2014. január 16., csütörtök

Január 16.



Gusztáv napja.
A skandináv eredetű német Gustav névbál származik, jelentése: harc, támasz.
1493 – Visszatért Kolumbusz első útjáról, abban a tudatban, hogy eljutott Indiába.
1547 – Az 1533 óta uralkodó IV. (Rettegett) Iván moszkvai fejedelmet egész Oroszország első cárjává koronázták.
1556 – V. Károly lemondott a német-római császári címről. Ezzel a Habsburg-dinsztia két ágra, spanyol és osztrák ágra szakadt.
1847 – Megszületett Mikszáth Kálmán író (A Noszty fiú esete Tóth Marival, Szent Péter esernyője).
1899 – Megszületett József Jolán, József Attila nővére, aki anyjuk halála után a költőt nevelte.
1934 – Hódmezővásárhelyen megszületett Gyuricza József vívó, mesteredző.
1934 – A pennsylvaniai Bradfordban megszületett Marilyn Horne amerikai operaénekesnő, mezzoszoprán, aki a San Franciscó-i Operában debütált 1960-ban.
1939 – Megjelent az első Superman-képregény.
1966 – Megszületett Hegyi Barbara színművésznő (Hány az óra, Vekker úr?).
1969 – A prágai Vencel téren – tiltakozásul a szovjet megszállás ellen – Jan Palach csehszlovák diák élve elégette magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése