2013. október 6., vasárnap

Október 6.


Brúnó napja.
Ófelnémet eredetű név, jelentése barna, barnamedve.
1101 – Meghalt Kartauzi Szt. Brúnó kölni születésű katolikus áldozópap, a kartauzi rend alapítója.
1289 – Megszületett Vencel magyar király (III. Vencel néven cseh és lengyel király), aki Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként, majd Ottó bajor herceg javára mondott le a magyar trónról.
1459 – Megszületett Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.
1849 – Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba.
1926 – Budapesten felavatták a Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett.
1936 – Münchenben, hosszas betegeskedés után meghalt Gömbös Gyula, aki 1932 óta volt Magyarország miniszterelnöke.
1941 – Meghalt Kabos Gyula színész, komikus (Hyppolit, a lakáj).
1951 – Megkezdte rendszeres magyar nyelvű adását a Szabad Európa Rádió, amelyet az amerikai kongresszus hozott létre a II. világháború után, a szocialista országok népeinek informálása érdekében.
1956 – Eltemették Rajk Lászlót és társait.
1981 – Meghalt Anvar Szadat Nobel-békedíjas egyiptomi politikus, államfő.



Október 6. – Aradi Vértanúk Napja (nemzeti gyásznap) [Dan aradskih mučenika (martira) / Day of the Martyrs of Arad – national day of mourning)
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdődött. Báró Julius von Haynau táborszernagy, az új osztrák császári főparancsnok kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat.
A tárgyalások sorrendjét a „bűnösség” foka határozta meg. Először Pesten gr. Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte – felsőbb utasításra – kötél általi halálra. Esetében a bíróság a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. Haynau október 5-én erősítette meg az ítéletet.
Aradon a 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték halálra mint felségsértőket és lázadókat. Ezt Haynau szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár Andrásnak, Ferenc József hajdani lovaglómesterének ítéletét végül börtönre változtatták.
A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi forradalom és Theodor Baillet de Latour hadügyminiszter nép általi kivégzésének évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben „porra és golyóra” változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: „Allez Jäger, éljen a haza”.
Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leininger-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos csak ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) Kiss Ernőt, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt golyó általi halálra „kegyelmezték”, előbb őket lőtték agyon a vár északi sáncában (a kivégzőosztagba több elítélt bécsi forradalmárt is beosztottak). Kiss Ernő az első lövések után még életben maradt: ekkor maga vezényelt tüzet a tanácstalan katonáknak, de egy tiszt hozzálépett és fejbe lőtte. Ezután a többi kilencet felakasztották, s a holttesteket elrettentésül estig még az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.
Gróf Batthyány Lajost 1870. június 9-én temethették el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyezték el a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest.
A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.
Október 6-a azóta a magyar nemzet gyásznapja, bár hivatalosan csak 2001-ben nyilvánított azzá a magyar kormány [a 237/2001.(XII.10.) kormányrendelettel].




165 éve, 1848. október 6-án felkelés tört ki Bécsben. Az 1848-as európai forradalmi események sorában a Habsburg székvárosban kitört felkelést csak a hónap végére tudta leverni a császári katonaság.
A bécsi demokratikus és radikális erők 1848 márciusától rokonszenvvel követték a magyarországi forradalmi fejleményeket. Hatalmas felháborodással fogadták Ferdinánd osztrák császár és magyar király 1848. október 3-ai proklamációját, amely elrendelte a magyar parlament feloszlatását, eltörölte annak rendelkezéseit, s Jellasics horvát bánt Magyarországon teljhatalommal ruházta fel. Az udvar a bécsi helyőrség csapataival akarta megsegíteni a szeptember 29-i pákozdi vereség után Bécs felé visszavonuló Jellasicsot.
Október 6-án a bécsi egyetemisták, munkások alkotta nemzetőrség megakadályozta a Richter gránátos zászlóalj Magyarországra indulását. A felkelők elbarikádozták magukat a Dunán átvezető Tabor-hidnál, a katonák pedig megtagadták az ellenük való fellépést. Latour hadügyminiszter gyalogságot és ágyúkat vetett be, tűzharc bontakozott ki, de délutánra a felkelők kerekedtek felül, a belvárosba vonultak, és a Szent István-dóm előtt szétverték a kormányerőket. A tüntető tömeg körülvette a hadügyminisztérium épületét, elfogta Latourt, akit népítélettel felakasztottak.
Október 7-én az uralkodó és udvara Olmützbe menekült, a kormány tagjai lemondtak vagy elmenekültek. Miután Auersperg gróf városparancsnok Jellasicshoz fordult segítségért, újabb összecsapások kezdődtek, melyek nyomán a kormánycsapatokat a felkelők kiszorították Bécsből. A főváros irányítását a városi tanács és a sebtében megszervezett központi bizottság vette át, Wenzel Messenhauser pedig megszervezte a főparancsnokságot. Önkéntesek érkeztek Brnóból, Salzburgból, Linzből, Grazból, mobilgárdákat állítottak fel felfegyverzett munkásokból és egyetemistákból, amelyeknek a lengyel Bem József volt a parancsnoka.
Az október 16-án a császári haderő főparancsnokává kinevezett Windisch-Grätz tábornok csapatainak egyik részével október 20-án körülzárta Bécset, és megkezdte az ostromot, a másik felét pedig a magyarok által szorongatott Jellasics megsegítésére küldte. Bécs kitartott, s a többszöri ultimátumra sem adta meg magát, ám a túlerő miatt Magyarországhoz fordult segítségért. A magyar katonai és politikai vezetés bizonytalankodott abban, hogy osztrák területen is folytatható-e az önvédelminek indult háborúskodás Ausztriával, ami értékes hetekbe került. Október 25-én a Kossuth jelenlétében megtartott pandorfi haditanács hosszú vita után úgy határozott, hogy megkísérli Bécs felmentését. Móga altábornagy csapatai azonban október 30-án, a Bécs alatti Schwechatnál vereséget szenvedtek a Windisch-Grätz és Jellasics által vezetett egyesült császári haderőtől, és kénytelenek voltak visszavonulni. A külső támogatás nélkül maradt bécsi forradalom helyzete ezzel teljesen reménytelenné vált: Windisch-Grätz csapatai 31-én bevonultak a városba, és leverték a felkelést, melynek vezetőit, Wenzel Wessenhausert, Alfred Julius Bechert, Hermann Jellineket és Robert Blumot a megtorlások során kivégezték. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése