2013. január 9., szerda

Kedves Barátaim!



Ahogy olvasom Bozóki Antal honlapját, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy gyakrabban kellene találkoznunk. Hiszen néhány  száz  kilométer  távolságból, alig érthető az, ami velünk, magyarokkal, bárhol a világban, megtörténhet.
Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógus Szövetség elnök-asszonya immár sokadszor, kétségbeesetten, de teljesen érthetően, tiltakozik Dél-Bácska és Újvidék magyartalanítása, a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása ellen, akkor, amikor egy évek távolságában is csak ködösen felsejlő, állítólag szabadkai székhelyű, felsőoktatási lufi körül zajlik a legújabb közbeszéd. Hiszen már Szabadkán is egyre ritkább a magyar szó, bontási veszély, végleges eltűnés fenyegeti a történelmi hangulatú, eklektikus belvárost!
Csak érteném, hogy hét évtizeddel az 1944-45-ös, bácskai magyar-irtást követő bénultság és a délvidéki magyarság fél évszázados, kétszázezres lélek-vesztesége után, milyen feneketlen mélységből táplálkozik az az újra és újra csírázó bizalom, a soha el nem fogyó remény, hogy Szerbiában állami finanszírozású egyeteme lehet a délvidéki magyaroknak?  Nem sok meggyőződéssel, de szeretném remélni, hogy ez még lehetséges: hinni azonban nem tudok a közbeszédet most éppen ezzel tematizáló,  magyar-ajkú sziréneknek.
Számomra, a másik sötét folt a temerini ötök, s  most már a második csoport, a hetek története. Akármilyen hibát is követtek el az elsők, már súlyosan és aránytalanul megbűnhődtek érte, hiszen a megfélemlítés volt a többségi hatalom célja. A hetek történetének legújabb gyöngyszemét Szabó Angéla január 7-i írása, karácsonyi története szolgáltatta és tette, a fénynél is világosabbá, átláthatóbbá. Ugyanis egy diszkó-verekedésben kitört verekedésben sosem lehet csak az egyik Fél vétkes, úgy, ahogy a szerb rendőrség, a temerini Next diszkóban történteket igyekszik beállítani. Márpedig újra az a forgatókönyv fenyeget, hogy a hatalom ökle ismét csak a hét magyar „tettesre” sújt majd le. Aránytalanul súlyos, félelem-keltő ítélettel. Bár ezúttal ne lenne igazam!  S  mindez a mi hallgatásunk és tehetetlenségünk előtt történik, míg a politikusok – mindkét oldalon - rózsaszínű  kilátásokat festenek a közös jövőnkről. Vajon Szerbiában milyen jövőről álmodnak? Arról, ami már magyar identitású állampolgárok nélkül jön létre?
Egy szorult helyzetbe került nemzeti kisebbség fiataljai mindig bátrabbak és merészebbek, mint az idősebb generáció. Ők még nem képesek elvtelen alkukra, amikor mellőzik, lenézik, kiszorítják őket. Ők nem kérik, hanem követelik az egyenjogúságot, mint minden egészséges társadalomban. S ez a szándék még akkor is tiszteletre méltó, ha nem mindig van igazuk (mint a magyarországi diáktüntetések résztvevőinek). Keressük meg közösen a lehetőségét annak, hogy mit tehetünk a   felnövekvő, magyar fiatalokért, akkor is, ha több emberöltőn keresztül, le- és elszoktattak bennünket attól, hogy őszintén szembe nézzünk az igazsággal.
Ha a változásokért csak néhányan mernek és tudnak küzdeni, elveszünk!  Ha az utolsó pillanatban, a szakadék szélén, még össze tudunk kapaszkodni, össze  tudjuk  szedni magunkat,  egy kedvezőbbre forduló európai helyzetben, talán még nekünk,  magyaroknak is sikerülhet a zuhanás, a nemzet-pusztulás megállítása!

Éhn József,

Budaörs-Budapest, 2013. január 9.   



P. S.

Szabó Angélának pedig még egyszer gratulálok a bátorságához, érvelésének keserű humorához, magához a stílushoz!  Naponta követem a vajdasági magyar sajtóban megjelenő írásokat. Kitűnő, bátor, magyar barátaim talán nem veszik rossz néven,  ha  a délvidéki, magyar közmédiában számomra az Ő és Ternovácz István riportjai és írásai képviselik a határokon is átjutó, sokakat elérő, tiszta hangot. Nem állítom, hogy ismereteim teljes-körűek, legfeljebb más, tényfeltáró írások hozzám nem jutnak el).
Erre kell építkeznünk, egyéni érdekeink és a személyes viták, féltékenység mellőzésével.
Más: ha valaki egy-két mondattal segíteni tudna abban, hogy itthon tisztábban lássunk az első-generációs temerini fiúk ügyében, kérem, tegye meg (lásd M.Szabó Imre alábbi, megismételt felhívását). Tudom, lehet, hogy ez írásban alig lehetséges, de hátha! Azt tapasztaljuk, hogy a vajdasági, magyar sajtóban egyszerre nagy csönd lett. Miért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése