2014. március 23., vasárnap

Komoly precedens: hogyan segítette a szerb állam a VMSZ-t a mögöttünk levő választásokon?

a valasztas 101Nem bocsátkozom találgatásokba, vajon mennyi pénzt fecskendezett a VMSZ választási kampányába a magyar kormány és azt sem feszegetném, hogyan egyengette a szófogadó, "nem magyarkodó érdekvédők" útját a szerb hatalmi elit.
Ezúttal csak egy "apróságra" mutatnék rá, amely legalább egy, de talán több mandátumot is hozhatott a VMSZ konyhájára.
Az érvényben levő törvény szerint ugyanis a választásokon résztvevő pártok elnevezése először szerbül: cirill, majd esetleg latin írásmóddal, végezetül pedig, amennyiben nemzeti közösségről van szó, annak nyelvén tüntethető fel. Fordítva (elvileg) nem lehet, bármennyire is jobban felelne meg az adott (illetve bármelyik) kisebbségi pártnak vagy pártszövetségnek. Ez mindig így volt. Pontosabban: egészen a most lezajlott parlamenti választásokig.
A Köztársasági Választási Bizottság (és a mellette, mögötte, felette álló összes illetékes szerv) a szerbiai többpártrendszer bevezetése óta először hunyt szemet egy olyan törvénytelenség felett, amelyre minden szerb közintézmény különösen érzékeny: az összes választási lista elnevezése közül egyedül a VMSZ-es lista elnevezése nem szerbül és nem cirill írásmóddal kezdődött. A szavazópolgárok a "Vajdasagi Magyar Szövetseg - Pásztor István - Савез војвођанских Мађара - Иштван Пастор" elnevezéssel találkoztak a választások napján.
A kevésbé tájékozott délvidéki magyar polgárok, akik talán három pártot és három politikust sem tudnának felsorolni, de éltek a szavazati jogukkal, a listák sokasága (19), s a rengeteg "kockabetű" közül rögtön kiszúrhatták maguknak a VMSZ előre feltüntetett magyar nevét. A többit már nem is nagyon nézték, mindjárt karikáztak. Nyilván nem mindenki cselekedett így, de mérget vehetünk rá, hogy sokan pont ezt tették, és ennek köszönhetően a VMSZ több ezer, sőt talán több tízezer szavazatot is besöpörhetett.
Például a dél-szerbiai albán Riza Halimi pártjának is nyilván jobban felelt volna meg, ha a listáját nem "Партија за демократско деловање - Риза Халими - Partia per veprim demokratik - Riza Halimi", hanem fordítva "Partia per veprim demokratik - Riza Halimi - Партија за демократско деловање - Риза Халими" hívják. Számára azonban, mint ahogyan más kissebbségi lista számára sem tették lehetővé, hogy a saját nyelvét részesítse előnyben. Leszámítva a VMSZ-t.
A következő (valószínűleg tartományi) előrehozott választásokon elválik, vajon más résztvevő magyar pártok is megtehetik-e ugyanazt, amit a VMSZ, vagy ez a privilégium csak a "bátrakat és felelősöket" illeti meg.
Közzétette: Fekete Lehel 2014. március 22. [14:00]
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése