2014. január 21., kedd

Oláh Vince: a rendőrség közleményében egy „tökéletesen kitalált történet” áll

b_240_180_16777215_0_http___2.bp.blogspot.com_-OnryunG9l0U_UtJsFt5ochI_AAAAAAAALf4_fZgNvDzYzBI_s1600_001_Karacsony_4.jpgOláh Vince zenész és roma kisebbségi jogi aktivista ma kijelentette, hogy a rendőrség közleményében egy „tökéletesen kitalált történet” áll.
A rendőrség bűnvádi feljelentést helyezett kilátásba Oláh ellen, mert állítólag hamis bejelentést tett az ellene intézett támadással kapcsolatban. Oláh Vince újságíróknak elmondta, nem szeretne senkit név szerint felelőssé tenni ezért, de mivel több alkalommal is bírálta a hatalom különböző szintjeinek képviselőit, azon sem lepődne meg, ha kiderülne, hogy ezért „találták ki” ezt a vádat ellene. Az újvidéki rendőrség szerint alapos a gyanú, hogy Oláh január 6-án hamis bejelentést tett az ellene irányuló frizikai támadással és a támadás okozta könnyebb sérüléseivel kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, hogy a két ismeretlen támadó nemzeti hovatartozására vonatkozó sértésekkel illette és megfenyegette őt.
Úgyszintén megkérdőjelezték azt is, hogy kapot-e valóban sértő és fenyegető SMS-üzeneteket múlt év októberében, melyek állítólag veszélyeztették személyi biztonságát. (Beta)
Közzétette: Losoncz Csaba 2014. január 20. [21:04] 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése