2012. november 21., szerda

November 21.

A televízió(zás) világnapja (Svetski dan televizije / World Television Day)


Megtartásáról 1996. december 17-én döntött (az 51/205-ös határozattal) az ENSZ-közgyűlés, arra emlékezve, hogy 1996. november 21-én tartották első alkalommal New Yorkban, az ENSZ központjában a Televíziós Világfórumot. A világnap célja, hogy elősegítse az elsősorban a békével, biztonsággal, a gazdasági és társadalmi fejlődéssel kapcsolatos televíziós programok cseréjét.
Paul Nipkov Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét a róla elnevezett pásztázótárcsával, az első, vezetéken továbbított tv-adásra azonban csak 1927-ben került sor New Yorkban. Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziórendszer feltalálása. 1924-ben jött rá a megoldásra, 1926-ban kelt magyar szabadalmi bejelentése, ezt követően kereste meg őt 1928-ban a Radio Corporation of America. Németországban Telefunken néven indult meg először a rendszeres adás, 1935-ben.
Másik úton indult el Mihály Dénes (1894–1953), 1933-ban E. H. Traub fizikussal együttműködve már egy olyan televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített (TELEHOR). Ez volt az a képet 240 sorra (!) felbontó televíziós készülék, amelynek képét akár 2,5x3 méteres nagyságban is ki lehetett vetíteni. (Mihály- Traub féle forgótükrös vevőkészülék). 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért Szállóban, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet. 1936-ban már Anglia is elkezdte a műsorszolgáltatást a BBC (British Broadcasting Corporation) fennhatósága alatt. Az USA-ban 1939-ben, az NBC (National Broadcasting Company) kezdte meg az első televíziós adását.
1929-ben már bemutatja a Bell laboratórium a színes televíziót, és 1940. január 12-én az első tv-lánc is megkezdte a működését. Goldmark Péter Károly (1906-1977) (Peter C. Goldmark) a Budapesten született mérnök, fizikus 1936. január 1-jétől 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a CBS alkalmazottja volt (hosszabb ideig annak igazgatója). Ő dolgozta ki az első használható színestévé-szabványt a CBS-nél (1940). (Ő találta fel a mikrobarázdás lemezt (1944), s űrtávközlési alkalmazások fejlesztőjeként is tevékenykedett.)
Magyarországon a kísérleti adás 1956-ban, a rendszeres sugárzás 1957-ben kezdődött.
Szerbiában az első kísérleti TV-műsort 1958. augusztus 23-án sugározták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése