2014. március 7., péntek

A narancskormány rendesen "doppingolja" a szendvicskenőkkel szövetkező VMSZ-t

szendvics narancs3Eddig is tudtuk, hogy az anyaországi kormány a lehető legdurvább módon beleavatkozik a délvidéki magyar többpártrendszerbe és az abból eredő erőviszonyok alakulásába. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az itteni magyar pluralizmus szétveréséhez igyekszik asszisztálni egy párt (a hat közül) kiemelésével, korlátlan politikai, "erkölcsi" (és nyilván anyagi) támogatásával. Ez már senkit sem lep meg. Az ember mégis azt gondolná, talán egy kicsit ad majd a látszatra, burkoltabban dédelgeti a kedvencét. Ehelyett most, a kampányfinisben még jobban "doppingolja" a kiválasztottat.
Az esetleges félreértések elkerülése végett szükséges hangsúlyozni: ha a Fidesz, mint magyarországi politikai párt állna a VMSZ mellé, senki egy szót sem szólhatna. Minden párt azt támogat, akit akar. A magyar kormány viszont teljes semlegességet lenne köteles tanúsítani. Ennek azonban az ellenkezője történik.  
Az abszurdum csúcsa, hogy a magyar kormány annak a délvidéki pártnak ad meg mindent, amely szerb színekben kampányol, és a volt radikálisok oldalán készül uralkodni, tehát azoknak az oldalán, akik közül sokan közvetlenül vagy közvetve járultak hozzá a volt Jugoszlávia területén történt háborús bűnök elkövetéséhez, és akik mérhetetlen szenvedést okoztak a magyarjainknak (is).          
De ha a Fidesznek ez frankó, nincs mit tenni. Zsuzska néni jóformán ki sem mozdul a "Magyar" Házból, Korsós Tamás szabadkai főkonzul pedig egyre frappansább kijelentéseivel hívja fel magára a figyelmet.
A Pannon RTV-nek például a következőt nyilatkozta: "A főkonzulátus együttműködik az itteni magyar pártokkal, különösen a VMSZ-el, hiszen a VMSZ-nek rengeteg sok rendezvénye van nagyon sok résztvevővel."
Miért tetszik valótlanságot (hadd ne használjam annak szinonímáját) állítani? A főkonzulátus nem különösen a VMSZ-szel, hanem csak a VMSZ-szel működik együtt. A többi itteni magyar párt cseppet sem érdekli. És milyen "rengeteg sok" rendezvényről beszél "nagyon sok" résztvevővel? A megboldogult nagymamám egyedül több (és főleg színvonalasabb) rendezvényt szervezett volna annyi pénzből, amennyit Korsós Tamás pártja ad a VMSZ-nek.
Vagy a főkonzul a lakossági fórumokra gondolt? Azoktól kellene hanyatt vágódni?
Közzétette: Fekete Lehel 2014. március 06. [12:00]
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése