2013. január 14., hétfő

Az MRM szerint botrányos, hogy ugyanaz a bíró ítélkezik a letartóztatásban lévő magyarok ügyében, mint aki a temerini fiúk esetében is



A Magyar Remény Mozgalom (MRM) aggodalommal figyeli a folyamatban lévő bírósági eljárást az ,,új temerini fiúk” néven elhíresült magyar fiatalok ügyében. Nemrégiben derült ki, hogy ugyanazt a Zdenka Stakić bírónőt nevezték ki a tárgyaláshoz, aki 2005-ben öt temerini fiatalt összesen 61 évre ítélt egy súlyos fizikai bántalmazás kapcsán. Félő, hogy ismét egy koncepciós per van előkészülőben, ezért szükséges, hogy a szerb, a magyar és a nemzetközi nyilvánosság figyelme is most Újvidékre irányuljon.
A temerini fiúkat elítélő és most a hét magyar fiatal ügyét tárgyaló Zdenka Stakić bírónő és három társa ellen 2007-ben eljárás is indult, gondatlan munkavégzés vádjával. A vád szerint a bírák hagyták, hogy elévüljön egy ortodox szerzetes ügye, aki kiskorúakon elkövetett fajtalankodás vádjával került a bíróság elé. A bírák leváltását akkor maga Dušan Petrović igazságügyi miniszter is követelte, de ez mégsem következett be.
Ismeretes, hogy tavaly októberben hét magyar fiatalt börtönöztek be, egy zavaros hátterű temerini kocsmai csetepaté után, mivel a helyszínen összeszólalkoztak és összeverekedtek egy szerb társasággal. A szerb média a verekedés hírére ritkán tapasztalt gyűlöletkeltő szándékkal csapott le, és a verekedés magyar nemzetiségű résztvevőit fasiszta huligánoknak bélyegezte meg. Még annak ellenére is, hogy a rendőrséget a magyar fiúk riasztották, miután a szerb támadók autókkal próbálták elgázolni őket, valamint tehergépjárművek platójáról dobált sörösüvegeket zúdítottak a vádlottakra, akik súlyos sérüléseket szenvedtek.
Rendkívül gyanús és szokatlan maga az a tény is, hogy a fiatalok már több mint két hónapja (!) előzetes letartóztatásban vannak egy verekedés miatt, és még az ünnepekre sem engedték őket szabadlábra. A délvidéki magyar közösség nem hagyhatja megismétlődni a nyolc évvel ezelőtti hasonló igazságtalanságot és tragédiát.

Az MRM Elnöksége nevében,
László Bálint, elnök
2013. január 14. hétfő, 01:45
http://www.mrm.rs/koezlemenyek/865-az-mrm-szerint-botranyos-hogy-ugyanaz-a-biro-itelkezik-a-letartoztatasban-lev-magyarok-uegyeben-mint-aki-a-temerini-fiuk-eseteben-is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése