2014. január 18., szombat

Péterrévén ismét tombol a bűnözés - 15 ablaktörés, 2 bolt feltörése, számos rablás néhány nap alatt

oszinte01Több média is beszámolt már arról a bűnözési hullámról, amely Péterrévén ismételten felütötte a fejét. Január 11-én, egy este alatt 15 ház ablakát törték be a faluban, ám az új esztendőben nem először történnek ilyen eszetlen rongálások, így faluszerte már több mint 30 olyan ház van, amelynek betörték az ablak üvegét, van ahol már több alkalommal is.
Az ügyben az óbecsei rendőrség szabálysértési eljárást indított egy kiskorú, 16 éves péterrévei fiatal ellen, akit a közrend megzavarásával vádolnak.
A sorozatos ablaktöréseket követően 14-én hajnalban két boltot is megtámadtak a faluban. A főúton található üzlet rácsain átverekedték magukat, ám ott megszólalt a riasztó, amely a fél kettes időpontot rögzítette. Nagyobb sikerrel jártak azonban a posta melletti vegyeskereskedésben, ahol teljesen kifosztották a boltot, a rablók csak a drágább, márkásabb termékeket vitték magukkal, vagyis válogattak is a rablás során. 
A bolt tulajdonosok elkeseredésükben nem tudnak mit tenni, hiszen sem a vasrácsok, sem a riasztó nem tartja vissza a tolvajokat. Ahová nem tudnak bejutni, ott bosszúból beverik az üvegeket vagy elvágják az elektromos kábeleket. Másutt nem is az ajtón, hanem a falak megbontásával jutnak be az épületekbe. Egyes péterrévei vállalkozók már arra kényszerültek, hogy az egész napos munka után a hajnali órákban járják a falut, hogy ellenőrizzék a boltjaikat.
Mindemellett a rablások száma is megnövekedett, főként az idős és magányos személyeket éri támadás, de sok esetben az üresen álló házakból visznek el mindent, ami csak mozdítható, sőt a falakból a kábeleket és az eltüzelhető fa részeket is viszik magukkal a bűnözők.
A helyzet egyre inkább tarthatatlan, éppen ezért a Péterrévei Helyi Közösség Tanácsa a következő ülésén a közbiztossági témát is tárgyalni fogja.
Mindemellett a faluban újraformálódott a Péterrévei Őrszemek civil járőrszolgálat is, amelynek tagjai ismételten az utcákat járják éjjelente. Céljuk, hogy jelenlétükkel erősítsék a kezelhetetlenné váló közbiztonság helyzetét. Szerintük ugyanis a falu utcáit éjszakánként a bűnözők uralják, akik szabadon garázdálkodhatnak és ebben senki sem gátolja meg őket. Jelenlétükkel ennek szeretnének véget vetni, hogy ezáltal is javuljon Péterréve katasztrofális közbiztonsága.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése