2013. augusztus 13., kedd

Mi lesz a kettős állampolgárok szavazataival?




Ki kell mondani: a kormánypárt nem saját szavazótáborának gyarapítására törekedett, hanem tényleg megoldást keresett a határon túli állampolgárok számára.

A jelekből ítélve, az őszi politikai magyar vonatkozású slágere sem az lesz, mit kell tenni annak érdekében, hogy jobban éljünk, hanem a kettős állampolgárok meggyőzése, hogy vegyenek részt a regisztrációban és a 2004 tavaszán esedékes magyarországi parlamenti választásokon. A forma ismét fontosabb a tartalomnál.
Három vajdasági magyar párt máris bejelentette, hogy segítséget nyújt a vajdasági magyar kettős állampolgároknak a magyar választásokon való részvételhez szükséges űrlapok kitöltésében. Milyen bonyodalmak, hátulütők lehetnek, milyen problémák és viszályok alakulhatnak ki a szavazatok megszerzését folytatott – nem éppen egyenlő – küzdelemben? Tudják-e rendezni a határon túl élő állampolgárok szavazásának kérdését? Mi legyen a határon túli állampolgárok szavazataival? Mi a megoldás? Erről szól Bálint István újvidéki aranytollal díjazott nyugalmazott újságíró írása.  
B. A. 



Sokan joggal a kétharmados többség legnagyobb előnyének azt tekintik, hogy a magyarországi parlament megoldást tudott találni a kettős állampolgárság kérdésében. (Nem magyar állampolgárságot ad a határon túl élő magyaroknak, hanem csak a kettős állampolgárságot teszi lehetővé. Két okból. Az egyik: magyar állampolgárság csak egy értelemben létezik – én magyar vagyok és állampolgár vagyok, tehát magyar állampolgár vagyok, még akkor is, ha Ausztráliának vagyok magyar állampolgára. A másik: a kettős állampolgárságot nem magyarok kapják, csak magyarul kell tudniuk.) Ezzel azonban már lehetnek és vannak is bonyodalmak, amelyekkel nem biztos, hogy megbirkózhatnak.
            Lehetnek rejtett hátulütői. Például olyasmi, hogy az elterjedt „etnobiznisz” szellemében Zentán magyarországi szerb önkormányzat alakul, mert erős a gyanúm, hogy Magyarországnak ma már Vajdaságban több szerb állampolgára van, mint amennyi a magyarországi szerb kisebbség hivatalos létszáma. (Mindenki meglepett, hogy Vajdaságban mennyien kezdtek hirtelen magyarul tanulni, a Magyar Nemzeti Tanács örülve az új helyzetnek még nyelvtanfolyamot is szervezett. A szabadkai konzulátus kissé szigorított, közölve, hogy egy gyorstalpaló tanfolyam nem elég a magyar nyelv ismeretéhez, de nálunk azt beszélik, hogy elég átmenni Magyarországra és ott könnyen lehet olyan községet találni, ahol ez a probléma megoldható.) Vagy valaki megelégelheti a bácskaiak és a bánátiak közti megkülönböztetést és előállhat azzal, hogy Magyarország nemzetközi rendelkezést sért. Mert a Bácska második világháborús visszacsatolásáról szóló megállapodást nem semmisítették meg, hanem semmissé nyilvánították. Tehát úgy kell venni, hogy az meg sem történt, vagyis jogi hatása sem lehet, tehát a bácskaiak sem voltak ebben az idősszakban Magyarország állampolgárai.
            Az igazi probléma ezzel a megoldással – és ezzel lesz ez a jövő évi parlamenti választásokhoz kapcsolódó kérdés –, hogy sehogyan sem tudják rendezni a határon túl élő állampolgárok szavazásának kérdését. Mivel ezek az állampolgárok nem kerülhetnek választási névjegyzékbe, a kormány azt hitte salamoni megoldást talált, azzal, hogy a választásokra mindenkinek regisztrálnia kell magát. (Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra. Megoldódott volna a határon túli állampolgárok szavazásának a kérdése, másrészt rejtve maradt volna, hogy a Fidesz támogatottsága a polgárok 23-26 százalékára zsugorodott, mert a politikával szembefordulók nem is lettek volna a választótestület tagjai.) Ezt a megoldást azonban az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította.
            Maradt tehát a megoldás, hogy csak a határon túli állampolgároknak kell magukat regisztrálniuk. Igenám, de miért lenne ez kevésbé alkotmányellenes? Minden állampolgárnak egyik alapvető joga, hogy egész a szavazóhelyek bezárásáig latolgassa: elmegy-e szavazni. Hogyan lehetne ettől a jogtól a határon túliakat megfosztani? Miért lennének ők más kategóriájú és ezzel másodrendű polgárok? Nem is szólva arról, hogy még a határon túliak között is különbséget tesznek. Ausztriában és Szlovákiában élőket még csak nem is tudják levélben értesíteni erről a kötelezettségükről, hogyan akarnak akkor jegyzéket csinálni? (Nemzetközi konvenció alapján több ország állampolgársági törvényében ott áll a rendelkezés, hogy az állampolgárság megszűnik, ha más állampolgárságot vesz fel. Ausztria ennek alapján az állampolgárság megadásához megköveteli a korábbi állampolgárságról való lemondás igazolását, tehát később sem ismerheti el a más országban lévő állampolgárságot. Náluk tehát ennek a gyakorlatnak nincs magyarellenes éle. Szemben Szlovákiával, ahol ez a gyakorlat kimondottan magyarellenes, hisz szlovák kettős állampolgárok vannak.)
   Az igazi gond azonban, hogy mi legyen a határon túli állampolgárok szavazataival. Ha semmi nem változik, akkor folytatódik a magyarországi pártoknak e szavazatokért való viszálykodása. Holott ezeknek a magyaroknak elegük van már saját pártjaik viszályaiból is, semmi szükségük sincs arra, hogy ízelítőt kapjanak még a magyarországiak acsarkodásából is. Persze van megoldás arra, hogy ezek a határon túliak is egyenrangú polgárként vegyenek részt a jövő évi választásokon. Csak ki kell mondani: a kormánypárt nem saját szavazótáborának gyarapítására törekedett, hanem tényleg megoldást keresett a határon túli állampolgárok számára. Mivel most már majd félmillió emberről (a lakosság 5 százalékáról, annyiról, amennyivel a szavazatoknál már ezzel az aránnyal be lehet jutni a parlamentbe) van szó, ilyen megoldásra szükség is van.
            A megoldás pedig: vagy ki kell mondani, hogy ezek a polgárok nem vesznek részt a kötelességek teljesítésében, tehát nem részesülhetnek egyenrangúan a jogokból sem, vagy úgy vehetnek részt a választásokon, mint a többi polgár. (Ebben az esetben meg kell oldani még a választási névjegyzékek sorsát, főképp azt, hogy mi legyen az „illegális” magyarországi állampolgárokkal.) Ha úgy vehetnek részt a választásokon, mint a többi polgár, akkor kell, hogy legyen saját pártjuk, amellyel indulnak a pártlistás választáson. A RMDSZ kezdeményezte is, hogy a határon túli magyar pártok hozzanak létre egy közös pártot a magyarországi választásokra. (Ebben az esetben végre kellene hajtani még egy törvénymódosítást, hogy alkalmazzák azt a megoldást, amit Szerbia törvénye irányoz elő a kisebbségi pártoknak: rájuk nem vonatkozik az 5 százalékos küszöb, hanem a kapott szavazatok arányában küldenek képviselőt.)  Nem látom azonban, hogy – néhány bátortalan lépést leszámítva – valami mozgolódás lenne ezzel kapcsolatban és biztos, hogy a magyarországi pártok nem nézik jó szemmel ezt a kezdeményezést.
            Az egyéni körzetek szerinti választásokon pedig meg kellene határozni, hogy számarányuk szerint a határon túliaknak hány képviselő jár és azokat nekik maguknak kellene megválasztaniuk, mint ahogyan mondjuk, a szegediek megválasztják Szeged képviselőit. A körzetnek kijáró képviselők számát sem a szerint állapítják meg, hogy hányan szavaznak, még csak nem is a szerint, hogy hányan vannak a választási névjegyzéken, hanem lélekszám szerint, mert a képviselő az egész körzetet képviseli, nem pedig csak a reá szavazókat. Lehet, hogy ez bonyolultabb, de a kétharmados többségnek meg kell tanulnia, hogy minden döntésének következményei is vannak. A Fidesznek pedig azt, hogy nem elég learatni a babért, dicsekedni a határon túli magyarok felé tett lépésekkel, hanem vállalni kell az ezzel járó gondokat is.
                                                                                                  
Bálint István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése