2012. október 4., csütörtök

Október 4.



A világűr nemzetközi hete (Međunarodna nedelja svemira / World Space Week)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése az október 4–10. közötti időszakot Űrkutatási Világhétté nyilvánította. Az erre vonatkozó javaslat az ENSZ 1999. július 19–31. között Bécsben tartott UNISPACE III űrkutatási világkonferenciáján merült fel, az elképzelést az UNISPACE III végén elfogadott ún. Bécsi Nyilatkozat tartalmazza. Az ajánlást az ENSZ Közgyűlés 4. Bizottsága november 25-i ülésén támogatta, így került a Közgyűlés elé, amelynek 1999. december 6-i ülésén a tagországok a javaslatot, egyhangúlag elfogadták.
Két fontos évfordulóra emlékeztet. 1957. október 4-én állították Föld körüli pályára a Szputnyik 1-et, a Föld első mesterséges holdját. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét az űrkorszak. Kevésbé ismert, hogy csaknem pontosan tíz évvel később, 1967. október 10-én lépett hatályba a világűr békés célú hasznosításának alapelveit rögzítő nemzetközi szerződés, az ENSZ által kidolgozott öt jelentős űrkutatási szerződés közül az első és legfontosabb, a világűrjog alapokmányát képező, 1967. január 27-én aláírt Alapelvszerződés (Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket). E két fontos eseménynek állított emléket az ENSZ 54/68-as számú határozata. 
Az Űrkutatási Világhét célja, hogy a fenti időszakban évről évre az egész világ közvéleményének figyelme az űrtevékenységre irányuljon. Az ENSZ egyre mélyebben tudatosítani kívánja a döntéshozókban és az egész társadalomban az űrkutatás, az űrtudományok és az űrtechnológia hasznát és rohamosan szélesedő alkalmazási lehetőségeit. A programok nemzetközi koordinálását a Spaceweek International Association – www.spaceweek.org – végzi, munkájáról rendszeresen beszámol az ENSZ Világűrbizottságának (COPUOS). (Április 12. az űrhajózás napja, május első péntekje a világűr napja, május 25. az első magyar űrhajós űrrepülésének évfordulója!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése