2012. június 20., szerda

Támadásban a kisebbségi minimum

            Részlet a A Freedom House elemzéséről szóló írásból

Mindegy miért láthatunk akár három összejövetelt is, ahol a 90-es évek elején Várady Tibor által jegyzett kisebbségi minimum elmélete látszik újraéledni, a lényeg az, hogy a liberális politikai opció találékony, s ennyi idő múltán is felfedezi az utat, amelyen tovább lehet menni.
A Vajdaságban, Erdélyben és a Felvidéken is. Az ok a liberális politikai opció számára egyértelmű: autonómiaügyben Magyarország csak a következő mandátum elején emelhet először szót. A helyzetet most i kell használni. A nehéz fegyverzetet nem kell bevetni, de nem árt, ha tudatosítjuk, hogy az autonómián kívül van más opció is – mondhatják ellenfeleink.
Belgrádban a minap, a legelőkelőbb éttermek egyikében, két nagy liberális alapítvány égisze alatt, hazai és magyarországi jogászok, meg politikusok tanácskoztak. A sajtó alapján azt kell mondai, hogy a minimális kisebbségi jogok doktrínája még csak szóba sem került.
Az összejövetel részvevőinek megnyilatkozásaiból kiderül mégiscsak erről lehetett szó. A sajtótudósításokból három dologra lehet következtetni.
A magyar-szerb viszonyrendszerben a legjobb lenne a jövő felé fordulni, mert a tényleges magyar autonómia iránti igény, különösen, ha a viszonosság elvét is figyelembe vesszük, nem jöhet számításba. Hogyan működne egy ilyen autonómia a magyarországi ötezres szerb nemzeti közösség berkeiben? Ezt a helyzetet tehát a jó szerb szabályozás következetesebb alkalmazásával, illetve Magyarországon, a kisebbségek jogainak jobb szabályozásával lehetne elérni.
Másodszor, a jó szerb jogi szabályozás következetesebb alkalmazásának szorgalmazása feltehetően Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének volt ínyére. Míg a magyarországi jogszabályok javítására vonatkozó javaslat inkább Petar Lastićnak, a budapesti Szerb Intézet vezetőjének felelhetett meg.
Harmadszor, s ezt Várady professzor a Magyar Szónak külön hangsúlyozta, a magyar–szerb problémák megoldhatónak számítanak, ez az egyik sajátosságuk. A szerbiai magyarok sorsa, mint mondta, nem tökéletes, de javítható. Szerinte a problémák megoldhatók a nélkül is, hogy bármelyik ország lemondana elemi érdekeiről. Ennek a jogászosan kerek megállapításnak csak egy baja van, de az, nagy. Alig hihető hogy Szerbia a tényleges kisebbségi autonómiát, legyen az akár a legszelídebb, területi elhatárolást nem követelő perszonális autonómia – el tudja, el akarja fogadni. Különben 2008-ban nem írták volna át szerb szakértőik, a többi között Korhecz segítségével, a viszonylag tűrhető kisebbségi tanácsokról szóló törvénytervezetet úgy, hogy a 2009-ben elfogadott eleve rokkant törvény alapján legális és legitim nemzeti tanácsok nem is jöhettek létre. Sovány vigasz, hogy e törvény alkalmazása, ma már a szerb hatalom igényeit sem elégíti ki.


Ágoston András 
            Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL,  X. évf. 135. szám, 2012. 
            június 19.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése