2013. január 27., vasárnap

Magyar tyirilica Nagybecskereken



Igor Aleksić, a nagybecskereki székhelyű Vajdasági Újságíró Egyesület (UNV) elnöke január 23-án, a városházán születési anyakönyvi kivonatot kért maga és édesanyja, Bosa Aleksić részére, valamint halotti leveleket igényelt nagyanyja Trivuna Mitrić és nagyapja Marko Mitrić elhalálozásáról.
Tekintettel arra, hogy Nagybecskerek polgárai számára – szerzett jogként – szavatolt a többnyelvűség, függetlenül a nemzeti hovatartozástól, ő szerb–magyar kétnyelvű kivonatokat kért. Egyébként az anyakönyvi hivatal honlapján is lehetőségként kínálják a kétnyelvű kivonatokat (szerb–magyar, szerb–szlovák és szerb–román nyelveken).
– A hivatal értesítésében megerősítette, a kétnyelvű kivonatokra való jogomat, de csak részben, mert, hogy nem vagyok magyar nemzetiségű. A gyakorlatban pedig ez úgy nézne ki, hogy az űrlap oszlopainak szövegét lefordítanák magyar nyelvre, ugyanakkor a beleírandó adatok csakis szerbül, cirill betűs írásmóddal kerülhetnének be. Hiába a tény, hogy az anyakönyvi adatok (a szerbek esetében is) eredetileg latin betűs írásmóddal kerültek a könyvekbe, másrészt a hivatalnak vannak dolgozói a nemzeti kisebbségek soraiból, és van fordítószolgálata is. A közigazgatás a város statútumának 5. szakaszára hivatkozik, amely kimondja, hogy Nagybecskereken a cirill betűs írásmód a hivatalos. Ezt nem vitatom el. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy nem törvényellenes, ha az űrlapra minden adatot két nyelven írnak ki. Mert akkor még a bírósági fordítás is törvényellenes lenne – nyilatkozta lapunknak Igor Aleksić.
Szerinte az lenne a megoldás, ha a szerb cirill betűkkel kiírt adatok alá ugyanazt kiírnák az adott kisebbség nyelvén is. Ilyen hozzáállás mellett viszont az illetékesek egy gyakorlatilag használhatatlan kivonatot írnának ki, amivel csak színlelik a többnyelvűséget. Ehelyett talán jobb lenne megmondani a szerbeknek, hogy nincs joguk a kétnyelvűségre.
Beszélgetőtársunk elvetette annak lehetőségét, hogy esetleg magyarul írassa be a nevét az anyakönyvbe. Mint mondja, szerb nemzetiségű, cirill betűkkel ír, de ha már valamire megvan a joga, akkor élni is szeretne azzal. Igor Aleksić az esetről tájékoztatta Saša Janković köztársasági ombudsmant.
Magyar Szó, 2013. január 26., 6. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése