2013. november 9., szombat

Segítségért kiáltunk!

Nyílt levél a délvidéki magyar pártokhoz 

Önökhöz fordulok segítségért, mert úgy érzem, hogy a szerb állam az adóhivatalon keresztül megkárosított: megvonta tőlem és a családomtól a megélhetési lehetőségemet! Mivel 1,75 hektár termőföldet elvett tőlünk jogtalanul.
Az óbecsei községhez tartozó Péterrévén élünk és gyümölcs- meg zöldségtermesztéssel foglalkozunk. A kataszteri jövedelem utáni adót rendszeresen fizettük, ahogyan az 1986-ban kötelezővé tett "nyugdíjalapot" is fizettük tíz éven át. Akkor a feleségem egészsége megromlott, műtétre kerül az újvidéki kórházban. Azt mondták az orvosok, hiába van érvényes betegkönyve, ha nem fizetünk be 1200 márkát, meg sem műtik. Természetesen a kért összeget befizettük, de ezt a pénzt azóta sem térítette meg számunkra a  betegbiztosítási alap. A műtétet követően elkeseredésemben bementem Óbecsére az adóhivatalba, és lemondtam az egészségügyi- és a nyugdíjbiztosítást egyaránt. Minek fizessem tovább? Nem láttam értelmét. A hivatalban ellenezték és kifogásolták a döntésemet. Azóta csak az adót fizettem, mivel tanultam a saját káromon.
Közben sok idő telt el, de én ma is ugyanúgy gondolkodom, mint akkor: ma sem akarok, továbbra sem akarok (földműves) nyugdíjas lenni, ezért úgy gondolom, hogy a Szerbiában kötelezőnek mondott nyugdíjalap fizetésére sem kényszeríthetnek. Még adósságbehajtók, végrehajtók által sem. Az esetemben mégis ez történt. Egy héttel ezelőtt megjelentek nálam és jelzáloggal terhelték 1,75 hektár gyümölcsösömet. Azért, mert közel másfél millió dináros (kb. 13 ezer euró) tartozást állapítottak meg. Az adósságra 120 százalékos kamatot számítottak fel. 
A falunak azon a részén 4 hold bekerített gyümölcsösöm van: 6 éves dió- és mogyoróültetvény. Tavaly termett először.
Mivel piacokon értékesítjük a termést, több városban érdeklődtem, történt-e a miénkhez hasonló eset még valahol, például szűkebb Szerbia területén, de mindenütt nemleges választ kaptam.  Megint bebizonyosodott, hogy ilyesmi csak Bácskában, ott is jobbára csak a magyar településeken fordulhat elő. A jó zsíros bácskai magyar föld az kell valakinek!  Tájékozódtam: más délvidéki községekben is hatalmas (több ezer eurót kitevő) adótartozásokkal riogatják a termelőket.
Ha már az állam ilyen pontosan nyilvántartja az én tartozásomat, akkor jó lenne, ha a saját adósságáról sem feledkezne meg. Jó lenne, ha a számunkra is megtérítené végre azt az 1200 márkát, amellyel már 16 éve tartozik. Visszamenőleg és ugyanúgy, 120 százalékos kamattal számítva.
Péterrévén nem a mi esetünk az egyetlen. Több termelőt fenyegetnek azzal, hogy az adósság fejében elveszik a termőföldjüket. Az emberek azonban félnek. Még beszélni is alig mernek a történtekről. Belegondolni is rossz, ha kié lesz majd az itteni magyarok elkobzott földje?
Mi most segítségért kiáltunk és kilátástalan helyzetünkben a délvidéki magyar pártokhoz fordulunk. Szeretnénk benneteket emlékeztetni: a szabadkai turulmadarat már ellopták...  Vagy elhiszitek, hogy elszállt????
           
Tisztelettel:

Zórád Zoltán és Angéla
József Attila utca 65.
Péterréve
Szerbia


Kapcsolódó írás:
Kiss, -hg, SZA: A földemet kérem vissza, nem a pénzt. Magyar Szó, 2013. november 9. 19., vagy Aprópénzért kisemmizték: http://www.magyarszo.com/hu/2146/hetvege/103461/Apr%C3%B3p%C3%A9nz%C3%A9rt-kisemmizt%C3%A9k.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése