2013. augusztus 21., szerda

Topolya: Gyűlölködő falfirkák a tolerancia városában

A cikkben szereplő két fotót egyik olvasónk küldte be szerkesztőségünk számára egy levél kíséretében, amelyből kiderül, hogy a képek nemrégiben készültek a topolyai nemzetközi vasútállomáson. Olvasónk megjegyzi, hogy "elgondolkodtató, hogy a Tolerancia-tábornak csúfolt közpénzherdálásnak mi értelme, ha az ember lépten-nyomon hasonló falfirkákba botlik. Bele sem merek gondolni, hogy miféle generáció fog felnőni ebben, az országnak nevezett szeméthalmazban."
A képek és Olvasónk sorai is jól példázzák, hogy a mondvacsinált Tolerancia-táborok, ahol raszta hajú németeket tanítanak meg reggae zene mellett színes nemezelt sapkákat készíteni, nem fogják elősegíteni az itt őshonos nemzetek vagy épp a balkáni háborúk által ideűzött (?), lelkileg eleve sérült és egyfajta nemzeti hegemónista előjogot megkövetelő fiatalok hozzáállását a soknemzetiségű Délvidékhez.
Hiszen az elmúlt száz év is épp ennek az ellenkezőjét bizonyította be, ahogyan a soknemzetiségű régiót egyre inkább formálták a szerb nemzetállami törekvéseknek megfelelően. Csak emlékeztetőül, az utóbbi száz év alatt a magyarság száma a felére esett vissza, több mint háromszázezer svábot likvidáltak vagy zavartak el (nincstelenül) szülőföldjéről, miközben a szerbség aránya közel háromszorosára duzzadt.
És amíg az Egeresi-féle Tolerancia-táborokban nem kakastollas csendőr gárdisták tanulnak koszovói cigány népdalokat, sajkacsát viselő Obrazos szakállas csetnikekkel, hanem vadliberális gyerekeket táboroztatnak közpénzen, addig ennek továbbra sem lesz több értelme, mint a pusztába kiáltott hazug szónak.

vasutalamas-topolya02
Öld a horvátot, hogy a szkipetárnak (koszovói albánnak) ne legyen testvére

A délvidéki magyarságnak nem toleranciát, hanem önazonosságunkat, nemzeti önbecsülésünket fejlesztő táborokra lenne szüksége. Kaptunk már eleget a "testvériség-egység" örömeiből, aminek a végeredménye az lett, hogy a szintén erről az eszméről elnevezett autópályán indultak a szerb szabadcsapatok a baranyai magyar falvak ellen. A régi eszme, egykori kommunista, demokratikus politikussá átvedlett kisebbségi vezető kezéből új köntösben és új névvel is csakis ugyanazt az utat tudja befutni.
Azok a népek, akik önként csorbítják ki nemzeti öntudatuk szablyájának élét, azok sora nem lehet más, minthogy más nemzetek pengéjébe dőljön az önazonosságuk.

egeresi-sandor-slobodan-milosevic
Egeresi Sándor a VMSZ képviselője és a Tolerancia Tábor atyja Slobodan Miloševićtyel pózol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése