2013. február 6., szerda

Aláírásgyűjtés az „új temerini fiúknak”




A VMDK május 11-én Adán tartja tisztújító kongresszusát


Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke (február 4-i – B. A. megj.) sajtótájékoztatóján bejelentette: a tanács döntése értelmében a tisztújító pártkongresszust, amelyen új tanácsot, elnökséget és elnököt választ a párttagság, május 11-én rendezik meg Adán. Hozzátette, hogy a VMDK támogatja és részt vesz az „új temerini fiúk” hozzátartozói által kezdeményezett aláírásgyűjtésben. Ezzel szeretnék elérni, hogy Zdenka Stakić bírónő helyet másik bíró folytassa le a tárgyalást, amelyben a hét adai, óbecsei és temerini fiút nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolja az újvidéki ügyészség.
– Támogatjuk a kezdeményezést, hogy Zdenka Stakić bírónő helyett a bíróság nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatásához. A bírónő ítélte el évekkel ezelőtt a régi temerini fiúkat, most azt szeretnék, mozdítsák el, hogy ne ítélkezhessen a hét fiatal felett. Tudomásom szerint a fiúk védőügyvédje ezt már kezdeményezte, de kérelmét elutasították. Az aláírásgyűjtéssel próbálkozunk a nyilvánosság útján nyomást gyakorolni az illetékesekre, hogy másik bíró folytassa le a tárgyalást – nyilatkozta Csonka Áron. – A VMDK rossz politikai üzenetnek tartja, hogy a rendőrfőnök az incidens kivizsgálása előtt beszámolt az eseményekről a temerini községi képviselő-testületnek, amely – bár vádemelés még nem született – határozatban ítélte el az esetet. A VMDK szerint ezzel politikailag szabad utat adtak, hogy a fiatalok ellen koncepciós per induljon. Ez folytatódott azzal, hogy a hét fiú több mint száz napot töltött előzetes letartóztatásban. Sőt, van közöttük olyan, aki ellen vádat emeltek, jóllehet ott sem volt az eseményeknél. Ez már az emberi jogokat is sérti. Temerinben azóta történt még egy verekedés, amibe szerb nemzetiségű fiatalemberek keveredtek bele – mondta a VMDK elnöke, aki a párt nevében elítélte a hétvégi óbecsei incidenst is, amelyben tudomása szerint szerb nemzetiségű fiatalok támadtak magyar fiatalokból álló csoportra. Csonka Áron követelte, hogy az igazságügyi szervek körültekintően vizsgálják ki az esetet, és ha beigazolódik, hogy nemzeti alapon történt a támadás, aminek tudomása szerint nagy a valószínűsége, akkor a támadókra szabják ki a megfelelő büntetést.
Magyar Szó, 2013. február 5., 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése