2013. augusztus 15., csütörtök

Megrongálták a csúrogi magyar emlékművet – Majd valaki megpróbálta helyreállítani

csurog-szobor-rongalas

Alig két hónapja avatták fel Csúrogon a szerb és magyar nép megbékélésének egyik szimbólumának szánt emlékművet, azonban azt ismeretlen vandál kezek máris megrongálták. A szoboregyüttes feszületének Jézus alakjáról ugyanis előbb a glóriát tüntették el, majd pedig letépték a Krisztus urunk szobrának fejét szimbolizáló bronz darabot.
A szobor megrongált részei ugyanis stilizált formában voltak ábrázolva, így azokat akár kézzel is könnyűszerrel letudták feszegetni az elkövetők.
Így ahol néhány héttel ezelőtt még fejet hajtott a két nemzet államfője, ott most fejét szegték a megbékélést kezdeményező szobron ábrázolt magbocsájtó keresztény Istennek. Ezek szerint hozzájuk nem jutott el a délvidéki és magyarországi sajtó és politikusaink felszólalásaiból ömlő megbékélés szele és valószínűleg az idei Tolerancia táborról is bizonyára lecsúsztak.
Teleki Júlia csúrogi túlélő az újvidéki RTV-nek elmondta, a rongálást először egy hónapja, július 14-én észlelte, majd 19-ére már a glóriát visszahelyezték, akkor viszont már a fejrész is hiányzott a szoborról.
Korábbi sajtóhírekben olyan ígéretek jelentek meg, miszerint az emlékhelyen az ehhez hasonló incidensek elkerülése végett térfigyelő kamerákat szerelnek fel. Azonban a szerb kivitelező fél -mint az ismeretes- több határidő csúszás után még az avatás előtti napokon is munkálatokat végzett a területen, így nem biztos, hogy a nyilvánosság előtt beígért kamerák valóban aktiválásra kerültek volna.



csurog-emlékmu-szele
Az emlékmű nem először rongálódik meg, hiszen még az avatás előtti napon letörött annak bal sarka. A hivatalos verzió szerint villám sújtott le rá, azonban egyesek szerint a csuszás miatti nagy kapkodásban az egyik erőgép törte le az emlékmű sarkát, amit azonban sikerült másnapra helyreállítani. Azonban a nagy kapkodásban arra már nem sikerült figyelmet fordítani, hogy a magyar nyelvű táblában ne csússzon íráshiba, így a táblán ma is az "EMELTETTE A SZERB KÖZTÁRSASÁG 2013 JÚNIUSABÁN" szöveg olvasható.

csurog-szobor-irashiba
A mostani rongáláshoz az is hozzátartozik, hogy az 1944/45-ben elhurcolt vagy elhunyt magyar áldozatok nemrégiben felavatott méltó emlékhelye közvetlenül a település cigánytelepe mellett található, így a több mázsás bronzszobor olyan lehet az ott élő romák számára, mint a kecske mellé kötött káposzta látványa.
A rendőrség egyenlőre nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben.

Sz. A.
DélHír portál
http://www.delhir.com/cimlap/friss-hireink/12402-megrongaltak-a-csurogi-magyar-emlekmvet-majd-valakimegprobalta-helyreallitani, 2013. augusztus 14. [23:20] 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése