2014. április 30., szerda

Kettős beszéd: pár éve még lemondott volna Koszovóról a VMSZ, most felesküdött a védelmére

VMSZ-autonomiaFellapoztuk a VMSZ korábbi a Koszovó és a magyar autonómia kapcsán tett kijelentéseit, melyekből kiderül, hogy a legnagyobb délvidéki magyar párt gyakrabban változtat a véleményén, mint a szélkakas az irányát egy kiadós Kosava idején.

A haladókkal Koszovó, a Fidesszel az EU
Lehetetlen misszió a “Koszovó is, meg az EU is” nyilatkozta a Pásztor István, a VMSZ elnöke a Duna TV-nek még 2011. decemberében, mint mondta "ez a skizofrén állapot nem folytatódhat". Bár annak ellenére, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség programjából kiderül, hogy nyíltan támogatják az EU-hoz való csatlakozást, sőt Deli Andor révén akár még képviselőt is juttathatnak az EU parlamentjébe a FIDESZ választási listájáról, mégis a vasárnap megalakult kormányülésen a VMSZ hat képviselője a következő esküt tette "(...) elhivatott leszek azért, hogy Koszovót megtartsuk a Szerb Köztársaság keretén belül".
 
Koszovói autonómia modell a délvidéki magyaroknak?
Talán ennél is érdekesebb a VMSZ azon kettős beszéde, amelyet annak kapcsán folytatnak, hogy miért nem követelnek azonos jogokat a 250 ezres délvidéki magyar közösségnek, mint amelyet a 80-100 ezres koszovói szerb közösség élvezhet.
Pásztor István még 2013. tavaszán egy, a Večernje Novostinak adott nyilatkozatában Szerbia és Koszovó tárgyalásai kapcsán kiemelte: ugyan pártja területi autonómiát szorgalmaz a délvidéki magyarság számára, de pillanatnyilag a legfontosabb, hogy több évtized után Szerbia most rendezi területi integritását. „Ha ez a kérdés megoldódik, akkor kezdhetünk hozzá a belső ügyek rendezéséhez és ahhoz, hogy az egymás iránti bizalmat kiépítsük” – emelte ki Pásztor, aki kategorikusan kijelentette: e bizalom jegyében nem fogja követelni a többségében magyarok lakta vajdasági települések területi autonómiáját.
Majd néhány hónappal később Pásztor a Magyar Szónak adott interjújában kijelentette: "A normális vajdasági magyar embernek nem ambíciója, hogy a Vajdaság olyan legyen mint Koszovó."
Sőt, Brüsszelben, az Európa Parlament épületében ettől is tovább ment, amikor a szerb szélsőségesek által is használt kijelentést tett, mondván "A Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része!".
Érdemes azonban visszaolvasni mi volt erről a véleménye az ifjabb Pásztornak, a haladókkal kormányba került VMSZ frakció vezetőjének, még néhány évvel ezelőtt:
"Ugyanakkor, amennyiben a koszovói rendezés folyamatában olyan előremutató kisebbségvédelmi mechanizmusok kristályosodnak ki, amelyek Szerbia más részein nem működnek, akkor bizony azokra igényt tartunk, mert nem gondoljuk azt, hogy abban a folyamatban, amikor Szerbia Koszovóért küzd, megengedhető az a retorika, hogy Koszovóban valami működhet, a Vajdaságban és szűkebb Szerbiában pedig nem működhet." – nyilatkozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti képviselője 2008.02.24-én.
Így aztán bebizonyosodott, hogy a délvidéki magyar politikai palettán jelenleg egyetlen olyan magyar párt van, amely azonos jogokat követel a Szerbiában élő legnagyobb nemzeti kisebbségnek, a magyarnak, mint amilyet a belgrádi kormány is kieszközölt a Koszovóban élő szerbeknek, ez pedig a Magyar Remény Mozgalom.
Az MRM a koszovói példa mintájára már ki is dolgozta a részletes akciótervét, amelynek területi leosztásáról itt olvashatnak bővebben: Magyar Önkormányzatok Közösségét a Délvidéken! - Milyen példák vesznek minket körül?
A VMSZ nyíltan dilettáns és politikai amnéziában küszködő aranyhalaknak nézi a délvidéki magyar választópolgárokat, amikor kettős beszédét mindig aszerint formálja, hogy mi segíti őket mindinkább a hatalomhoz, ahelyett, hogy a magyar közösség érdekeit tartanák szembelőtt.
Csetnikekből lett haladókkal paroláznak, és azt mondják, mindezt a mi érdekünkben teszik, de valójában talán már saját maguk sem hiszik el ezt a hazugságot.
 Sz. A.
Közzétette: Szerkesztő 2014. április 30. szerda, 14:44  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése