2013. augusztus 20., kedd

Augusztus 20.





A magyar államalapítás (Államalapító Szent István) ünnepe (magyar állami ünnep)

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István (még abban az évben fia, Imre, valamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban, valamint Namurban és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.
1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án.
István ereklyéjét a legenda szerint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsójában, s már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése során. (A Szent Jobb ezüst ereklyetartóját 1862-ben készítették, ma Budapesten, a Szent István-bazilikában őrzik.)
Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek címeres zászlóval történő fellobogózását.
A két világháború között az ünneplés kiegészült az össz-nemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a II. világháború végén a nyilasok Nyugatra menekítették. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, s 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.)
A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, inkább tartalmilag újította azt meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új – szocialista – államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ezután 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.
A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára.

Szent István. Sándor Veronika olajfestménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése