2013. január 29., kedd

Honosítási visszaélések - VI. rész: Honosítással kereskedő csalókat lepleztünk le!



A határon túli magyarságnak nem kell magyarázni azt a fájdalmat, elkeseredést és tehetetlenségből fakadó dühöt, amit mindannyian éreztünk 2004. december 5-e éjjelén, amikor a magyarországi népszavazás eredménytelenül zárult, így elvetették a határon túliak kettős állampolgárságának lehetőségét. Bár az eredmény az akkori szoc-lib kormány ellenkampányának is betudható, akik 23 millió román munkavállalóval riogattak. Azonban mégis tény az, hogy a szavazófülkék magányában már minden ember a maga döntését hozhatta meg arról, hogy hová tegye az X-et. Végül pedig, mint tudjuk, az urnákhoz járult szavazók 48,5 százaléka azt mondta: NEM, ne legyen az ország állampolgára a határon túli magyar.
A határ túloldalain ekkor bennünk  elszakadt valami régi kötelék, és azokban akikben azelőtt is gyengébben élt ez a kapocs, még messzebb sodródtak Anyaországuktól. Olyan érzés volt ez, mintha a gyermek megkérdezte volna az édesanyját, hogy valóban a gyermeke-e, és a mi kérdésünkre az Anyaország válasza egy jókora nyakleves volt, olyanforma, amilyet csak egy mostoha tud adni a pimasznak vélt kölkének.
Éppen ezért lelkiismeret furdalás gyötörte azt a több mint másfél millió magyart is, akik velünk együtt éreztek, akik az IGEN-t választották. Mint tudjuk, Isten malmai ha lassan is, de folyamatosan őrölnek, és azokat, akik bennünk idegen munkavállalókat, betolakodókat láttak, azok egy része mára már el is tűnt a politikai palettáról, míg mások lemorzsolódtak, vagy épp kettészakadva találták magukat egy egészen új helyzetben. 
Ekkor új, magát nemzetinek valló kormány, más erőkkel egyetemben megteremtette a régóta áhítozott lehetőséget, az egyszerűsített honosítást a határain túl élő magyarság számára, és ezt a 2012. január 1-jén életbe lépett alkotmányban rögzítette is.
Ekkor talán még senki sem gondolta volna, hogy ezt jónéhányan visszaélési lehetőségként használják majd ki, és a kiskapukat kijátszva tömeges csalásokat követnek el. Mi több, egy virágzó iparág épült ki arra, hogy egyesek érdemtelenül és jogtalanul juthassanak a magyar állampolgársághoz. 


Több forrásból kaptunk már információt arra vonatkozóan, hogy különböző fix tarifák léteznek, amelyek leperkálásával bárki magyar állampolgárrá válhat. Olyanok is, akiknek a nagyszüleik talán még Temerinben magyarokat pofoztak ki a házaikból, majd kecskéket tartottak a csempézett fürdőszobában, mert nem ismerték annak funkcióját. Vagy épp azok a szabadcsapatok egykori tagjai, akik a kelet-szlavóniai Kórogyon még a sírkövek márványlapjait is elrabolták, hogy a magyar neveket lecsiszolva adják azokat tovább szerbiai városokban. Ezek az emberek most ott állnak az eskütételeken és a nemzeti himnuszunk közben fennhangon vihogva várják, hogy cirillül szignózhassák a honosítási okmányukat. Azt az okmányt, melyet Szent István királyunk képe díszít, aki ezt látva biztosan megemlítené, hogy Imre fiának szánt intelmeit, miszerint  ,,a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad” ő nem igazán ilyen módon képzelte el.
A DélHír Portál szlogenjében is olvasható cenzúramentességet szem előtt tartva indítottuk útjára taburomboló cikksorozatunkat, amelyben igyekeztünk olvasóink segítségével utánajárni ennek a jól profitáló magyarító nagyvállalkozásnak.
Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy használt járműveket(!) hirdető és árusító oldalon 10 euró ellenében egy üzérkedő a magyar állampolgárság és a magyar útlevél megszerzéséhez szükséges eljárás intézését kínálja fel. A hirdetés szövege szerint sorban állás és várakozás nélkül, háztól-házig szállítva, kényelmesen tudják nekünk garantálni a honosított állampolgárságot.
Jelentkeztünk hát a hirdetésre, magunkat szerb nemzetiségű, magyarul nem beszélő személynek kiadva. A hívásra egy  nagybecskereki illetőségű Sava G.-ként bemutatkozó férfi vette fel a telefont. Már néhány mondat után érezhető volt, hogy egy igen jó kereskedelmi érzékkel megáldott úriemberről van szó, aki kérdéseinkre elmondta, hogy hogyan is működik a nagyüzemi visszaélés. 
Elmondása szerint, ha rendelkezünk a felmenőkről szóló dokumentációval, onnantól már nincs semmi akadály, és az sem gond ha az illető egy kukkot sem tud magyarul. Mivel a felesége egy ,,mađarica”, aki készségesen kitölti majd a szükséges űrlapokat, lefordítja magyarra az önéletrajzomat is, amit csak saját kezűleg alá kell írni. Utána Győrbe utaztatja a magyar útlevélre vágyó kuncsaftot, ahol az illetékes hivatalba, (konzulátust mondott, mert az nyilván jobban hangzik) ahol nekünk a kisujjunkat sem kell mozdítani, amíg ő átadja a papírokat (tehát csak ő megy be a hivatalba), s onnan megy minden, mint a karikacsapás. Egyszerre három személynek tudja intézni a honosítást (mivel annyi embert tud szállítani autójával Győrbe). Nem szükséges semmilyen nyelvtudás, csak az eskütételhez szükséges pár mondatot kell majd utána megtanulni, de mint mondta, a tátogás már bőven megteszi. A személyenkénti útiköltség tarifája 120-130 euró. Az egész honosítási eljárás fejenként 1000 euróba fáj, míg gyermekeknek csupán 150 euró. Ha három személyt visz, az egyiket (a kezdeményezőt) némi engedményben is részesíti. A pénzt nem kéri előre, mivel ezidáig mint elmondta, nem volt negatív tapasztalata. 
Persze a csalókat a telefonbeszélgetés után szívesen feldobtuk volna a hatóságoknak, de tettük valójában nem bűntett, inkább csak élelmesség, amit a mi nemzetünk kárára követnek el. Azonban az üggyel kapcsolatban felvettük a kapcsolatot a győri városvezetés tagjaival, akik ígéretet tettek arra, hogy kivizsgálják a gyanús eseteket. 
Az azóta eltávolított reklám mellet még számos csalási módszerről és technikáról szereztünk tudomást, van aki állítólag ügyvéddel megy honosítani, míg mások kenőpénzzel operálnak, ám ezeket nehézkesebb bizonyítani, mint az általunk bemutatott esetet. Sajnos, a rossz tapasztalataink szerint ebben a Murphy törvényeit alkotmányos rendként felhasználó országban, ahol csalni lehet, ott csalnak is! A visszaélések száma mára olyan mértékű, hogy egyes szerb lapok már arról cikkeznek, 50 ezer délvidéki kérelmezőnek az egyre jelentősebb százaléka olyan polgár, aki nem a magyar nemzetközösségből került ki. 
Továbbra is kérdéses, hogy kinek jó az, hogy egyesek bizniszt csináltak a magyarság határon átnyúló egyesülési vágyából, és mikor mondják már ki az illetékesek, hogy ebből végre elég?!
Ha Önök is tudnak olyan „üzletemberekről”, akik a magyar útlevelet úgy árulják, mint mások az őrölt paprikát a piacon, akkor írjanak szerkesztőségünknek a  szerk@delhir.rs e-mail címre, hogy felgöngyölítsük ezt a ,,nemzetpolitikai gazdasági ágazatot”. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése