2012. június 5., kedd

Pujgatók

A magyar kormány, no meg a Jobbik ahhoz a rossz gyerekhez hasonlít, mely pujgatja a szomszéd kutyáját, aztán meg csodálkozik, hogy megharapta.    
Immár minden hétre jut egy eset, amikor a magyarországi (szélső)jobboldal a szomszéd országokat provokálja. Bár nincs ebben semmi új, sajnos, Orbánék már a fél világot irritálják, a Világbankot, Brüsszelt, az egész EU-t, a németeket (akik nélkül a magyar gazdaság sehol sem tartana). Eközben az emberi jogokra tök érzéketlen nagyhatalmakkal bratyizna, Kínával meg Oroszországgal, csak hát azok meg többnyire a térképen sem találják Magyarországot, nemhogy stratégiai szövetségben gondolkodnának. Na vagy ott van Azerbajdzsán, ahol előadást tart Orbán. Vagy maga is tanulmányokat folytat majd, hogyan kell egy elnöki klánrendszert kiépíteni.
Úgy egy héten át folyamatosan a románokat sikerült b…tatni Nyirő hamvaival, Kövér beszólásával, Szőcs Géza performanszával, akinek élete nagy alakítása volt ez. Kár, hogy nem azzal foglalkozik, amivel kéne – mint költő például semmit sem tesz az irodalmi életért. S miközben arról kuruttyolnak, hogy mennyire szívükön viselik a határon túliak sorsát, arról mélyen hallgatnak, hogy a fiatal határon túli magyar íróknak szánt ösztöndíjak kiosztását elhalasztották. Ja, mert nincs lóvé. A Nyirő-akcióra volt, meg arra is, hogy Szőcs saját haverjainak adjon ösztöndíjakat a saját keretéből.
Aztán itt van a Jobbik, amely minap Szegeden köpött bele a közép-európai levesbe. Merthogy úgy tiltakoztak Szegeden a szlovák nyelvtörvény ellenében, hogy átragasztottak két utcanévtáblát, amelyeken szlovák nyelvű felirat volt a kisebbségek házán. E primitív cselekedetnek legjobban persze a szlovák szélsőségesek örülhetnek, van hová mutogatni.  Bő két éve Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője Szlovákia EU-tagságának felfüggesztését kérte Strasbourgban, rasszistának minősítve a szlovák nyelvtörvényt. Hja, bezzeg az ő cselekedetük, az mélyen demokratikus. Persze ha rajtuk múlna, a magyar csapatok már bemasíroztak volna Pozsonyba, Kolozsvárra, Szabadkára.
Még jó, hogy a magyar honvédelem maximum két falusi utca megvédésére áll készen, így ha teljesen meghülyülnek is a politikusok, hiába adnának ki hadparancsot. És azért itt (ott) a NATO, csak a szövetség része Magyarország is, bár a vitézkedésnek inkább szab gátat az, hogy ha az a pár működőképes magyar tank megindulna Szlovákia vagy Románia irányába, a NATO repülőgépei gyorsan romhalmazzá bombáznák azokat. Ehhez képest Orbán, Kövér arról filozofál, hogy a magyar győztes nemzet, ellenei meg még a hamvaktól is félnek. Igen? És Trianon, Párizs? A román hadsereg járt Budapesten, vagy a magyar Bukarestben?
A magyar (szélső)jobboldal, a konzervatív kormányzat folyamos agresszivitása, provokációja persze érthető. Ha már az unortodox gazdaságpolitika semmilyen eredményt nem hoz, ha érzékelik, hogy csökken a támogatottságuk, nincs más hátra – mint előre. Támadás! Roham! És szavazótáboruk egy része nyilván elégedetten csettintget, tótoznak és oláhoznak. Aztán majd sorra kerülhetnek a rácok is (bár Semjén múltkor megfenyítette őket, hogy Magyarország meg fogja vétózni Szerbia EU-társulását a vagyonvisszaszármaztatási törvény miatt). A foci EB kapcsán meg esetleg az ukránok, bár Orbán Janukoviccsal jóban van, talán példát is vesz róla, amikor a politikai ellenfelek bebörtönzéséről, ottani bántalmazásukról van szó.
És ha már június 4-e, Trianon. 1914-ben a magyarok nekiugrottak a fél világnak, meg is lett az eredménye. Ami miatt – győzelem ide vagy oda - most sírunk-rívunk, így a területvesztés, úgy a határon túlra szakadt magyarok.  A magyar politikának idestova száz éve szinte konstans jellemzője a szomszédok pujgatása, irreális vágyálmoktól vezérelve. Az irritálásnak aztán a nagy seggre esés a végeredménye. Még szerencse, hogy ma azért működik az európai biztonságpolitika, hol jobban, hol kevésbé, de működik. A korlátozott szuverenitás korában pedig az effajta kis fiókdiktátorokat, szélsőjobbosokat végül orrba vágják, mehetnek kapirgálni a saját kis történelmi szemétdombjukra, az egypárti nemzeti egységről álmodozni. A kérdés – sajnos – csak az, hogy meddig kell várni, amíg ez a garnitúra is megbukik, s mi lesz ennek az ára. A cehhet már most is fizetjük.
Hogy elfogult lennék? Hát igen. De örültem Gyurcsányék bukásának is. Ahogyan örülök majd ezekének is. Mert semmi sem örök.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése