2014. február 7., péntek

Petícióval a törvény ellen


 
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a zentai és az óbecsei községhez tartozó gazdák, így tiltakozva az adóhivatal által megállapított több százezres, esetenként milliós tartozások miatt. Tegnap este mintegy ötven mezőgazdasági termelő gyűlt össze a péterrévei helyi közösség tanácstermében, hogy a Magyar Polgári Szövetség által szervezett megbeszélésen elpanaszolja a maga esetét és megosztja másokkal is a hivatali ügyintézésben szerzett tapasztalatait.
Rácz Szabó László pártelnök mindenekelőtt összefogásra buzdította a bajba jutott földműveseket, majd pedig azt javasolta, hogy csatlakozzanak ahhoz az aláírásgyűjtési akcióhoz, amelyet Zentán kezdeményeztek, és amelyben a nyugdíjbiztosításról szóló törvény egyes rendelkezéseinek módosítását követelik.
 – Világosan kell látnunk, hogy mi bújik meg ezeknek a légből kapott óriási tartozásoknak a hátterében. Valakik hozzá akarnak jutni a termőföldjeinkhez. Nyilván olyan személyekről van szó, akik nem itt élnek velünk, hanem más vidékekről érkeznek. Most már az itteni (alig néhány holdas) kisgazdák életterét veszélyeztetik, ezt viszont nem nézhetjük tétlenül. Nem szabad félnünk, mert nincs mitől tartanunk. Kicsoda az adóhivatal? A mi szolgánk. Mi fizetjük. Kicsoda a szerb állam? A mi szolgánk. Mi tartjuk el. Éppen ezért óva intek mindenkit, hogy a termőföldjétől megváljon, hogy eladja, hogy könnyelműen lemondjon róla. Ehelyett fogjunk össze és szálljunk szembe az ilyen társadalmi igazságtalanságokkal, mert ez a kötelességünk! – mondta.
Az összejövetelen megfogalmazódott az is, hogy az adóhivatal köteles magyar nyelvű határozatokat kiállítani és kézbesíteni mindazokban a községekben, amelyekben a magyar nyelv is hivatalos használatban van. Ugyanígy biztosítani kell magyarul beszélő hivatali ügyintézőt is. Amennyiben mégis szerb nyelvű és cirill betűs határozatot kapnának kézhez a termelők, akkor azonnal (de legkésőbb a feltüntetett határidőn belül) éljenek a fellebbezés lehetőségével! Ha viszont fizetési felszólítást küldenek a részükre, késedelem nélkül keressék fel az illetékes adóhivatalt és követeljék visszamenőleg (minden egyes évre) a határozatok bemutatását! Amennyiben ezt nem tudják teljesíteni, jogtalan az adóhátralék-követelésük. Ugyanígy abban az esetben is, ha a határozaton nem szerepel semmilyen aláírás, meg akkor is, ha a címzett (a termelő) nevét a kézbesítő vagy pedig valaki más írta alá.
A tegnapi megbeszélésen szó esett arról is, hogy a Szerbiai Pénzügyminisztérium általi késlekedésnek nyilvánvalóan nyomós oka van. Nem lehet puszta véletlen, hogy éppen akkor kezdi meg követelni az elmaradt nyugdíj- és egészségügyi biztosítási járulék megfizettetését (meg a kényszerbehajtással való fenyegetőzést), amikor az érintettek már több milliós tartozást halmoztak föl. Esetenként akkora adósságot is, amelynek összege (egy-másfél évtized alatt) már-már túlnőtt a pórul járt – kizárólag mezőgazdasági termelésből élő – család összvagyonának az értékén. Ez pedig azt jelenti, hogy ha kényszerűségből áruba kellene bocsájtaniuk az egy-két holdnyi termőföldjüket, nem kapnának érte annyit, amekkora tartozást követel tőlük az adóhivatal. Néhányuknak minden bizonnyal nem csupán termőföldje veszne el, hanem a családi háza, vagy egyéb ingatlana is veszélybe kerülne.
A petíció szövegét tartalmazó ívet egyelőre Nagy Dénes péterrévei termelőnél és a Magyar Polgári Szövetség zentai irodájában lehet aláírni, de hamarosan majd más községek településein is megtehetik.

Szabó Angéla  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése