktól.  
A Magyar Polgári Szövetség akkor és most is ott volt a küzdők között, nem a haszonszerzés miatt, hanem azért mert nem lehet szó nélkül hagyni azt a gyalázatot, amit Magyarországgal, vagy akár a délvidéki magyarokkal művelnek. Pásztor Istvánt, a VMSZ-t egyszer se láttuk kiállni még a nyilatkozatok szintjén sem, ám most mégis ők a FIDESZ legjobb barátjai.
Visszatérve a lényegre, mi magunk is, magyarkanizsaiak, zentaiak, topolyaiak, szabadkaiak, csókaiak, adaiak, becsiek stb. már testközelből tapasztaljuk, hogy mit is jelent, ha eladják a földünket, az ásványkincseinket. Gondoljuk csak meg mi mindent tesznek tönkre az orosz erőgépek a magyar vagyonból, a kisebb földrengéseket előidéző olajkutatási módszereikkel, miután a szerb hatalom, éppen a magyarok által lakott területeket átadta az orosz olajvállalatnak. Nem érdekli az idegeneket semmi más, csak a haszonszerzés, amiért átgázolnak mindenen és csak pusztitanak. A VMSZ, vagy ahogy a sajtó állitja, a délvidéki magyarok vezetője nem szólalt fel se ez ellen, se az ellen, hogy éppen a magyaroktól veszi a szerb adóhivatal törvényellenesen a földeket a nem is létező tartozások fejében.
A média most azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a VMSZ elnökének inzultálása az egész külhoni magyarságot sérti. Ez egyáltalán nem igaz. Sokan elégedetlenek Pásztor szerepvállalásával, a hozzáállásával és a tetteivel. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kvázi demokratikus választásokon valóban a VMSZ nyerte a legtöbb szavazatot, ám a támogatottságának kulcsát nem megbecsülésben, az elismerésben, az elért eredményekben kell keresni, hanem a nép szegénységében, kiszolgáltatottságában, megfélemlitésében, a pénz hatalmában, a kiábrándultságban, az elvándorlásban, a munkahely elveszésétől való rettegésben, a reklámszakemberekben.
Ugyanakkor, nem csak Pásztor István volt jelen a Kossuth téren a külhoniak közül. Ott volt Patrubány Miklós – az MVSZ elnöke, aki a Romániához csatolt magyar területen született -, Geönczeöl Gyula a Felvidékről, valamint jómagam is a Délvidékről és sokan mások. Bennünket testvéri szeretet övezett, kezet ráztak velük az emberek.
A tüntetők, kivétel nélkül a magyar nemzet egészéért aggódnak. Azért mentek ki a térre, mert tiszta szivükből szeretik az elcsatolt magyarságot. A két nő sem a külhoni magyar közösséget vonták felelősségre, hanem csakis egyetlen embert.

Rácz Szabó László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése