2014. január 2., csütörtök

(Más) napló 29.

TÖRVÉNYES?
Jegyzet Varga László és Korhecz Tamás nyilatkozataihoz
 
            A vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényről kérdezte Varga Lászlót, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági parlamenti képviselőjét Virág Árpád a Magyar Szó újságírója.  
– Emlékezetes volt a törvény azon rendelkezése, mely ellen mi határozottan tiltakoztunk: ki akarták zárni a restitúció folyamatából mindazokat, akiknek a felmenői a honvédség kötelékeiben szolgáltak. A VMSZ nem is szavazta meg emiatt a jogszabályt. Utána a rehabilitációról szóló törvény révén a kérdés megfelelően rendeződött – nyilatkozta Varga, a Magyar Szó újévi számában megjelent interjúban.[1]
Nem először jelenik meg a VMSZ által irányított lapban a Varga által is hangoztatott állítás. Lássuk, hogyan is rendezi a szóban forgó két törvény ezt a kérdést? 
A szerb parlament 2011. szeptember 26-án fogadta el a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely a Hivatalos Közlöny szeptember 28-i 72. számában jelent meg és nyolc nappal később (október 6-án) lépett hatályba. A rehabilitálási törvényt a Képviselőház 2011. december 5-én fogadta el (a Hivatalos Közlöny 2011. december 7-i számban jelent meg) és december 15-én lépett életbe.
A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény egyik legvitatottabb rendelkezése kétségtelenül az 5. szakasz 3. bekezdésének 3. pontja, miszerint a vagyon visszaszármaztatására vagy kárpótlásra nincs joga: „annak a személynek, aki a Szerb Köztársaság területén a II. világháború idején a megszálló erők tagja volt, valamint örököseinek”.
Ez a rendelkezés – a törvény elfogadása előtt és után is – sok vitára adott okot. A megfogalmazás – az itteni magyar politikum és a vezető magyar politikusok egybehangzó véleménye szerint – „a kollektív bűnösség elvét sugallja”. Vagyis felelősnek bélyegzett nem csak minden olyan személyt, aki magyar oldalon harcolt, függetlenül attól, hogy elkövetett-e háborús bűnt vagy nem, de azok leszármazottait is.
A szerb kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői megállapodásra jutottak a rehabilitációs törvény szövegében, amivel – szerintük – „áthidalhatóvá váltak” a restitúciós törvénnyel kapcsolatos az észrevételek.
A rehabilitálási törvény vitatott 2. szakaszának 1. bekezdése végül ilyen megfogalmazásban lett elfogadva:
„Nem rehabilitálhatók és nincs joguk az elkobzott vagyon visszaszármaztatására Az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kártalanításról szóló törvény 2. szakasza értelmében a megszálló erők tagjainak, akik a II. világháború alatt megszállták a Szerb Köztársaság területének részeit, továbbá a quisling formációk tagjainak, ha háborús bűnöket követtek el, illetve részt vettek azok végrehajtásában.” 
 
 
Varga László

– A rehabilitációs törvénnyel a kollektív bűnösség elve lényegében törlődött a vagyon visszaszármaztatásnak folyamatából – nyilatkozta akkor Varga László. Szerinte ugyanis a „ rehabilitációs törvény visszutal a vagyon-visszaszármaztatási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontjára”.[2]
Hiábavalónak bizonyultak a figyelmezetések, miszerint jogilag lehetetlen, hogy egy törvényt egy másik törvénnyel „pontosítanak”, „magyaráznak” vagy „változtatnak” meg. Vagyis: ha a restitúciós törvény nem változik, a kollektív bűnösség is marad.
Szalma József professzor, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának tanára, az MTI belgrádi tudósítójának 2011. december 22-én adott – egyébként megkésett – nyilatkozatában megerősítette, hogy „bizonyos ellentmondások vannak a (2011 – B. A.) szeptember végén megszavazott szerb restitúciós törvény és a később elfogadott rehabilitálási törvény között. Két azonos témáról szóló törvény ugyanis nem mondhat ellent egymásnak” – mondta Szalma professzor, majd így folytatta:  
– A két törvény nem konzisztens. Egy törvényt nem lehet a másik fölé helyezni. A restitúciós törvény magában rejti a kollektív bűnösség fogalmát, ennél fogva az érintettektől megtagadja a kárpótlást. Ezzel szemben a rehabilitációs törvény eltekint a kollektív bűnösség elvétől, így engedélyezi a kárpótlást – fogalmazott az újvidéki egyetemi tanár.[3]
A két törvényben időközben semmilyen változás nem történt.
            A rehabilitálási törvény nem szüntette meg Csúrog, Mozsor és Zsablya magyarjainak a kollektív bűnösségét. A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény alapján pedig továbbra se nincsen joga a kárpótlásra „annak a személynek, aki a Szerb Köztársaság területén a II. világháború idején a megszálló erők tagja volt, valamint örököseinek”.
Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a három falu magyar lakóinak, illetve leszármazottainak egyénileg kell kérelmezni a rehabilitálást a kollektív bűnösség eltörlése érdekében. Ugyancsak bizonyítani kell a többi magyarnak is, akiktől a vagyont elkobozták, illetve leszármazottaiknak, ha vissza szeretnék szerezni azt, hogy háborús bűnt nem követtek el. Ezt azonban Varga a nyilatkozatában már nem említi. Szerinte „a kérdés megfelelően rendeződött”. Igen? Mi szólnak ehhez az érintettek?

Újabb botrány

            Nem volt botránytól mentes a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2013. december 30-i ülése sem, amelyen elfogadták a testület 2014-es költségvetési és munkatervét. A magyar sajtóra jellemző, hogy erről csak a Szabadkai Rádió tudósításából értesülhettünk, amit az átvett a VRTV az napi esti híradója.[4]  
              Vass Tibor, az MNT tagja, a Magyar Liga képviselője (ML) a testületben az ülésen „két módosítási javaslatot nyújtott be. Az egyik a médiumokra fordított összegek a kultúrára való átirányítására vonatkozott, a másik pedig a bérek csökkentésére, amivel szintén a kultúrát támogatnák. Többek között kiemelte, hogy a tanácsban Várkonyi Zsolt a Közigazgatási Hivatal elnökeként, valamint jegyzőként is kap fizetést”. 
            – Egy forrásból két fizetést kapni, ez Vajdaságban sehol nincsen, sőt abból a házból. Ezt nem tudtam megérteni, dehogy én, hanem a vajdasági magyarság azért ezt kell, hogy tudja, 300-400 ezer dinár évi nagysági összegről van szó” – mondta Vass Tibor. A javaslatait persze nem fogadták el. 
          – Ha elfogadtuk volna (Vass Tibor – B. A.) javaslatát, akkor nem Várkonyi úr kapott volna kevesebb tiszteletdíjat, mint jegyző, amelyet megjegyzem egyébként teljesen törvényesen és az ügyrendünkkel és statútummal összhangban kap, hanem éppen a munkavállalók, a végrehajtók. Úgyhogy ez is egy ok volt arra, hogy miért nem tudtuk támogatni – próbálta magyarázni Korhecz Tamás, az MNT elnöke a Szabadkai Rádiónak, közölte az Újvidéki TV 2013. december 30-i magyar nyelvű esti híradója.[5] 
 
Korhecz Tamás (jobbról) és Várkonyi Zsolt (középen)
(Fotó: Molnár Edvárd)
 
           Nem tudjuk, hogy pontosan milyen módosítási javaslatokat nyújtott be az MNT-nek Vass Tibor, mert ez a tudósításból nem derül ki. Nyilatkozatából azonban nyilvánvaló, hogy Várkonyi Zsolt, aki, mielőtt erre tisztségre választották volna, teljesen ismeretlen volt a magyar nyilvánosság számára, a testülettől „két fizetést kap”: Egyet, mint a Közigazgatási Hivatal vezetője, és egyet, mint az MNT jegyzője. 
        Ez még abban az esetben sem erkölcsös, még ha – Korhecz Tamás értelmezése szerint – „teljesen törvényes és az ügyrendünkkel és statútummal összhangban van”. Ezt azonnal meg kell szüntetni. Mégpedig Korhecznak, aki felelős a testületnek a törvénnyel összhangban való működéséért. Nem igaz ugyanis, hogy ez törvényes. Amennyiben pedig erre az ügyrendi szabályzat és statútum lehetőséget ad, ezeket azonnal meg kell változtatni. 
          Tisztázni kell, hogy Várkonyi hol kap fizetést és hol „tiszteletdíjat”. Egy személynek ugyanis ugyanazon a munkahelyen nem lehet két alapon jövedelmet megvalósítani, hiába próbálta ezt Korhecz egy – teljesen értelmetlen mondattal – megmagyarázni. 
       Korhecz ilyen viszonyulása a közpénzekhez visszavezethető még az MNT megalakulására, mivel kezdetben ő töltötte be a testület elnöki és a Közigazgatási Hivatal vezetőjének tisztségét is. Akkor arra hivatkozott, hogy a két tisztséget azért kell neki betölteni, mert „az MNT az egységes hatalom elve alapján működik”.[6] 2011. november 22-én lemondott a tisztségről és helyébe Várkonyit választották. Korhecz ekkor elmondta, hogy „csupán azért vállalt két ilyen fontos tisztséget, mert közigazgatási ismereteire támaszkodva szeretett volna felépíteni egy hivatalt, amelyre valóban támaszkodni lehet”.[7] Ebből is látszik, hogy kezdetben a két tisztség egyesítésére valójába azért volt szüksége, hogy a Hivatalba a saját – a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) is megfelelő – kádereit ültesse. 
         A testület pénzügyeit ellenőrző szervnek ki kellene végre vizsgálni, hogy Korhecz is két alapon kapott-e fizetést, illetve tiszteletdíjat. Ha az MNT-nek van ilyen szerve, ha pedig nincs, akkor sajnos értesíteni kell a pénzügyi felügyelőséget. Ennek az állapotnak véget kell vetni.  Korhecznek és Várkonyinak pedig távozni kellene.     

Újvidék, 2014. január 2.

Bozóki Antal


[1] Virág Árpád: Koldus állam kisemmizettjei. Magyar Szó, 2013. december 28. 18.

[2] Friedrich Anna: Rossz közhangulat és (talán) jó megoldás. Családi Kör, 2011. december 8. 10. 

[3] Restitúció és rehabilitálás Szerbiában: http://www.observer.hu/news/3277 Bővebben lásd Bozóki Antal: Rehabilitálás – négy hónappal később. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 24. szám, 2011. február 2.; http://vmszfail.blogspot.com/2012/02/rehabilitaslas-negy-honappal-kesobb.html#more, 2012. február 2.; http://margitzoltan.blogspot.com/, 2012. február 2. és Civitas Europica Centralis (CEC), Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. február 4.

[4] Szabadkai Rádió, MTI: 16,5 millióval kisebb az MNT jövő évi költségvetése.
A Magyar Szó Évzárás és tervezés címmel egész oldalas jelentést közös az ülésről (2013. december 31. 1 és 4.), a Vajdaság Ma Elfogadták az MNT 2014-es költségvetését címmel tudósított az ülésről: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16522/Elfogadtak-az-MNT-2014-es-koltsegveteset.html, 2013. december 30. [16:45].  Vass Tibornak a Várkonyival kapcsolatos észrevételéről azonban egyik írás sem tesz említést. Ez is jól illusztrálja a magyar sajtóban lévő állapotokat. Nem csoda, hogy Pesevszki Evelyn írása a Magyar Szóban 5 olvasónak tetszik, 13-nak pedig nem: http://www.magyarszo.com/hu/2204/kozelet/105924/%C3%89vz%C3%A1r%C3%A1s-%C3%A9s-tervez%C3%A9s.htm, 2013. december 31. [12:15]   
[5] Lád a Szabadkai Rádió tudósításában a 4-es jegyzetben.

[6] Pesevszki Evelyn: Az egységes hatalom elve. Magyar Szó, http://www.magyarszo.com/hu/2010_07_15/kozelet/54385/, 2010. július 15. [04:48]

[7] Pesevszki Evelyn: Elfogadták a kulturális és a médiastratégiát. Magyar Szó, 2011. november 23. 1. 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése