2013. május 10., péntek

Május 10.



Ármin napja.
A germán keruszkuszok fejedelmének latin Arminiusz nevéből rövidül.
1887 – A Mentők napja Magyarországon.
1843 – Először mutatták be az Egressy Béni által megzenésített Szózatot – Vörösmarty Mihály művét – a Nemzeti Színházban.
1871 – Franciaország és Poroszország megkötötte a Frankfurti békét, amelynek értelmében Elzász és Lotharingia Németországhoz tartozik a későbbiekben.
1878 – Berlinben megszületett Gustav Stresemann Nobel-békedíjas német politikus, aki 1923-tól külügyminiszterként a megegyezés politikáját képviselte.
1896 – Budapesten, a Royal szállóban megrendezték az első filmvetítést.
1899
– Megszületett Fred Astaire amerikai színész, szteptáncos. Emlékezet alakítást nyújtott a következő filmekben: Húsvéti parádé, Dalol a flotta, Broadway melody, Pokoli torony.
1957 – Megszületett Lang Györgyi színésznő, énekesnő, a Pa-dö-dő egyik „gigászi” egyénisége.
1904 – Meghalt Sir Henry Morton Stanley amerikai újságíró.
1929 – Megszületett Kányádi Sándor romániai magyar író, költő, műfordító. Művei: Világlátott egérke, Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya.
1960 – Megszületett Bono (Paul David Hewson), az U2 zenekar frontembere.


80 éve, 1933. május 10-én Németország több városában a fasiszták nyilvánosan elégették a világirodalom egyes humanista könyveit.
„Ez csak előjáték volt. Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek” – szólnak Heine profetikus mondatai 1820-ból. A költő szavai 1933. május 10-én váltak valóra, amikor Joseph Goebbels náci propagandaminiszter vezetésével nemzetiszocialista diákok több tízezer könyvet égettek el, amelyek a „német szellem ellen való” írók és műveik listáján szerepelt. A világirodalom jelentős művei tűntek el a könyvtárak polcairól, neves professzorokat fosztottak meg katedráiktól „a német szellem ellen” valókat, Thomas Mannt is kizárták a költészeti akadémiáról. A zsidó szellemiségű, marxistának, pacifistának vagy éppen dekadensnek ítélt könyvek kiirtására a német egyetemisták diákszövetsége, a Deutschen Studentenschaft (DSt) négyhetes akciót szervezett, amely végül a színházi előadásokhoz hasonlóan megkomponált berlini könyvégetéssel ért véget.
Az április 12-én kezdődött akció a propaganda minden lehetséges eszközét bevetve próbált hatással lenni az egyetemi ifjúságra. Az intézményekben bizottságok jöttek létre, amelyek a német szellemet fertőző művek listáját voltak hivatottak összeállítani. Németországot ellepték a zsidó szellemiség elleni fellépést és a német nyelv nagyszerűségét 12 tézisben hirdető plakátok, s egyre több helyen szerveztek nyilvános könyvégetéseket. A dráma utolsó felvonására május 10-én került sor több városban, illetve Berlinben, a Humboldt Egyetem tövében. Az egyetem, az Opera és a Szent Hedvig katedrális által határolt Opernplatzon hatalmas tömeg várta a 20 ezer könyv tűzbe vetését. Heinrich Heine, Marx, Heinrich Mann, Erich Kästner, Freud, Remarque, Brecht vagy éppen Carl von Ossietzky írásainak hamuvá válásához SA és SS kórusok zenét is szolgáltattak.
A „tűzbe vetettek” közül Kästner
saját szemével nézte végig könyveinek elégetését az esős barbár estén, az írót fel is ismerték a tömegben, de nem esett bántódása. „A következő 12 évben csak azon ritka alkalmakkor láttam műveimet, amikor külföldön jártam. Különös érzés betiltott írónak lenni, aki nem látja többé könyveit a polcokon és a könyvesboltok kirakatában. A hazája egyik városában sem. Még a szülővárosában sem. Még karácsonykor sem, amikor németek sietnek a behavazott utcákon, hogy beszerezzék a karácsonyi ajándékokat” – emlékezett vissza Kästner. A könyvégetési akcióknak óriási visszhangja volt külföldön. New Yorkban május 10-én többtízezres felvonulást tartottak, holland rádiókban a betiltott szerzők műveit olvasták fel. 1933-at követően a száműzött szerzők minden évben összegyűltek, hogy megemlékezzenek az ideológia nevében elkövetett szörnyűségről. Napjainkban a régi varázsát visszanyerő Unter den Lindenről a Bebelplatzra besétálókat két, a macskakövek közé süllyesztett bronztábla emlékezteti a 80 éve történtekre. A Heine idézettel díszített táblától pár méterre egy földbe süllyesztett üvegtetős könyvtár látható. Az üres könyvespolcokon pont 20 ezer könyv számára van hely. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése