2013. február 7., csütörtök

A Szerbiáról szóló jelentés elfogadása a vajdasági magyaroknak is kedvez




Az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága által ma Strasbourgban elfogadott Szerbia-jelentés a vajdasági magyarság számos időszerű problémáját is megemlíti.
Schöpflin György néppárti árnyék-jelentéstevő és Gál Kinga, a külügyi bizottság póttagja áttörésnek tekinti, hogy közös módosító indítványaikat sikerült nagy többséggel elfogadtatni, így a vajdasági magyarság számos időszerű problémája hangsúlyosan szerepel a dokumentumban.
A Vajdasági Magyar Szövetséggel egyeztetve kidolgozott javaslatoknak köszönhetően a jelentésben megnevezték a Vajdaság régiót. A dokumentumba bekerült az utalás a tartomány autonómiáját és költségvetését megnyirbáló kormányzati intézkedésekre.
"Az EP Szerbia-jelentése útmutató a demokratikus Szerbia irányába, elengedhetetlen feltételekkel a kisebbségi jogok iránt" - hangsúlyozta Schöpflin György a szavazást követően. Fontosnak nevezte, hogy a dokumentumban minden olyan lépést megnevezzenek, amely hátrányosan érinti a szerbiai kisebbségek - így a vajdasági magyarok - jogait.
Az EP előreláthatólag a márciusi plenáris ülésen fog szavazni a jelentés végleges szövegéről. (MTI)

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14890/A-Szerbiarol-szolo-jelentes-elfogadasa-a-vajdasagi-magyaroknak-is-kedvez.html, 2013. február 7. [17:50]




Szerbia-jelentés: Figyelemmel kell kísérni a vajdasági magyarok helyzetét

Schöpflin György és Gál Kinga sajtóközleménye

Európai Parlament Külügyi Bizottsága ma szavazott a Szerbia-jelentésről. Schöpflin György néppárti árnyék-jelentéstevő és Gál Kinga a külügyi bizottság póttagja áttörésnek tekinti, hogy közös módosító indítványaikat sikerült nagy többséggel elfogadtatni a mai szavazás során, így a vajdasági magyarság számos aktuális problémája hangsúlyosan szerepel a dokumentumban.
A Vajdasági Magyar Szövetséggel egyeztetve kidolgozott javaslatoknak köszönhetően a jelentésben megnevezésre került a Vajdaság, mint régió. A dokumentumba szintén bekerült a tartomány autonómiáját és költségvetését megnyirbáló kormányzati intézkedésekre való utalás.
„Az EP Szerbia-jelentése egy útmutató a demokratikus Szerbia irányába, elengedhetetlen feltételekkel a kisebbségi jogok iránt. Fontos tehát, hogy a dokumentumban minden, a szerbiai kisebbségek és így a vajdasági magyarok jogait hátrányosan érintő lépés is megnevezésre kerüljön” – hangsúlyozta Schöpflin György a szavazást követően.
Az EP előreláthatólag a márciusi plenáris ülésen fog szavazni a jelentés végleges szövegéről.
Strasbourg, 2013. február 7.
http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1789/Szerbia-jelentes-Figyelemmel-kell-kiserni-a-vajdasagi-magyarok-helyzetet.html, 2013. február 9. [12:24]
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése