2013. július 18., csütörtök

Illés Zsolt számára nincs államelnöki kegyelem



Tomislav Nikolić, Szerbia köztársasági elnöke olyan döntést hozott, hogy Illés Zsoltot, a kilenc évvel ezelőtti „temerini fiúk”-féle bűneset egyik elítéltjét nem részesíti kegyelemben. Az államelnök nemleges válaszát tartalmazó levelet a napokban kapta a kezébe az elítélt a Sremska Mitrovica-i börtönben.

Már két kérelmet visszadobott…

A 34 éves férfi még tavaly, egészen pontosan október 16-án fordult kegyelmi kérelemmel a magas rangú szerbiai politikushoz, méghozzá éppen azt követően, hogy a köztársasági elnök (október 4-ei keltezésű levelében) elutasította a másik „temerini fiúnak”, a 15 évre bebörtönzött Máriás Istvánnak a kegyelmi kérvényét. Akkortájt a még „újnak számító” szerbiai államelnök úgy nyilatkozott, hogy szeretne közelebbről is megismerkedni az úgynevezett „temerini fiúk” esettel, és elmondta, hogy a részéről megvan az arra irányuló jóindulat és a jó szándék, hogy kellő megértéssel kezelje ezt a nagy visszhangot kiváltó bűnesetet. De úgy látszik, ahogyan arról megfeledkezett, hogy Máriás István beadványát elvetette (magyarországi látogatása során viszont éppen ennek ellenkezőjéről beszélt), úgy most az ősz folyamán megelőlegezett ígéretéről is mintha megfeledkezett volna. Ennek pedig az lett a következménye, hogy alig valamivel több, mint egy éves államelnökösködése során már két „temerini fiúnak” a kérelmét vetette el.

„Újra össze kell raknom magam – lélekben!” 

Hogy hogy fogadta Illés Zsolt az államelnök elutasító válaszát?
 – Csalódott vagyok meg kiábrándult – mondta. – Nyolc hosszú hónapon át vártam erre az egy levélre, és az elnök most elvetette a kérelmemet. A reményem a szabadulásra, az egyetlen dolog, ami még életben tart, ilyenkor egy pillanat alatt elszáll. Amit heteken, hónapokon át magamban építgettem, az most mind romba dőlt. Nehéz lesz újra feltápászkodnom a földről. Ebben az évben ez már a második ilyen kemény elutasítás, amiben részem van. Az első az újvidéki bíróság részéről érkezett még a tavasz folyamán. Akkor arról értesítettek, hogy elütötték a február végi beadványomat, amelyben (mivel már letöltöttem a rám szabott 13 évnyi börtönbüntetés kétharmadát) kérelmeztem a szabadon bocsájtásomat. Azt a választ kaptam, hogy 2016. március 8-ára tervezik a szabadulásomat. Az pedig még legalább két és fél év börtönt jelent – akárhogy számolom is. Az az elutasítás is nagyon megviselt. Most újra össze kell raknom magamat lélekben, hogy addig kibírjam.

Akikről megfeledkeztünk…

A 2004. június 26-án letartóztatott és 2005. április 11-én példátlanul gyors bírósági eljárás során elítélt „temerini fiúk” ügyéről mostanában mintha megfeledkeztek volna a délvidéki politikusok. Amióta az ötök közül ketten (Szakáll Zoltán és Horváth Árpád) az ősszel nyolc és félévnyi elzárás után kiszabadultak, azóta meg kiváltképpen kerülik a velük való macerás foglalatosságot. Olybá tűnik, mintha a részükről teljesen rendben lenne, hogy a három férfinak továbbra is a börtönben kell maradnia a legutolsó napig, hogy letöltsék a rájuk szabott büntetést: Uracs József a 11 és fél évet, Illés Zsolt a 13 évet, Máriás István pedig a 15 évet. De persze nem ez az egyetlen olyan dolog, amelynél a vajdmagy érdekvédőknek a legkisebb gondja is sokkalta nagyobb. Ugyanilyen féltő/óvó gondoskodással kezelik, és hasonló elszántsággal küzdenek a „második temerini fiúkért” is – azért a hét (adai, óbcsei és temerini) fiatalért –, akiket 9 hónapja tartanak bezárva mindenféle ítélethozatal nélkül. Mindössze annyi változ(tat)ással, hogy most már nem Újvidéken tartják őket fogva, hanem a szabadkaiak „vendégszeretetét élvezik”.
Az öt temerini példáját alapul véve, megelőlegezhetjük a jóslatot: ez alighanem így is marad még jó ideig. Na és? Érdekel ez bárkit is?

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése